Moonglow Bay teszt

Link másolása
Ketten indultunk útnak, végül egyedül maradtunk, egy végső kívánság azonban kirángat minket a letargiából, és újult erővel indulunk neki mind az elhagyatott környék, mind pedig a feketébe öltözött belsőnk felvirágoztatásának.

Moonglow Bay egyszerűen csodálatos hely, de ne hagyjuk becsapni magunkat, ugyanis a kellemes látvány alatt szörnyű titkok rejtőznek, amik idővel kilépnek a fényre, hogy megkeserítsék a kikapcsolódásunkat. Pedig minden olyan szépen indul, ugyanis karakterünk, illetve partnerének kiválasztását követően máris egy kellemes hajókázás közepén találjuk magunkat, ahol egyre-másra akasztjuk horogra a szebbnél szebb halakat. Azt kívánjuk, ez a pillanat bárcsak örökké tartana, az élet azonban mást tartogat számunkra, rögvest ugrunk az időben, és hősünk már egy megkeseredett, egyedül maradt emberként tér vissza a képernyőre, akinek egyetlen társa a hűséges négylábúja. Ebbe a letargikus miliőbe csöppen bele gyermekünk, akinek feltűnése újra életet lehel belénk, így már új cél lebeg a szemünk előtt: a környék felvirágoztatása, valamint az egykori párunktól kapott fogási napló kitöltése.

A felütés kellően érzelmes és magával ragadó, ráadásul ezek az érzéseink a játék első pár órájában nem is fognak elmúlni, ami leginkább a kellemes látványvilágnak, valamint az elképesztően fülbemászó dallamoknak köszönhető. A Moonglow Bay legerősebb oldala kétségkívül a megvalósítás, ami szabályszerűen beszippantja az embert és nem is nagyon ereszti el. A voxeles látványvilág egyszerre aranyos és részletes, szinte minden megtett lépésünk után felfedezhetünk benne valami teljesen egyedi és ötletes megoldást, miközben a háttérben megbúvó dallamok észrevétlenül kényeztetik a lelkünket. Szerencsére a minőségi külcsín mellé érdekes játékmenet is társul, ami a horgászat, valamint a főzőcskézés keverékéből lett összegyúrva.

Alapvetően a fő feladatunk az lesz, hogy a vízi élővilágot felfedezzük, és a lehető legtöbb halat kifogjuk, amiket aztán vagy eladunk, vagy pedig feldolgozzuk őket a nagyobb haszon érdekében. Összesen több mint százféle élőlény várja, hogy horgunkra, vagy hálónkba akadjon, melyek mindegyike más és más hozzáállást követel meg tőlünk. Akadnak kisebb, de fürgébb példányok, akik játszi könnyedséggel tekerik le orsónkról a damilt, de összeakaszthatjuk a harcsabajuszt igazi behemótokkal is, amiket sokszor percekig tartó fárasztás után tudunk csak a szákunkba tenni. Pontosan emiatt ajánlott a lehető legtöbb elérhető fejlesztést megvásárolni, ezáltal növelve az esélyünket, hiszen egy jobb hajó, csali vagy bot megléte igencsak megkönnyítheti a dolgunkat.

Természetesen nemcsak magunk fejlődhetünk, hiszen ahogy teljesítgetjük a különböző emberek adta küldetéseket, úgy fejleszthetjük otthonunkat, sőt, később akár az egész települést. A fő sztorit előrébb görgető missziók mellett számos mellékest is elvállalhatunk, amik rendszerint különféle ételek elkészítésében merülnek ki, de ezeket sem ajánlott elmulasztani, hiszen az értük kapott jutalom sokszor igencsak csalogató. Maga a főzés egyébként különféle minijátékok összessége, de akkor sem kell megijedni, ha minden egyes QTE-részt elrontunk, mert ezek csak a végeredmény minőségét befolyásolják, nem pedig a darabszámot. Idővel egyébként könnyen hozhatjuk a csillagokat, hiszen hiába készítünk komolyabb, vagy épp ritkább ételt, a feladatok változatlanok maradnak, ami magával vonja az unalomba fulladást is - bár hogy őszinte legyek, a játéknak vannak ennél sokkal égetőbb problémái.

Kezdeném rögtön az irányítással, amihez nemcsak ajánlott egy kontroller megléte, hanem egyenesen kötelező. A billentyűzetes megoldás ugyanis szinte használhatatlan, ráadásul nem támogatja az egeret, valamint át sem szabhatjuk a gombkiosztást, így a fejlesztők által megálmodott katyvasszal kellene boldogulnunk. Nem tudom, ki volt az, aki megalkotta ezt a borzalmat, de hogy nem játszott még játékkal számítógépen, az tuti. A kontrolleres megoldás szerencsére már egy fokkal tűrhetőbb, bár itt is akadnak gondok, mivel a játék sokszor rosszul érzékeli az általunk lenyomott gombokat. Emiatt számtalan alkalommal kerültem olyan helyzetbe, hogy csak sokadik nekifutásra sikerült megoldanom egy elsőre egyszerűnek tűnő manővert, ami a különféle főellenfél-harcok során igencsak frusztrálóvá válhat.

Ez azonban még csak a jéghegy csúcsa, ugyanis a víztükör alatt sokkal komolyabb hibák várják azt, hogy kitörjenek a felszínre. A játékban ugyanis elképesztő mennyiségű buggal lehet találkozni, melyek között akadnak kisebbek, mint például egy menü elérhetetlensége, de vannak komolyabbak is, amiket sokszor csak a játék teljes újraindításával oldhatunk meg. Talán az egyik legidegesítőbb ezek közül az a karakterünk beakadása, mivel hősünk a legváratlanabb helyekre képes beszorulni, méghozzá úgy, hogy onnan aztán sehogy sem jövünk ki vele. Ilyenkor csak abban bízhatunk, hogy volt elég eszünk, és mentettünk állást korábban, mivel a játék ezt nem teszi meg helyettünk automatikusan, szóval ha megfeledkezünk róla, akkor így jártunk. Mondjuk a manuális megoldás sem működik hibátlanul, mivel komolyabb cselekvések közben nem használhatjuk, ami érthető, de valamiért sokszor a semmittevést is ebbe a kategóriába sorolja a rendszer.

Ha ennyi még nem lenne elég, akkor rátérhetünk a játék technikai oldalára, ami sajnos több sebből vérzik. Az egyik ilyen a folyamatos képfrissítés-ingadozás, ami leginkább az átvezetők alatt jelenik meg és igencsak zavaró. Ezt egyrészről a látvány nem feltétlen indokolja, másrészt nagyon nem is tudunk tenni ellene, mivel a beállítási lehetőségek felhozatala meglehetősen karcsú. Szintén problémásak még a gyakori fagyások, amik sokszor minden ok nélkül következnek be, ha pedig ezt megspékeljük a korábban már említett mentési rendszer hiányosságaival, akkor egy olyan kombinációt kapunk, amiből kevés is megfeküdheti a gyomrunkat. Szerencsére a fejlesztők azért igyekeznek tenni a kellemetlen dolgok ellen, készségesen reagálnak a felmerülő problémákra, és ott segítenek, ahol csak tudnak, de ettől függetlenül jelen állapotában sokszor szinte játszhatatlan a játék.

Pontosan emiatt nem is igazán tudom ajánlani a Moonglow Bayt, hiszen nagyon érződik rajta, hogy egy elsőjátékos fejlesztőcsapat áll mögötte, akiknek hiába voltak jó ötleteik, a megvalósítás terén sajnos nem voltak képesek felnőni hozzájuk. Kár érte, mert a körítés, a sztori és maga a játékmenet kellően egyedi és érdekes ahhoz, hogy behúzza az erre fogékony játékosokat, de a megjelenő hibák sokasága folyamatosan hullámokat korbácsol a békés tengeren. Talán majd pár hónap múlva, ha már ezen hibák legnagyobb része javításra került, akkor érdemes lesz belecsobbanni a halászós kalandba, addig viszont csak az igazán bátrak merészkedjenek a fedélzetre, vagy esetleg azok, akik rendelkeznek Game Pass-előfizetéssel - mindenki más inkább vitorlázzon a békésebb vizek felé.

A Moonglow Bay megjelent Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük egy i5-4590, 16 GB RAM és egy GTX 1660 társaságában.

1.
1.
LCoder
Tényleg van akinek ez a felkockázott látvány bejön?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...