Gears Pop! teszt

  • Írta: Shifty
  • 2019. augusztus 28.
Link másolása
Ha rajongsz a Clash Royale-féle játékokért, esetleg minden csatába követnéd Marcus Fenixet és kompániáját, akkor a Gears Pop! a te játékod! Minden ismerős lesz, egyedül a fedezékrendszeres harc csavar egy kicsit a mechanikán.

Még mindig az Xbox legnagyobb húzónevei közé tartozik a Gears of War-széria, amiről a tavalyi E3 óta tudjuk, hogy három új játékkal bővíti portfólióját. Ráadásul ebből a három címből csak a jövő hónapban bemutatkozó Gears 5 tekinthető hagyományos, nagygépes epizódnak, a Gears of War-játékok fejlesztésére ráállított The Coalition ugyanis úgy gondolta, sokkal több potenciál van a franchise-ban, így ideje más platformok és más zsánerek irányába is kitérőt tenni. Így született meg az XCOM-szerű, körökre osztott taktikai vonalon mozgó Gears Tactics, illetve szintén így kapott lehetőséget mostani tesztünk alanya is, a Gears Pop!, ami kis túlzással nem más, mint egy Gears of War-bőrbe bújt Clash Royale. Szerencsére akad egy-két sajátos eleme is a játéknak, igaz, a pénztárcánkban turkálást sajnos nem tudták elkerülni a fejlesztők.

A Gears Pop! tehát klasszikus mobilokra szabott, arénaharcokra kihegyezett küzdelmeket ígér. Minden egy nyolc különböző egységből álló osztag összeállításával kezdődik, akiket aztán háromperces online mérkőzések során lehet tapasztalatszerzés céljából a halálba küldeni és győzelemre vezetni. Minden esetben az a feladatunk, hogy az idő lejárta előtt megsemmisítsük az ellenfél két előőrsét, illetve vezetőjét. Utóbbi halála a végleges győzelmet is jelenti. Ha nem sikerül a három perc lepörgéséig dűlőre jutni, akkor hirtelen halálban dől el, ki nyeri a mérkőzést. A nyertes aztán loot boxokkal, valamint az új arénákhoz, játszható karakterekhez és képességekhez szükséges COG-cédulával gazdagodik. Utóbbi lényegében a Ranked-mérkőzések valutája - ha veszítünk, bukunk néhány COG-cédulát. A legjobbak aztán a szokásos bronz, ezüst és arany ligákban mérkőzhetnek meg egymással.

A játékmenetnek van még két fontos pillére. Az egyik, hogy van egy folyamatosan, lassan visszatöltődő energiacsíkunk, aminek a menedzselése a sikerünk egyik kulcsa. Minden egyes egység ugyanis meghatározott energiába kerül, így érdemes lehet úgy összeállítani a csapatot, hogy a drágább, de erősebb karakterek mellett olcsóbb, gyorsabban segítségül hívható, de könnyebben feláldozható egységek is legyenek benne. Ezek utóbbi például tökéletesek lehetnek arra, hogy lerohanjuk az ellenfelet.

A másik pedig a fedezékrendszer, ami a Clash Royale rajongói számára ismeretlen mechanika, a Gears of War-sorozatot kedvelők viszont jól tudják, hogy ez az alapja az egész szériának. Sajnos a Gears Pop!-ban egyetlen szempont miatt van fontos szerepe a megoldásnak, ez pedig a területszerzés. Egyrészt nem minden karakter foglalkozik a fedezékekkel, aki igen, annál ezt egy kis ikonnal jelezték a készítők. Viszont a fedezékek használatával nemigen törődnek ezek sem, jelentőségük csak abban van, hogyha minél jobban sikerül előretolni őket, akkor annál nagyobb területet tudunk birtokolni. Amikor a háromperces idő lejártához közeledünk, az energiacsík visszatöltődése felgyorsul, azaz gyorsabban tudunk új karaktereket segítségül hívni, ami azt jelenti, hogy az ellenfél előőrséhez minél közelebb tudjuk elhelyezni saját egységeinket, annál nagyobb eséllyel húzzuk be a kör végén a mérkőzést.

 A tapasztalatom eddig az, hogy a játékosok egyelőre kevesebb figyelmet szentelnek ennek a taktikai elemnek, így elsikkad a jelentősége. Ahogy idővel azt is nagyon nehéz lesz menedzselni és észben tartani, hogy a "paklinkban" megtalálható egységeknek kik a gyengéi és kik ellen érdemes bevetni őket. Persze szuper mélységet ad a stratégiának, de alapvetően a casual játékosokat célozza meg a Gears Pop!, akik nem akarnak mást, mint hazafelé a buszon vagy a vonaton ülve lejátszani néhány meccset. Nekik pedig teljesen mindegy, hogy Claytonnak, Fenixnek, Santiagónak vagy egy Boomernek milyen gyengéi és erősségei vannak.

Ehhez még hozzájön az egyes karakterek szintlépése, ami összességében profilunk szintjének növekedésének a forrása is. Az úgynevezett "Pinek", vagyis a karaktereket jelölő kártyák helyi megfelelőit azért is érdemes egyébként folyamatosan fejleszteni, mert az így megnövelt sebzésükkel vagy ellenállásukkal a győzelmi esélyeinket is növeljük. Pineket vagy játékbeli valutáért tudunk vásárolni, vagy a játékban elért eredményeink után tudunk szerezni.

És ha már szóba került a vásárlás, akkor természetesen itt sem ússzuk meg a mikrotranzakciókat. A Gears Pop! ráadásul tényleg mindenből pénzt akar csinálni. A már említett vásárolható Pinek mellett például akkor is költekeznünk kell, ha a hordamód valamelyik fázisában meghalunk, és az adott fázist újra akarjuk kezdeni. De azért is játékbeli valutát kér a játék, ha egy nyertes kör után szerzett loot boxot idő előtt szeretnénk kibontani. Hiába kínál a Gears Pop! az online Versus-meccsek mellett hordamódot, Boot Camp kiképző feladatokat vagy napi kihívásokat, és hiába búsás a jutalmunk a győzelmekkor, ha szeretnénk a kompetitív küzdelmek során esélyesként neki vágni a csatáknak, muszáj lesz a pénztárcánkhoz nyúlni.

Ennek ellenére nagyon élvezetesek a mérkőzések. Gyorsan lezavarhatóak, és ha valaki ügyesen használja a rendelkezésre álló egységeket, és jól menedzseli az energiacsíkját, akkor egy vert helyzetből is könnyedén győztesként kerülhet ki. A hordamód is szuper móka, ahol társunkkal karöltve kell a locustokat darálnunk, kár, hogy a matchmaking itt borzalmasan sok időt vesz igénybe: a játék nem globálisan keres nekünk a partnert, hanem valamilyen legénységhez kell csatlakozni, és csak az ott jelenlévők kapnak értesítőt arról, ha a játékmódban szeretnénk játszani. Nagy kár továbbá, hogy a Clash Royale-féle receptet egyetlen percig sem akarja megborítani, továbbgondolni a Gears Pop!, és hiába élvezetes, így mindössze csak egy pénzünkre hajtó klón.

A Gears Pop! Androidra, iOS-re és PC-re jelent meg. Mi egy Samsung Galaxy S9-en teszteltük.

5.
5.
crytek
7-es szinten már nehéz :( 9-esekkel sorsol össze már ledarálnak mint a szart.. Vagy fizetnek a fejlesztésekért vagy szimplán csak én kapok mindig olyan fejlesztést ami alapból semmit se ér még 5-6-os szinten se...

Mindegy még tolom kicsit azt ezt is otthagyom mint a Forza Street-et
4.
4.
PaprikaJancsi
Igazából csak egy átskinezett Clash Royale, amely meg van fűszerezve a területfoglalós fedezék rendszerrel. Nem is akar ennél több lenni szerintem, kellemes, könnyed kikapcsolódás, jó pofa dizájn, és aránylag jó szívű karakter drop. Számomra is pontszám ügyileg egy 6-7 pontot érő game.
3.
3.
crytek
Én is tolom nekem is tetszik. Bár sokszor csak kammilázok ,hogy milyen erősek a többiek benne holott nálam 3 szinttel gyengébbek és mégis jobb cuccokat adhatott a gép neki / vették ezt nem tudhatom de van amikor legyaknak mint a szart. Sokan még csak tanulgatják és hibásan használnak egy egy fegyver.

A másik ms cucc a forza street volt még nálam ilyen de miután elértem egy részre ott már olyan járgány kéne hogy tudjak indulni a versenyem ami nincs és csak akkor lesz ha kb 10 alkalommal duplikálodik az autom azaz a random pörgetésnél azt a fajta kocsit adja be ami kb totál esélytelen így azt muszáj voltam otthagyni :( Minden más verseny 100%-os pedig
2.
2.
zimonyini
Nem értem miért kap ilyen magas pontot egy ilyen pofátlan pénznyelő formedveny.
1.
1.
Gykrizsi
Szerintem szuper lett, én napok óta folyton játszok vele. Az hogy grindolás, meg költeni kell rá, szerintem túlzás, bár a pénzt tényleg kicsit szűkmarkuan méri, de pl. a karaktereket aránylag jól dobja. Anno nyomtam valamennyit CR, szerintem ott is ugyan ez volt, fejlesztésre mindig kevés volt a pénz. Viszont gears rajongóként szórakoztató az ismert karaktereket pakolászni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...