Shadow of the Colossus teszt

  • Írta: Shifty
  • 2018. február 6.
Wander a tiltott senkiföldjének egyik ősi templomába igyekszik, ahol egy rejtélyes hangtól kér segítséget. Mono feltámasztásáért könyörög, amit Dorminó csak egyetlen feltétellel hajlandó teljesíteni. És ez akár az életébe is kerülhet.

A Shadow of the Colossus mai szemmel nézve valószínűleg nehezen tudná kivívni magának azt az elismerést, amivel 2006-ban kérdés nélkül állítottak neki emléket a játékvilág Pantheonjában. Az eltelt több mint tíz év alatt ugyanis annyira markánsan megváltozott a játékipar, hogy a fejlesztők most már semmit sem bíznak a játékosra. A történetmesélésben a saját képzeletünk által kiterjesztett valóság és a hiányzó hézagok ránk bízott betömése helyett egyenes vonal mentén meghúzott cselekményt kapunk, ami többnyire látványos, filmszerű átvezető videók kíséretében görgeti előre a sztorit. Nincs helye annak, hogy a játékos szabadon elmerülhessen abban a képzeletbeli világban, amit a készítők megálmodtak, és ami szándékosan vet fel kérdéseket.

Ez a játék éppen ezért olyan számomra, mint egy képes mesekönyv, aminek a lapjai már önmagukban is beszédesek, de ahhoz, hogy teljes egésszé kulminálódjon az élmény, a saját képzeletemre van bízva, milyen egyéb tartalommal, részletekkel töltöm meg a világot. Így amikor játékosként időutazásra adjuk a fejünket, kellemes meglepetés érhet bennünket, hiszen jó érzés újra és újra felidézni, hogy volt idő, amikor a kézivezérelt történetvezetés helyett a képzeletünkre volt bízva, pontosan hogyan is értelmezzük a történteket. Ezért is nagyon fontos és jelentős állomás ez a játék számára, mert a Bluepoint Gamesnek köszönhetően végre teljes pompájában elevenedhet meg ez a hatalmas, látszólag üres világ, amiben bizony mi nem mások vagyunk, mint egyszerű betolakodók.

Fumito Ueda időtálló PlayStation 2-klasszikusa néhány elejtett morzsától eltekintve semmit sem rág a szánkba. A történet kezdetén megismerjük főhősünket, Wandert és az ő hűséges társát, Agrót, akik a Tiltott Föld egyik ősi templomába tartanak. Amikor megérkeznek, Wander a gyönyörű Mono élettelen testét helyezi az oltárra, hogy aztán arra kérje a szent hely rejtélyes entitását, Dormint, hogy támassza őt fel. Ennek azonban ára van, méghozzá súlyos, minket és az egész világot érintő ára. És ekkor még nem is sejtjük, ahhoz, hogy célt érjünk, ártatlan életeket kell kioltanunk.

A Shadow of the Colossusban ugyanis tizenhat különböző, elképesztő méretekkel megáldott kolosszust kell felkeresnünk és megölnünk. Ennyi és nem több. Nem kell mellékküldetésekkel bajlódnunk, nem kell szerepjátékos elemekkel bíbelődnunk, csak felemeljük a kardunkat, ami aztán iránytűként kéken világítva jelzi számunkra, merre is találjuk majd következő, mit sem sejtő áldozatunkat. Úgy gondolod, hogy ez ma már kevés? Igazad lehet, de a játékkal eltöltött idő alatt világossá válik, hogy a játék minden eleme egy jól átgondolt koncepció része. Ott van például a helyszín, a senkiföldjének is tekinthető Tiltott Föld, ami szimbolikus jelentőséggel bír, így mikor a kietlen sztyeppéken, a végtelen sivatagokon át vágtázunk Agro hátán, akkor az nem más, mint a magány, a reménytelenség metaforája. 

Ez azonban semmi ahhoz képest, mint ami a méretes bestiákkal folytatott küzdelmek során vár ránk, az összecsapások ugyanis egyszerre tűnnek kilátástalannak és teljesíthetőnek. A játék nehézségét ugyanis alapvetően nem az adja, hogyan döfjük kardunkat a kolosszusok gyenge pontjába, hanem az, hogy megtaláljuk annak módját, hogyan tudjuk ezt kivitelezni. A lények mindegyikének legyűréséhez más és más megoldásra lesz szükségünk, van, amikor a környezetet kell bevetnünk, és van, amikor saját gyengéjüket kell ellenük fordítanunk. Ehhez azonban elszántságra, bátorságra és nem utolsó sorban kitartásra lesz szükségünk.

A játék egyébként a minimalista eszközei ellenére egy teljesen átgondolt, jól felépített, minden elemének fontos szerepet szánó alkotás. A már említett magányos lovaglás során például nem csendül fel semmilyen dallam, de amikor beindul a harc, akkor Kow Otani gyönyörű, egyszerre fennkölt és szomorú taktusai garantálják, hogy egyszerre érezzük magunkat legyőzhetetlen kalandornak és egy lélektelen harcosnak. A Shadow of the Colossus ugyanis tele van a játékos számára, főleg lélektanilag nehéz és fájdalmas pillanattal. Összesen tizenhattal.

Nem ez az első alkalom, hogy renováláson esik át a Team ICO klasszikusa, de ez az első, hogy teljes mértékben megérdemelt pompájában tündököl Ueda remekműve. A Bluepoint Games láthatóan szívét és lelkét beletette ebbe a projektbe, ami maximálisan meghálálta a fáradozást. Amíg az évekkel ezelőtt megjelent PS3-as HD-kiadás csak egy újabb lenyúzott rókabőrnek készült, addig a mostani újragondolásban mindent az alapoktól raktak össze a fejlesztők. A játékmechanikába, a tartalomba nem nyúltak bele, de ami a küllemet illeti, ott tényleg minden modern köntöst kapott. Ez azt jelenti, hogy PlayStation 4 Pro gépeken kétféle mód közül választva ámulhatunk és bámulhatunk a látottakon. Ha 4K-ban szeretnénk játszani, akkor meg kell elégednünk a 30fps-sel, de ha nem rendelkezünk ilyen kijelzővel, akkor az 1080p-hez már jár a stabil 60fps. És tényleg stabil, így a monstrumokkal vívott ádáz küzdelmek alatt egy pillanatra sem esik gondolkodóba a játék, nem is csoda, hogy a művészi képek szerelmeseinek plusz elemként elérhetővé vált egy Photo mód.

Sajnos azért akadnak megörökölt problémák is, de az is igaz, hogy érezhető, hogy a Bluepoint ezen a fronton is igyekezett továbblépni. Ez pedig az ICO-játékokat mindig is jellemző suta kamerakezelés és a darabos, nehézkes irányítás. Amíg a The Last Guardiant éppen ezért teszem félre újra és újra, addig a felújított változat ezen a területen is látványos javuláson ment át. Persze most is vannak pillanatok, amikor a nem túl reszponzív vezérlés miatt újra meg kell másznunk egy-egy kolosszust és a lóháton való lovaglás és nyilazás közbeni kamerakezelés is meg tud hülyülni, de szerencsére ezek csak egy-két alkalommal okoznak fejtörést.

A maga idejében korszakalkotó Shadow of the Colossus az akkori technológiai korlátoknak köszönhetően nem tudott kiteljesedni, most viszont végre életre kelt a mesekönyvem. A Bluepoint tényleg rengeteg munkát pakolt a felújításba, de úgy gondolom, egy ilyen korszakos alkotás meg is érdemli, hogy ha leporolják, akkor csakis a legnagyobb odaadással tegyék azt. Ha eddig nem próbáltad, ki ne hagyd, ha pedig csak nosztalgiára vágysz, de végre kompromisszumok nélkül, akkor is készítsd ki a bankkártyádat, mert ennek a játéknak bizony minden PS4-tulajdonos gépén ott a helye. Csak remélni tudom, hogy a rajongók meghálálják ezt a törődést, így a Sony is látni fogja, igenis van igény igényes újraalkotásokra. Felkészül a God of War?

A Shadow of the Colossus felújított kiadása kizárólag PlayStation 4-re jelent meg. Mi PS4 Prón teszteltük.

78.
Oldman
Tegnap elkezdtem a jàtèkot, ès no, nem csalòdtam benne! Grafikailag ütős, valòban szebben fest mint a yotube-os videòkban. Lassabb nèzelődèskor ajànlanàm a cinematic felbontàst, szemmel jòl làtható különbsèg mèg full hd tv-n is, hihetetlen rèszletgazdag minden. Itt nem zavarò a 30 fps. Harc közben viszont a performanc beàllìtàst javasolnàm, fix 60 fps pro-nàl legalàbbis. A motion blurt èn kikapcsoltam a menüben, az elmosòdàs mozgàskor engem megőrjìtett! Egyèbkènt az erdei rèsz szebben èlethűbben fest mint az Uncharted-nèl, komoly nagyon. Itt beàllìtottam a VIBRANT filtert. Kàr hogy kicsi az erdő területe... Tàj nèzegetèsekor èrdemes a photo mòdot alkalmazni, mert nem mozdul el a kamera az alapàllàsba, pillanatok alatt alkalmazható. A Colossusok fenomenàlisak!
77.
KopyAti
#76: Már megtaláltam, de azért köszönöm! ;)
76.
Yanez
#75: A vízbe kell ugrani, és bemenni azon a kis barlangszerű bejáraton. Csak épp a teteje látszik a víz miatt. Én egyből megtaláltam. ^^
75.
KopyAti
Lányok srácok!
Hogy a toszba' kell bejutni az ötödik bestiához?
74.
Darksiders84
Beszereztem én is és tényleg rendesen felújították grafikailag és mozgásilag is. Így csökkentett áron tényleg megéri mert hiába játsztottam vele régen bár nem vittem végig most ennyi idő után újra élmény.
73.
KopyAti
#51: Ezek szerint te látod a jövőt! Ügyi vagy! :)
72.
KopyAti
#23: Rendben, értem. Köszönöm!
71.
Fakjee
#70: Ennyi. :)
SotC miatt viszont alig várom a hó végi fizut. :)
70.
Duken
#69: Nincs harag Te más véleményen vagy. Meggyőzni úgy sem tudjuk egymást de jó volt veled dumálni és örülök hogy nem torkolott személyeskedésbe túlzottan. Minden jót és jó játékot a SotC-hoz!
69.
Fakjee
#68: Hagyjuk már...innovatív gameplay a TLG-ban...
Azt hiszem nincs miről beszélni ekkora ordas baromság után már bocs...
Nem alkottak nem... Pop Farah.. Igaz nem állat de funkcióját és cselekvését tekintve ugyan az. És még sorolhatnánk.
Tricoval interakcio... Ide a hordoval.. Emelj fel... Kapj el... Vhoa...
68.
Duken
#63: Már bocsi de látszik hogy nem játszottál vele mert akkor tudnád hogy a hibái ellenére hatalmas élmény a TLG. Soha nem látott innovatív gamplay, amit nem a gyenge platformer elemekre hanem Tricoval való interakcióra gondolok. Nem alkottak még meg videójátékban így élő lélegző állatot, lényt.
67.
Macifasz
#66: A / az 6 akart lenni. :-D
66.
Macifasz
/ Colossust nyomtam le eddig és varázslatos az összkép. Szavakban le nem írható mit vált ki az emberből, ezt át kell élnie mindenkinek, akinek van PS4 konzolja. Én nem Pron, hanem a sima változaton tolom, de gyönyörű és meg se döccen. Ráadásul a masina is néma csendben tűri minden jelenetét. Elképesztő élmány, pedig még van hátra 10 Colossus. :-D
65.
professional
Na ez az a gamma amiért tegnap elkéretőztem a melóhelyről és raktam pénzt a kártyámra, hogy mire hazaérek lejöjjön. Semmit sem kopott sőt elmebeteg lett a grafika! Ez az a játék, amit amikor először megláttam elhatároztam, hogy veszek egy kivetítőt és azzal is végigviszem! Szerencsére ez összejött, úgyhogy már az 5. kolosszust gyepálom. Ötcsillag!
64.
Fakjee
#63: Ráadásul míg az outcast egy remake tehát bocsánatos lehetne hogy a gameplay (ami amúgy laza mozdulattal így is túlmutat a TLG gameplayen) elavult... Míg a TLG új stuff ugye...
63.
Fakjee
#57: Pedig pont ez történt és rohadtul érződik az egészen.
Pont az élményami a TLG-ban inkább agyérgörcs kategória az említett dolgok miatt. Hanem Sony exés nemUeda cím lenne 5-6 pontok záporoztak volna rá. Pont ahogy az Outcast Second Contactra... Érdekes amik ott hibák azok a TLG-ben sehol sincsenek megemlítve...
62.
Duken
#61: Azt kellett volna írnom ha nekem lesz igazam te fizetsz ha pedig nekem lesz igazam megint csak Te fizetsz! :D
61.
Duken
#60: Áh inkább mond azt hogy fostenger még az is közelebb áll az igazsághoz vagy az "objektívitáshoz" mint hogy középszerű. Rettenetesen megosztóak a kritikák is szóval biztos személyfüggő. Van Gogh-ot a műveit is sokan utálják de attól még nem lesznek a festményei értéktelenebbek. sőt az hogy ennyire megosztó mutatja azt hogy nem lehet azért olyan egyszerűen zsebre vágni és ítélkezni fölötte mint Te vagy én. Dobálozunk itt kinyilatkoztatásokkal teljesen feleslegesen. Majd 10 év múlva kiforrja magát azt egy pofa sör mellett megbeszéljük. Ha neked lesz igazad én fizetek ha nekem akkor Te! :D
60.
cod4O
#59: Mondanám azt hogy fostengerré,de legyünk azért objektívek...
59.
cod4O
#57: " Ueda nem az az ember aki a népharag miatt gyorsan összedob valamit."

Nem,Talán ő nem,de sajna a last guardiant 10 év alatt is középszerű játékká alkották.
58.
Duken
#56: Egyetértek grafikai szempontból, de hangulat terén érzelmileg és szellemileg a the last guardian viszi a primet hiába próbálják valami miatt egyesek ezt cáfolni.
57.
Duken
#53: Ueda nem az az ember aki a népharag miatt gyorsan összedob valamit. Meg pont hogy nem lett agyonértékelve annak ellenére hogy sanyi.
Egyébként ettől eltekintve kb ugyanarról beszélünk teljesen más oldalról közelítve meg a témát szóval ja. :)
Te a negatív én a pozítiv oldalról de legalább nem vagy szélsőséges és képes vagy észrevenni hogy mindennek ellenére kiemelkedő játék és biztos vagyok benne hogy a Shadow of the colossus remake után megint rácuppanak a tlg-ra is. Remélem mert hatalmas élménnyel gazdagodnak vele azok akik végigjátsszák.
56.
Fakjee
#53: Ha úgy tetszik: A SoC a maga idejében előre ment az időben döbbenetes látványt és hangulatot nyújtva. Ueda legművészibb alkotásaként a világával zenéjével,monumentalitásával.
A TLG meg durván visszafelé ment az időben és megközelítőleg sem hozza Ueda eddigi munkájának ízét bármennyire erőltetik egyesek rá.
55.
cod4O
#54: Áruld már el nekem,hogy mi művészi van abban,hogy ugrálgatsz egy hiéna patkánnyal nagyon ostoba platform elemekkel tűzdelve,majd még az is tudja hogy mi lesz a vég kifejlett akit 34-szer agyba lőttek.Mindezt olyan pocsék látvánnyal fűszerezve hogy egyenesen okádék az egész.

Még a shadow of colossus-nak olyan történeti alapja volt,ami a végén baxta pofán a játékost úgy hogy nem tért észhez,tette mindezt egyre növekvő feszültséggel és titokkal ahogy haladtál a játékban,teszem hozzá jól összerakott látvánnyal.
54.
Duken
#51: Ha valaki itt belekeveri az érzelmeket az nem én vagyok...Viszont neked biztos tetszene ha ilyen szenvedélyes emberke vagy, szerintem tegyél vele egy próbát és ne ítélj látatlanba.
Az biztos hogy kultikus csaták nincsenek a The Last Guardian-ban nem is illene hozzá, csendesebb játék, elmélkedősebb de pont ezért jobban is üt. Nem kenyerem védeni,nem vagyok valami szellemi kurva aki az utcasarkon árulja az igazságot és mivel látom kiütötte nálad a biztosítékot többet nem is fogom ragozni. Nem szeretnék én veszekedni meg személyeskedni veled nem is ismerlek. De engedd meg hogy annyit még megjegyezek megértem ha neked nem tetszik, de olyat állítani hogy a tlg nem művészi a zenéje, a világa a dizájn az üzenet, az semmi másra nem utal csak műveletlenségre. Járj már utána hogy ki szerezte a zenéjét pl... Ennyi többet nem kívánok a témával foglalkozni veled és a Te, mindkettőnk érdekedben. Jó éjt, szép álmokat!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...