Antigraviator teszt

Az Antigraviator semmi esetre sem nevezhető kiemelkedő alkotásnak, ám ha engedjük, hogy a pazar látványvilág és az őrületes sebesség átrepítsen minket az idegesítő részletek és bugok armadája felett, akkor még szórakoztató is lehet.

„A 2210-es évben a versenyzés messze meghaladta a várható határokat. Az új terraformálási képességekkel együtt az antigravitáció területén történt tudományos áttörések új látványosságot hoztak: az Antigraviator intergalaktikus versenyt.”

Azoknak a játékosoknak, akiknek ennyi történet nem lenne elég egy árkád stílusú versenyjátékba, garantáltan nem lesz a kedvencük az Antigraviator. Az már más kérdés, hogy vajon lesz-e bárki kedvence egyáltalán…

Az Antigraviator a 2017-ben, elsősorban egyetemistákból verbuválódott belga csapat (bár van egy magyar származású tagja is) első játéka, ami több platformon jelent meg. Az utóbbi években egyébként is számtalan Wipeout- és F-Zero-klón látott napvilágot, így igazán nehéz dolga van annak a fejlesztőnek, aki ebben a kategóriában szeretne kiemelkedőt alkotni.

Az Antigraviator igencsak hosszú single player bajnokságában kezdő, újonc, amatőr, bronz, ezüst, arany, platina és legenda szinteken kell négy-négy futamon minél jobb helyezést elérni, cserébe újabb nehézségi szinteket, illetve némi virtuális kreditet kapunk. A legfőbb probléma, azonban már ezen a ponton jelentkezik, ami nem más, mint a grindelés; ahhoz, hogy indulhassunk egy bajnokságon, a virtuális kreditjeinkből jelentkezési díjat kell fizetnünk, az amúgy is alacsony összegű nyeremények miatt pedig akár 50 alkalommal is újra és újra végig kell menni a már megnyert versenyeken egy-egy új jármű megnyitásához.

Mindezt csak tetézi, hogy a jutalmak sem az igaziak; a három különböző hajó, illetve a tuninglehetőségek alig pár százaléknyi változást hoznak egymáshoz képest, melyekért egész egyszerűen nem érdemes órákat küzdeni.

A játékban 30 pálya található, ám külön pályának számít az is, amikor ugyanazon az útvonalon fordított irányban zajlik a futam. Öt különböző környezetben versenyezhetünk; a városok, a sivatag, a sarkvidék, az űr és a szigetek hangulatát idéző díszletek próbálják elfeledtetni a játékossal a teljesen egyformának tűnő pályák monotonitását.

A játékmenet és a szabályrendszerek sem sikerültek túlságosan jól. Mint a legtöbb sci-fi világba ültetett árkád stílusú versenyjátékban, itt is találkozhatunk a szokásos power-up elemekkel, amiket ezúttal csapdáknak neveznek. A képernyő felső részén egy vízszintes sávon láthatjuk, hogy hol tartunk egy-egy futam során, illetve, hogy hol helyezkednek el csapdák; ezek ugyanis minden alkalommal a pálya egy előre kijelölt pontján érhetőek el, használni is limitált ideig, szinte csak helyben lehet őket. Ha sikeresen aktiválunk egy csapdát, akkor a járművünket zöld pajzs veszi körül, így sikeresen átvészelhetjük a magunk okozta pillanatnyi káoszt.

Így leírva nem is hangzik olyan rosszul, ráadásul a csapdák eléggé sokszínűek, a lézersugártól kezdve a pálya beszűkítésén keresztül, akár kisebb hegyomlásokat is okozhatunk, ám mindez a játékmenetet alig képes befolyásolni; a csapdák könnyen háríthatók vagy elkerülhetők, így lényegében a játékos számára az állandó csipogás, figyelmeztetés, és a képernyő közepén elhelyezett vészjelzés lesz belőlük az egyedüli „maradandó” élmény.

Az árkád versenyjátékok lelkét azonban mindig az irányítás és a vezetési élmény adja, és meg kell hagyni, hogy ezzel kapcsolatban tényleg nincs komolyabb probléma. Sőt, ugyan az irányítás nem személyre szabható, ám a kanyarodásokat egészen precízen lehet kezelni még billentyűzettel is, a járgányok fizikája a vezetés szempontjából hozza az elvárható szintet, a pályán elhelyezett gyorsítókkal, illetve az energiatartályokkal felturbózott hatalmas sebességet pedig egészen jól átérezhetjük vezetés közben. A maximum 8 fős futamokkal kapcsolatban pluszpont, hogy az ellenfelek nehézségi szintjét külön-külön tudjuk állítani, bár még így is előfordul, hogy úgy vezetnek, mint a legnagyobb amatőrök, akik időnként valamiféle hiperugrásra képesek.

A Cybernetic Walrus alkotásának multiplayer játékmódjában többek közt globális és regionális ranglistát is találhatunk, melyben mind a kilenc létező magyar játékost is láthatjuk. Eléggé vicces volt, hogy a tesztelésre szánt két hetem alatt több, mint 20 alkalommal próbáltam multizni, ám csupán kétszer jött össze, különböző technikai okok miatt pedig mindig sikerült a dobogótól távol végeznem, így most én uralom a magyar ranglista utolsó fokát. Ez azonban csak az én problémám, az viszont minden játékosé, hogy a multiplayer PC-n lényegében halott, sehol egy játékos, akit az amúgy sem túl gyors matchmaking rendszer bedobhatna. Az egyetlen lehetőség, ha barátainkkal játszunk együtt, legyen szó akár egy közös online menetről, vagy osztott képernyős mókáról, a játék mindkét lehetőségben teret enged, hogy kibontakoztathassuk pilótaképességeinket.

 Az Antigraviatorban amúgy váratlan meglepetésként ért a magyar nyelvű lokalizáció, illetve a Unity grafikus motorhoz mérten meglehetősen szép látvány. A vizuális beállításokat tekintve bőven van lehetőségünk az állítgatásra, a stabil 60 fps is könnyedén elérhető, bár lehet, hogy jobb lett volna egy 120Hz-es monitoron játszani, mert a legtöbb esetben gőzöm sem volt róla, hogy mégis mi zajlik a pályán, mivel az ellenfelekkel való interakció rendkívül frusztráló; egy-egy apró koccanás a legtöbbször komoly összegabalyodásba és indokolatlan robbanásba csap át.

A grafika és az őrületes sebesség ténylegesen képes lehet az első percek során elfedni a komolyabb hibákat, azonban ahogy egyre inkább megtanuljuk a játék apróbb trükkjeit, a pályák ideális íveit, a csapdák logikáját, és végre igazán élménnyé alakulhatna a játék, egyre több hibával, kiforratlan részlettel és a pályadesign egyhangúságával kell szembesülnünk. Az Antigraviator legnagyobb problémája, hogy végig azt várja el a játékostól, hogy sok időt öljön bele, még akkor is, ha ehhez egyáltalán nem szolgáltat elegendő és változatos tartalmat. Így azonban a 22,99 eurós ár mellett számtalan jobb alternatívával találkozhatunk, legyen szó akár modern Wipeout-másolatokról, vagy régebbi retró alkotásokról.

Az Antigraviator PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n érhető el, mi utóbbin teszteltük.

3.
Dízel
Wipeout az igazi, ez csak ócska utánzat. Érdekes a video végén 5-6 dijjat is bezsebelt ez a játék, kérdem én hogy? :D
2.
mamgu
Vicces, hogy írják mindenhol, hogy ps 4 mert a store-on se híre se hamva, ahhoz képest, hogy lassan egy hónapja elérhetönek kellene lennie.
1.
Avifer
"őrületes sebesség" jó lehet hogy gyorsabb mint más játékoknál de a sebesség érzetét én úgy látom hogy magasra állított FOV értékkel próbálják előcsalni
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...