Honeycomb Aeronautical teszt

  • Írta: sirdani
  • 2022. március 31.
Amikor bő másfél éve leteszteltük a Microsoft Flight Simulatort, még csak billentyűzettel bontogattuk a szárnyainkat. Most viszont fordult a kocka és megnéztük milyen az, ha high tech eszközökkel vágunk neki a fellegeknek.

Szinte minden videójátékos szubkultúra képes megadni a lehetőséget a tagjainak, hogy annyi pénzt költsenek el a kedvenc hobbijukra, amennyit csak szeretnének. Ez talán különösen igaz a repülés szerelmeseinek címzett játékokra. És itt most nem csak arra gondolunk, hogy a roppant magas gépigényű Microsoft Flight Simulator áruházában 5-10.000 Ft-os összegekért vesztegetik egy-egy reptér részletesebb 3D-s modelljét, hanem sokkal inkább a gyakran milliós összegekre rugó perifériákra.

Mert ha valaki virtuális repülésre adná a fejét, és komolyan is veszi a dolgot, akkor hamar el fog jutni arra a felismerésre, hogy ez bizony az a műfaj, amihez a leginkább szükség van spéci eszközökre; a szokásos gamepaddal nehéz a milliónyi gombot igénylő műveletek kivitelezése, míg billentyűzeten a finom manőverezés elképzelhetetlen a nyilak segítségével. Így aki egy kicsit is komolyabban veszi a repülést, az feltehetőleg előbb-utóbb be fog ruházni valamilyen realisztikus perifériára, hiszen azok segítségével tényleg egy teljesen más szintre emelhetjük a játékélményt.

Repülős perifériákból pedig nincs hiány; a pár ezer forintos joystickoktól kezdve, a minőségibb szarvkormányokon át, egészen a több milliós összegekért épített egyedi pilótafülkékig terjedő lehetőségeknek csak a pénztárcánk szab határt. Jelen teszt főszereplői, a Honeycomb Aeronautical Alpha Flight Controls és a Bravo Throttle Quadrant duó, amelyek az abszolút felső kategóriát célozzák meg. Olyannyira, hogy a kaliforniai gyártó hivatalos honlapján egyenesen úgy hivatkoznak az eszközökre, mint a szimulátorok rajongói számára készített legfejlettebb rendszerre, amit egyébként valódi pilóták számára oktatásra és gyakorlásra is tökéletesen bevethető. Ez pedig természetesen érezhető az anyaghasználaton is. Ám még mielőtt mélyebben belevágnánk a részletekbe, előbb tisztázzuk, hogy pontosan milyen perifériákról is van szó.

Az Alpha Flight Controls lényegében egy szarvkormány a hozzá tartozó műszerfallal, melyeket egy kb. 10 centis hálózati kábel köt össze. Egy valós repülőgép műszerfalának 100%-os lemásolása helyett a Honeycomb saját dizájnt választott, viszont funkcionalitás és ergonómia tekintetében a tökéletes realizmusra törekedtek. Ez azt jelenti, hogy a műszerfal hátulja a hatszögű méhsejtekre emlékeztető struktúrát kapott némi halványan derengő piros leddel megfűszerezve, míg a kapcsolók, joystickok és maga a szarvkormány pontosan úgy festenek mint ahogyan azt igaziból elvárnánk, és a kapcsolgatásuk is olyan realisztikusnak érződik, hogy már csupán a jelzőfények ki-be kapcsolgatásától is egy szempillantás alatt veterán pilótának érezheti magát mindenki.

Kapcsolóból pedig akad bőven. A kormány mögötti bal oldalon négy nagyobb kétállású billenőkapcsolót találunk, amelyek az aksi és a digitális kijelzők főkapcsolójaként funkcionálnak, illetve picivel lejjebb öt kisebb kapcsolóval szabályozhatjuk a helyzetjelző világítást. A jobb oldali részen a gyújtásért felelős ötállásos indítókulcsot találunk, amellyel ha többrotoros gépet próbálunk irányítani, akkor a bal és jobboldali motorokat külön-külön pörgethetjük fel. A kormányon pedig egy kisebb joystick, négy háromállásos kapcsoló és szintén négy kisebb gomb kapott helyett. A joystick a gyári beállításokkal a kamera mozgatására szolgál, míg a többi gombra olyan funkciót állítunk be a játékokon belül, amilyet csak szeretnénk.

Már az eddig leírtak is egészen prémium minőséget sugallnak, a kormány tetején található fehér gombok ugyan picit bazárinak tűnnek, ám a többi részen nem csak az anyaghasználat, hanem az összeszerelés minősége is prímának tűnik. Az igazán nagy dobás viszont maga a szarvkormány. A legtöbb konkurens eszközzel ellentétben a kormányt a valósághoz hűen 180 fokban lehet elforgatni, és a hivatalos specifikáció szerint konkrétan 0 holttérrel rendelkezik. Ez elméleti síkon azt jelentené, hogy a legkisebb érintést is érzékeli az eszköz, ha éppen csak egy hajszálnyit mozdítjuk meg a kormányt, a gépünk már rögtön kanyarodni is kezd. A gyakorlatban azonban egy parányi holtteret azért érzékelhetünk, amit szoftveresen tudunk korrigálni. A legnagyobb kihagyott ziccernek a force feedback hiányát mondanám, bár nyilván az árazásra nem igazán lenne jó hatással.

Az eszköz „motorháztetője” alatt mindenféle spéci csapágyrendszer található, amelyeknek hála az irányítás hibátlanul gördülékeny, nincs olyan állás, ahol akár a legapróbb kis kattanás érződne, ha pedig elengedjük a kormányt, akkor pedig szép simán magától visszaáll középállásba. A kormány balra-jobbra csavarásával csűrőmozdulatokat végezhetünk (vagyis a repcsinket forgathatjuk a saját tengelye körül), míg a tolásával és a húzásával az emelkedést vagy a süllyedést szabályozhatjuk. Elsőre egyébként meglepő, hogy milyen nagy erővel kell húzni és tolni a szarvkormányt, ám ha hozzászokunk, akkor az egész valahogy egy még inkább autentikus repülési élményt ad.

Ha pedig már teljes erőbedobással ráncigáljuk a kormányt, akkor nem árt egy strapabíró módszer az irányítópult stabil rögzítéséhez. Szerencsére ezen a téren is hibátlan a szerkezet, ugyanis nem is egy, hanem rögtön háromféle módszer közül választhatunk. Ha fixen szimulátorozásra szánjuk az asztalunkat, akkor a legegyszerűbb opció, hogy a műszerfal alján található hatalmas tapadókoronggal leragasztjuk a kiszemelt helyre. Ennél kevésbé drasztikus, és nem is sokkal bonyolultabb módszer a két darab gyári satu használata, amelyekkel egy univerzális műanyag platformot rögzíthetünk az asztalunkhoz, amire aztán pár mozdulattal bármelyik Honeycomb-eszköz rácsatlakoztatható olyan biztonsággal, hogy aztán előbb tépjük fel az asztallapot, minthogy a szett bármelyik része elmozdulna. A harmadik módszer pedig a műszerfal tetején található csatlakozási pontokkal kapcsolatos, de erre majd később még visszatérünk.

A Bravo Throttle Quadrant a duó másik része, amely lényegében a gázkarok és fékszárnyak szabályozására ad lehetőséget. Ahogyan az Alpha Flight Controls esetében, úgy itt is egy univerzális dizájnt kapunk egyetlen típusú repülőgép valósághű lemásolása helyett. Nagy különbség viszont, hogy az eszközt mindig az éppen aktuális repülőgépünknek megfelelően átépíthetjük egy szempillantás alatt. Ehhez kapunk is két doboznyi gázkart, az egyiket General Aviation címkével látták el, amelyek lényegében a hagyományos Cessnákhoz passzolnak, a másikon pedig a Commercial címke jelzi, hogy ezekkel a karokkal bizony az Airbus és Boeing gépóriásait fogjuk irányítani.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha fogjuk a fehér színű Commercial gázkarokat, és egy pattintással felhelyezzük mindegyiket az irányítópult csatlakozóira, akkor máris egy négy sugárhajtóműves Boeing 747-es pilótafülkéjében érezhetjük magunkat. Ha viszont úgy tartja kedvünk, hogy inkább egy két sugárhajtóműves luxus Cessnát irányítanánk, akkor elég bepattintani két gázkart, amennyiben pedig az ultrakönnyű Icon A5-ös géphez támadna kedvünk, akkor a General Aviation dobozának piros-kék gázkarjaiból egyetlen beüzemelése is elegendő. Sőt, az autentikus élmények még itt se érnek véget, némi extra költségért akár az Airbus A380-as gázkarait is megvásárolhatjuk külön, úgyhogy a realizmussal garantáltan nem lesz problémánk.

Mint ahogyan a minőséggel sem. A gázkarok mindegyike gördülékenyen kezelhető, a legapróbb mozdulatokat is pontosan érzékelik és a mozgatásuk olyan sima, hogy az embernek oda kell figyelnie, hogy ne gyasztassa a karokat állandóan még akkor is, amikor nincs rá szükség. A pult bal oldalán kapunk még egy külön kart a kerekek kiengedéséhez, illetve az Alpha műszerfalon már megismert billenőkapcsolókat, és pár nyomkodható-csavarható gombot az autópilóta beállításához.

Cikkünk mindkét főszereplője teljes mértékben kompatibilis az X-Plane 11, a Prepar3D és Microsoft Flight Simulator szoftverekkel, amelyek közül nyilván utóbbi lesz a leginkább vonzó a potenciális vásárlók számára. A natív támogatás egyébként meglepően tökéletes; konkrétan csak rá kell csatlakoztatnunk a számítógépünkre egy USB kábellel a két szerkentyűt, és már készen is vagyunk. Semmi hosszas állítgatás, vagy input fájl szerkesztés, de még csak driverekkel sem kell bajlódnunk; amint létrejött az összeköttetés, máris fejest ugorhatunk a repülésbe.

Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy ahogyan az X-Plane 11, úgy a Microsoft Flight Simulator is specifikusan felismeri a szerkentyűket, sőt, a beállításokhoz még egy ábrát is kapunk, amin könnyű nyomon követni az összes spéci gomb felcímkézését, úgyhogy tényleg gyerekjáték úgy konfigurálni az irányítást, ahogyan csak szeretnénk. Bár az alapértelmezett gombkiosztás is tökéletesen funkciónál, van egy komoly hátulütője a szettnek, ami nem más, mint hogy konkrétan egy szettről beszélünk, szóval a tökéletes élmény érdekében szükség van az Alpha és a Bravo panelre is. Az érdekesség kedvéért kipróbáltam, és járható út az, hogy a gáz és a fékszárnyak irányítását ráállítom a szarvkormány gombjaira, ám az élmény olyan felállásban közel sem tökéletes, az említett gombok nem feltétlenül a precíz állítgatásokra lettek kitalálva, és az összetettebb funkciókért – autópilóta beállítása, vagy a rádió kezelése, esetleg trimmelés – muszáj volt mindig a billentyűzethez nyúlni egy-egy gombnyomás erejéig.

Azt pedig talán mondani sem kell, hogy a Bravo Throttle Quadrantnak sincs túl sok értelme önmagán a szarvkormány nélkül. És akkor ezen a ponton rá kell kanyarodnunk az árazás témakörére. Mindkét eszköz 100.000 Ft körüli áron mozog, ami első hallásra rémisztő lehet, ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a konkurenciához képest ez kifejezetten jó árazásnak számít. Szarvkormányos szettből amúgy sem találunk túl sokat, és az 50.000 Ft környékén mozgó Logitech G Saitek Pro Flight Yoka és a félmilliós összegeket súroló professzionális (és körülményes) szarvkormányok közt nem igazán akadt eddig komolyan vehető alternatíva, úgyhogy az biztos, hogy a Honeycomb termékei egy precízen megcélzott piaci rést igyekeznek betömni. A legfőbb kérdés viszont az, hogy érdemes-e ilyesmibe belevágnunk.

Az irányítópultok ugyanis külön-külön 6,6 kg-ot nyomnak, és egymás mellé felszerelve meglepően sok helyet igényelnek. Noha a beállításuk és a kezelésük pofonegyszerű, és tényleg egy teljesen új szintre emelik az otthoni szimulátorozás élményét, akkor sem lehet úgy tekinteni rájuk, mint csupán valami minőségibb casual perifériára. Ahhoz, hogy tényleg ki legyenek használva, mindenképpen kell egyfajta komolyabb elköteleződés a repülés iránt. Persze ez nem azt jelenti, hogy kizárólag pilótáknak ajánlanánk csak a szettet, sőt, pont ellenkezőleg; ha érdekelnek a repülős szimulátorok, akkor a Honeycomb abszolút felhasználóbarát felszerelése tényleg maximálisan nyugodt szívvel ajánlható. Ha viszont valaki már 5 perc után unja a Microsoft Flight Simulatort, és csak azért töltötte le a 300 gigás játékot, hogy belerepüljön a saját házába, annak nyilván nem érdemes erre befizetnie.

A teszt egy korábbi részében említettem, hogy mindkét irányítópanel tetején van egy univerzális csatlakoztatási pont. Ez nem csak azt a célt szolgálja, hogy az asztallap aljához is rögzíthetőek legyenek a perifériák, hanem kompatibilitást is nyújt más termékekkel való összeszereléssel, így például játszi könnyedséggel megoldható, hogy valamilyen navigációs kijelzőt szereljünk rá a műszerfalunk tetejére. Vagy kivárhatjuk, míg a Honeycomb egy saját verzióval áll elő. Merthogy a vállalat mérnökei a Bravo Throttle Quadrant piacra dobása óta eltelt időt nem lazsálással töltötték; várhatóan az év végén érkezik a Charlie Rudder Pedals, amely az oldalkormányzásban fog majd kapóra jönni, illetve még egy saját fejlesztésű Garmin G1000 variánsú navigációs rendszer fejlesztéséről is lehet pletykákat hallani. Ezek alapján pedig a szavatossággal aligha lesz gondunk.

Összességében a Honeycomb Alpha és Bravo rendszerével garantáltan nem lőnek mellé a szimulátorok szerelmesei. Nem csak a minőségi összeszerelés és a prémium anyaghasználat, hanem egyszerűen már a puszta feeling miatt sem. Ezekkel a perifériákkal a repülőgépes játék megszűnik játéknak lenni, és vérbeli szimulátorrá alakul át. Minden gomb és kar kézre áll, a beüzemelés gyerekjáték, nem kell külön tápkábelekkel vacakolni, minden részlet precízen megtervezett, és ha eltekintünk attól az egy-egy lötyögő gombtól, illetve a force feedback és az Xbox-támogatás hiányától, akkor mondhatni egy tökéletes eszközt kapunk ahhoz, hogy szabadjára engedjük a bennünk rejlő pilótát.

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...