Hitman 2 teszt

  • Írta: szlav
  • 2018. november 21.
Elegáns öltöny, vérvörös nyakkendő, vonalkód a tarkón, zongorahúr a zsebben. Minden idők legveszélyesebb bérgyilkosát könnyű felismerni, már ha azt ő is így akarja. Hiszen az álcák mestere, a világ pedig az ő fegyvere.

A 2016-os Hitman-reboot az epizodikus üzleti modell miatt sokaknál kiütötte a biztosítékot, de ha ettől elvonatkoztatva tekintünk a programra, akkor könnyen beláthatjuk: a letisztult, a franchise alapjaihoz visszatérő játékmenet hozta azt a vérfrissítést, amire kopasz bérgyilkosunknak feltétlenül szüksége volt. Az IO Interactive szilárd alapokat fektetett le, amelyek itt-ott talán kiforratlannak tűnhettek, mégis remekül lehet rájuk építeni. Nem véletlen ez, hiszen az első évad pontosan ennek készült: egy erős kiindulópontnak, amivel a végtelenségig lehet gyurmázni, addig lehet bele tolni a tartalmat, ameddig csak a játékosok pénztárcája engedi. Hiába élünk mégis a DLC-k korában, ennek a propozíciónak komoly negatív visszhangja lett, s idő közben becsúszott egy kiadóváltás is, így a dán fejlesztőcsapat kénytelen volt egy új megoldással előrukkolni. Kiadták hát a teljes második évadot, csak ezúttal egybe csomagolták azt, végül pedig fogtak egy filctollat, és egy nagy kettest rajzoltak a borítóra.

Mert félreértés ne essék, a Hitman 2 nem a klasszikus értelemben vett második rész. Aki pár órát eltöltött az első évad epizódjaival is, az hamar ráeszmél, hogy szinte teljes egészében ugyanarról a játékról van szó, jóformán csak a helyszínek változtak. És ez a tény bármennyire is lesajnálónak hangzik, én mégsem gondolom úgy, hogy emiatt meg kéne köveznünk a tesztünk alanyát. Próbáljuk meg a helyén kezelni a dolgot és tekintsünk a játékra úgy, mint az eredeti cím folytatására – mert ez egy tényleges folytatás, a szó legszorosabb értelmében. És mint olyan, a Hitman 2 kiválóan működik, hiszen kifejezetten azokra az elemekre gyúr rá, amelyekben így is a legerősebb. 

Tisztán emlékszem, amikor két évvel ezelőtt betettem a lábam az olasz kisváros, Sapienza kockaköves utcáira. Felfedeztem a gyönyörű tengerpartot, a rusztikus házakat, az apró kápolnát, a hatalmas villát, no meg annak titkos földalatti barlangrendszerét. A küldetés végeztével elégedetten gondoltam: igen, pontosan ilyennek kell lennie egy Hitman-pályának! Nagy nyitott terek, telis-tele emberrel, több tucat bejárható épület számos mellékúttal, titkos átjárókkal és rengeteg kreatív módszer arra, hogy csúnyán elrontsuk a célpontjaink délutánját. És szerencsére boldogan szögezhetem le: a Hitman 2 majd’ összes helyszíne visszahozta ugyanezt az érzést.

A 47-es ügynök kezdésképp hat különböző színtéren gyakorolhatja halálos művészetét. Az új-zélandi Hawkes Bay alig több egy tengerparti luxusvillánál, így egyértelműen ez a lista legsilányabbika. Lényegében egy bevezetőpályáról van szó, úgyhogy a korlátokat itt talán megbocsáthatjuk. Ezután azonban ténylegesen kinyílik előttünk a világ, de olyannyira, hogy a legtöbb játékos elsőre talán azt sem tudja majd, hogy hova kapjon. Az előzetesekben büszkén mutogatott Miami ugyanis tényleg fantasztikus, talán a játék legjobbja! Körbejárhatunk egy teljes versenypályát, az ahhoz tartozó rendezvényt, a bokszutcát, a környező irodákat, de lesétálhatunk a napsütötte tengerpartra is, vagy ha úgy tetszik, meglátogathatjuk a szomszédos techmágnás főhadiszállását. Hasonlóan masszív játszóteret ad majd a kolumbiai drogbárók birtoka, vagy Mumbai zsúfolt piactere is, csakúgy, mint az amerikai kertváros, vagy Sgáil eldugott kastélyszigete. A tágas, rengeteg apró részlettel megfűszerezett térképek elsőre már-már ijesztőnek hatnak, de ez egy szándékos döntés a fejlesztők részéről: minden egyes helyszín úgy lett kialakítva, hogy azokat újra és újra, több tucatszor bejárva, mindig más megközelítéssel fedezzük fel. Erre egyébként a játék maga is ösztönöz, hiszen a terepet járva és gondosan fülelve olyan pletykákat és egyéb infómorzsákat csíphetünk el az utca emberétől, amelyek apró melléksztorikként kibontakozva vezetnek el minket a célpontunkhoz. 

A környezet tehát változatos, hiszen a világ legkülönfélébb pontjait járjuk majd be. A sok utazgatásra pedig természetesen a küldetéseket összefogó történet ad okot. Ez azonban egyértelműen a játék egyik leggyengébb pontja. Mondjon bárki bármi rosszat a Hitman: Absolution lineáris pályáira és kötött megoldásaira, a javára szóljon, hogy egy koherens történetet próbált elmesélni. A reboot-széria persze szintén kísérletet tesz valami hasonlóra, de az eredmény nem jobb a játéksorozat tragikusan gyenge mozis adaptációinál. Egy B-kategóriás akciófilmbe illő kommersz sztorit kapunk titokzatos, az árnyak közül manipuláló gonosztevőkkel, nemzetközi bűnhálózatokkal, amelyet a gazdag elit pénzel, felüti a fejét a rezidens illuminátus, emellett pedig fény derül faarcú ügynökünk titokzatos múltjára is.

A történet tehát nem nagy eresztés, körberágtuk ezt a csontot már ezer meg egyszer. A dolog vásári érzésén sajnos az sem segít, hogy a korábbi animált átvezetőket a dán csapat elkaszálta, ezúttal a küldetések közti fejmosást renderelt állóképekkel és az alájuk illesztett szinkronnal kapjuk. Az utóbbi egyébként teljesen korrekt munka, de ezzel a megoldással az összkép így is elég olcsónak hat. Persze az ember általában nem a története miatt veszi meg a Hitmant, így talán nem is akkora tragédia, hogy a megbízásokat összefűző kapocs a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb rozogának mondható. Egy kielégítő befejezést azért el tudtam volna viselni, de nyilván kell hagyni helyet a DLC-misszióknak is. Aki tehát egy emlékezetes bosszúsztorira, vagy bármi hasonlóra számít, az rossz ajtón kopogtat, egyértelmű, hogy az IO Interactive elsősorban a játékmenetre és a pályákra koncentrált, s csak utólag szőtték köré a cselekményt mozgató szálakat. 

Viszont az élményt, amit történet terén elveszítettünk, hatványozottan kapjuk vissza a percről percre történő játékmenet terén. A helyszínek tele vannak élettel, folyamatos a nyüzsgés, ez pedig az elvegyülni vágyó bérgyilkosok melegágya. A recept nem változott: fel kell kutatnunk és el kell tennünk láb alól a megjelölt célpontokat, ehhez pedig a játszótér minden eszközét felhasználhatjuk. Legyen szó kólás dobozról, vagy kókuszdióról, tetovált tarkójú ügynökünk kezében minden tárgy fegyver. Igazán persze csak akkor lehetünk sikeresek, ha diszkrétek maradunk, így nem árt elkerülni a felesleges vérontást. A legjobb mégis az, ha észrevétlenül, szinte szellemként suhanva tesszük a dolgunkat, ehhez pedig kapóra jön a rengeteg álruha – gyakorlatilag bármely ember gúnyáját magunkra ölthetjük, s hiába szűk egy kicsit a laborasszisztens gatyája, vagy a postás inge, a 47-es ügynök úgy viseli őket, mintha azokat csak rá szabták volna. Nem újdonság ez a gyakorlott bérgyilkosoknak, a Hitman 2 részletgazdagsága és változatossága azonban sokkal nagyobb szabadságot ad a már megszokott módszerek kivitelezésében.

Az első évad óta néhány apróbb újítás is felütötte a fejét, így például leendő áldozataink mostantól a tükrökben is meglátják a mögéjük lopakodó mumust. Leleményes főszereplőnk eltanult egy-két trükköt Altaïrtól is, így már akár a sűrű tömegben is elvegyülhetünk. Ne fájjon a fejünk akkor sem, ha egy lélek sincs a környéken, ugyanis a magas fűben, vagy az útszéli bozótosban megbújva szintúgy észrevétlenek maradhatunk. A mechanikai újdonságok azonban itt ki is fújtak, minden mást, még az animációkat is beleértve, egyszerűen átemeltek a korábbi részekből. A játék a gyakorlatban olyannyira megegyezik az első évaddal, hogy aki rendelkezik a korábbi epizódokkal, az egyszerűen újra végigjátszhatja őket a Hitman 2-ben, enyhén remasterelt, az új apróságokat támogató változatban.

A legszembetűnőbb változtatás ugyanis nem közvetlenül a játékban, hanem azon kívül keresendő. Haladásunkat a program egy újféle pontrendszer szerint követi, amely ezúttal minden cselekedetünket díjazza. A legtöbb pontot a kreatív és elegáns megoldásokért kapjuk, de a fejlődésben segítenek az olyan apróságok is, mint a kiütött áldozatok elrejtése, vagy az új álruhák felöltése. Így haladva újabb fegyvereket, kütyüket és egyéb tárgyakat oldhatunk fel – mert ugye mi is lehetne annál szebb, mint ha egy kövér makrélával adott sallerrel intünk búcsút az áldozatunknak? Hasonló módon oldódnak fel a küldetésünket megkönnyítő lehetőségek is, így például más helyen, már kezdettől álruhában indulva vághatunk neki a portyázásnak, vagy becsempészhetünk egy-egy illegális tárgyat is. Utóbbiban segít a közönségkedvenc aktatáska, amely mindenki örömére ismét visszatért – ennek hála akár egy mesterlövészpuskát is magunkkal vihetünk.

Ha pedig végeztünk a történettel és kellően kiismertük az új helyszíneket, akkor nincs más hátra: jellegzetes vörös nyakkendőnket megkötve beléphetünk a bérgyilkosok online világába. A korábban már megismert Contracts játékmód újra visszatért, ezzel az ügyes kis eszközzel saját kihívásokat agyalhatunk ki, ezt pedig megoszthatjuk a többi játékossal. Ugyanígy elérhetjük a mások által készített küldetéseket, s barátaink előtt is megvillogtathatjuk a tudásunk. Személy szerint én sosem láttam igazán ennek a vonzerejét, azonban a vadonatúj Ghost Mode annál érdekesebbnek tűnik – itt egy rivális ügynökkel szállhatunk fej fej melletti versenybe.

A pálya adott, a célpontok megegyeznek, mi pedig valós időben láthatjuk online ellenfelünk minden mozdulatát. Igen ám, de környezetünk csakis a mi lépéseinkre reagál, hiszen mindketten egy-egy alternatív valóságban játszunk, így egymás taktikájába nem rondíthatunk bele. Fürgének és effektívnek kell lennünk, aki ugyanis hamarabb (és észrevétlenül) iktatja ki a több célpontot, az győzedelmeskedik. A koncepció átkozottul jópofa, a versengés és az ez általi kapkodás jókorát csavar az amúgy lassú, metodikus játékmeneten. Egyelőre sajnos kizárólag a miami küldés színterén próbálgathatjuk ezt a módot, de a fejlesztők megígérték, hogy hamarosan a többi pálya is megkapja a Ghost Mode-támogatást.

 A két fővonalas többjátékos mód mellé megkapjuk az idén nyáron debütált Hitman: Sniper Assassint is. Ez az alapvetően egyszerű, de borzasztóan jól kivitelezett minijáték szintén órákig leköti majd azokat, akik szeretnek egy fejtörőt más-más megközelítésből megoldani. Korábban már részletesen beszámoltunk a Sniper Assassin intrikáiról, a tesztet itt megtaláljátok, így csak annyit fűznék hozzá, hogy játék kooperatív módja azóta kapott egy saját matchmaking-rendszert is, tehát akár idegenekkel is kipróbálhatjuk a páros lövöldözést.

Végül pedig nem mehetünk el az időnként felbukkanó Elusive Target megnevezésű limitált idejű missziók mellett. Az első évad egyik nagy kedvence újra visszavárja a legmagabiztosabb ügynököket, de vigyázzunk! Csakis egy lehetőségünk lesz a célpont likvidálására. Ha csődöt mondunk, ugrott az esély, ezzel pedig a tét is lényegesen megnő. A teszt írásakor sajnos még nem élesedett ez a játékmód, de kétségtelen, hogy a korábbiakhoz hasonlóan jópofa kihívások lesznek ezek azok számára, akik időről időre visszatérnek a Hitman 2 világába. Az első célpont egyébként a nagyszerű angol színész, Sean Bean mintájára készült, aki híres arról, hogy majdhogynem minden szerepében így vagy úgy, de elpatkol. Humoros módon itt az „Undying” becenevet kapta, a háttérsztorija szerint pedig korábban már rengetegszer megpróbálták eltenni már láb alól, ő valahogy mégis minden alkalommal ép bőrrel megússza az incidenst. Mi majd teszünk róla, hogy megszakítsuk ezt a szerencsesorozatát.

 A Hitman 2, csakúgy, mint a széria legtöbb darabja, igazi rétegjáték. Lassú, megfontolt és a maga nemében teljesen egyedi, nem is akad a piacon hasonló vetélytársa. A vonzereje azonban tagadhatatlan. A tágas, szabadon bejárható helyszínek és az összes használható, vagy megbabrálható eszköz igazi szabadságérzetet ad. Célunk nem változik, de az előttünk álló, szinte végtelennek tűnő lehetőségek tárháza biztosítja azt, hogy egy pályát sosem fogunk kétszer ugyanúgy végigjátszani – ebben igazán erős a két éve újraindított széria. Akinek nem kenyere a 2016-os Hitman, az ne itt keressen megváltást, a második rész ugyanis csak tovább csiszolja az akkor bemutatott formulát. Aki azonban kötetlen kalandra vágyik, amelyhez számtalanszor vissza lehet térni, az biztosan nem fog csalódni benne.

A Hitman 2 PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelent meg. Mi számítógépen teszteltük.

10.
delphijos
#7: Nem vagyok túlságosan elájulva az itteni tesztektől, de elég nevetséges azt olvasni hogy a Te SZUBJEKTÍV véleményed közelebb van a valósághoz mint a másik ( a tesztelő ) SZUBJEKTÍV véleménye. Főleg úgy marha hiteles vagy, hogy leoltod a tesztelőt, közben el se olvasod a tesztet. ( vagy oda se figyelsz )
8.
Batman
Pokoli szomszédok felnőtt kiadás.
7.
VerIstvan
#6: Ja. Igaz.
De a tesztet mondjuk minek.
Vegigtoltam es meg van a sajat velemenyem rola ami kb jobban tukrozi is a valosagot mint a szokasos gamer sajto nyalkupac.
6.
Ultimate
#5: A ghost módra vonatkozik az az írás, tán ha egybeolvasnád pro-kontra és a, tesztet is elolvasnád....
5.
VerIstvan
Azert szinvonal az ingyenes 1 palya utan tesztet irni valamirol....
4.
VerIstvan
"…de egyelőre csak egy pályán próbálhatjuk ki"
Persze mert nem vetted meg.
Mit vartal, hogy ingyen megkapod az egeszet?

Vegigtoltam es bug bug hatan a cucc.
Kezdve az ai-tol, a scriptelesen at, a pontozasig.
A mumbay palyan 5*20000 + 55000-es time bonus utan 0 score-ra ertekelte.
Masodjara ugyanaz 5*20000+56000=0.
Valakiknel meg fagy mint az allat.
Felkesz cucc 2 ev alatt
Masfel honappal a gold utan meg nincs patch...
3.
strangerthingsfan
Az absolution egy igényes, jó játék volt, ezek is jók lehetnek.
2.
Macifasz
Plusz az is furcsa, hogy megdicséred, amiért nincs túlbonyolítva és letisztult a játékmenet, majd utána leírod negatívumként, hogy kellenének új játékelemek...amikkel túl is bonyolítanák szépen az egészet. :-D De lehet ey csak nekem volt furcsa, mivel én egyszer sem éreztem, hogy hiányozna bármi is a játékmenetből vagy a játékmechanikából. A Silent Assassinhoz megkaptam mindent, amire szükségem volt.
1.
Macifasz
Lesz harmadik rész, így nem lett volna szabad olyan sztorit várni, amit le is zárnak. Ez ebből a tekintetből inkább amolyan másfeledik rész.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...