Vampire: The Masquerade - Swansong teszt

A legújabb Vampire-játékban felöltjük a virtuális ballonkabátot, elővesszük a nagyítót, és bekészítjük természetfeletti képességeinket - a Swansong történetközpontú kalandjátékként ad betekintést a vérszívók világába.

Emlékszem, amikor felröppentek a hírek a Bloodlines 2-ről, azonnal ráírtam fojeszre, hogy én azt a játékot széttesztelem, kérem ide, most. Azóta eltelt pár év, jött a COVID és a lezárások, megjelent három Vampire-cím, és a Bloodlines azóta limbóba került. A World of Darkness márkanév viszont pörög: a rakat vámpíros anyag mellett kaptunk Werewolf- és Wraith-játékokat, volt szó filmes univerzumról, eközben a tabletop is népszerű: az IP-tulajdonos Paradox Interactive-nak nagyratörő tervei vannak világával. Ami persze érhető is, de az odavezető út eléggé rögösnek tűnik, hiszen igazán újító, friss, műfajt újradefiniáló (vagy csak simán remek) digitális alkotást nemigen láttunk mostanság – kísértetiesen hasonlít ez nekem arra a hullámvasútra, amelyen a Games Workshop ül vagy harminc éve.

A friss Swansong sem emelkedik igazán középszer felé, de egy újabb műfajban próbálja meg bemutatni a vámpírok mindennapjait (mindenéjszakáit?), amely lényegében a Telltale, a Quantic Dream és a Dontnod alkotásaihoz hasonlító történetközpontú kalandjáték. A vérszopók több csoportosulásba tömörültek az évezredek során, ezek közül elsősorban a Kamarilla nevű szervezet érdekes számunkra: ők tartják fenn a Maszkabált, vagyis azokat az írott és íratlan szabályokat, amelyeket a vámpíroknak követniük kell, hogy rejtve maradjanak az emberiség elől, akik simán elpusztítanák őket, ha fény derülne kilétükre. Persze ez nem jelenti azt, hogy az említett vérszívók nem avatkoznak be a halandók életébe, épp ellenkezőleg: jellegükből adódóan az árnyékból és a háttérből mozgatják a szálakat, és igazgatják uradalmukat, ráadásul tengernyi más természetfeletti lény is része ennek a bonyolult ökoszisztémának.

Ezúttal Boston adja majd a hátteret tragikus, véráztatta történetünkhöz, ahol a Kamarilla helyi vezetője, Iversen Herceg vérmágusokkal készül szövetségre lépni, de valami félremegy: az egyesítési ceremóniát támadás éri, így a Maszkabál fenntartása érdekében teljes lezárást rendel el. A szervezethez tartozó, három eltérő hátterű és képességű vámpírt bíz meg a félresikerült esemény részleteinek felderítésével, a támadók utáni nyomozással és a természetfeletti nyomok eltűntetésével.

Sejthető, hogy e három, vérrel táplálkozó csábos halott lesz fókuszban a végigjátszás során: a klasszikus vámpír, a sármos-erős és kékvérű Galeb mellett az elbűvölő, érzéki nightclub-tulajdonos, a toreador Emem és a kissé kattant, jövőlátó malkavita, Leysha bőrébe bújunk majd. A feladat nem kisebb, minthogy szem előtt tartva saját céljainkat, ügyesen lavírozzunk a vámpírpolitikában, kinyomozzuk mi történt, megfeleljünk a nyilvánvalóan profi hazug politikus Hercegnek (vagy nem), de az mindenképp, hogy túléljük ezeket a vérfagyasztó bostoni éjszakákat.

Akárcsak a fejlesztő korábbi játékában, az epizodikus The Councilban, a főszerepet ismét a nyomozás, a beszélgetések és a különböző fejtörők kapják, a klasszikus értelemben vett harc kimarad: scriptelt jelenetekben találkozhatunk aggresszióval, eltörő nyakakkal, meg vérszívással, de az igazi csatákat a konfrontáció névre keresztelt párbeszédekben vívjuk majd, ahol adott számú próbálkozásból kell sikerrel járnunk. A konfrontációk mellett, ha valamilyen nyomot nem tudunk feloldani képzettség hiányában, vagy átsiklunk felette, esetleg felsülünk egy meggyőzés során, így jártunk – csak a jelenet újrakezdésével járhatunk be más utat, vagy gazdálkodhatunk okosabban az erőforrásainkkal.

Apropó, erőforrások: a vámpírképességeket természetesen az éppen bennünket működtető vér segítségével használhatjuk, növelve az éhségünket és általa a vad Bestia befolyását az elménken, ezenkívül a beszélgetések során leginkább akaraterő-pontjainkra támaszkodhatunk, amikkel érdemes okosan sáfárkodni, és biztosra menni, hogy jusson elég belőlük a jelenetvégi konfrontációkra. A vér pótlása teljesen prózai módon történhet: egy biztonságos helyre magunkkal csábítunk egy halandót, majd egy nem túl nehéz időzítéses minijátékban kiszívjuk a vérének megfelelő mennyiségét, vigyázva, hogy ne haljon bele áldozatunk – hiszen ez a Maszkabál szabályainak megsértése mellett csökkentené azt a nyúlfarknyi emberségünket is, ami még maradt élőhalott porhüvelyünkben (legalábbis a szabálykönyv szerint, itt inkább felhívnánk magunkra a figyelmet vele).

A nemes Ventrue-klánbéli Galeben kívül, aki rosszul lenne tőle, patkányokból is olthatjuk szomjunkat. Az akaraterő-pontok növeléséhez leggyakrabban valamilyen pályákon talált tárgyat hívunk segítségül, Emem igazi extrovertált klubtulajként például kellően erős névjegykártyákkal is nyerhet vissza pontokat, az amnéziás Leysha pedig emlékeket gyűjtöget, például fotókat.

A vámpírok élete itt a legkevésbé csak vérszívás és szex végtelenített kombinációja, a Herceg udvartartásának navigálása és a hatalom óvatos gyűjtögetése mellett itt konkrétan RENGETEGET fogunk rohangálni fel-alá. A játék fejezeteit három, körülbelül egy időben játszódó jelenetre bontva kapjuk, egy-egy dukál minden főszereplőnek, amelyet tetszőleges sorrendben oldhatunk meg. Egy dolog közös: a küldetés célja kellően tágan van megfogalmazva, és szabad kezet kapunk, hogyan járunk a végére. Ami garantált, az a fentebb említett mászkálás, a jegyzetek, könyvek, számítástechnikai eszközök átvizsgálása, a belépőkártyák megkaparintása, a zárnyitás, illetve a különböző rendelkezésre álló, fejleszthető vámpírdiszciplínák. Utóbbiakkal például észlelhetünk láthatatlan dolgokat, emberfeletti sebességgel haladhatunk, elváltoztathatjuk külsőnket, befolyásolhatunk másokat.

A Swansong egy asztali szerepjáték-adaptáció, így aztán nincs meglepetés, hogy a Vampire ötödik kiadásából mechanikai szinten is próbál meríteni: kapunk egy skilltree-t, egyrészt a “világi” képzettségekhez, mint mondjuk a meggyőzés, a zárnyitás, a műveltség és a technológiai jártasság, illetve ugyanazt a megszerzett tapasztalati ponthalmazt költhetjük el a diszciplínák erősítéséhez is.

Ez eddig jól hangzik: egy alapos irodalommal kiépített, stílusos univerzum, amely egy visszafogottabb, de feszkós tempóban képes átadni a vámpírlétet, ám sajnos több súlyos problémám is akad a Swansonggal. A technika és körítés erőteljesen döcög, kicsit Mass Effect: Andromeda-feelingem volt, bár tény, hogy a Swansong jóval kevesebb pénzből készült: a szereplők arca vagy hullamerev (oké, vámpírok, de ez nem így működik) vagy elképesztően nevetségesen animált, a mozgás inkább totyogásra hajaz, a karakterek dizájnja egy tízéves játék szintjét üti éppen csak meg, miközben a szájmozgás teljesen független a szinkronszínészek által egyébként nulla átéléssel, papírról felolvasott szövegétől.

Még egy pörgősebb, agresszívabb párbeszédnél is teljesen olyan, mintha a két fél teljesen másik beszélgetésben venne részt. Ezeket a kizökkentő dolgokat átpörgetni sem lehet, amíg nincs egy végigjátszás a tarsolyunkban, ezzel az utolsó szöget is beütve a narratíva koporsójába. Ez még persze hagyján, kis pénz, kis foci, nem minden a külcsín, de akadnak breaking bugok is, amelyek a core játékmenetet befolyásolják: beragad a kamera, így nem tudunk használni egy tárgyat vagy ajtót, esetleg a fejtörő megoldása válik lehetetlenné, pedig mindent jól csináltunk.

Ezeket általában másodjára már abszolválni tudjuk, de az egész fejezet restartja szükséges hozzá, ami azért bosszantó. A felhasználói felület szép, igényes, cserébe nem mindig funkcionális, nem egyértelmű, hogy mi és miért történik. Az egész játék kezelése esetlen, ami a nyomok felderítését nehézkessé teszi. Bármennyire is jól áll a Vampire-nek ez a nyomozós stílus (mert nagyon jól áll), sokkal-sokkal több pénzt kellett volna belenyomni ebbe a projektbe, pláne, azok után, ami a Bloodlinesszal történt. Az előbbi hibákat kiküszöbölve egy remek alkotást kapnánk, viszont szinte minden fronton akad javítanivaló, ezeknek a summája pedig erősen rontja az élvezeti értéket.

Nem találtam elég mélynek a igazi személyes horrorelemeket sem, amelyek a Vampire védjegyei, és az Éhség és a Bestia sem annyira hangsúlyos, mint kellene. Az első jelenetsor, amely a tutorialt jelképezi, illetve az ismerkedést a bostoni vámpírudvarral, na, az egy olyan szintű kínszenvedés volt, hogy az arcom levakarása mellett legszívesebben kiléptem volna, és nem folytattam volna tovább, amin az sem segített, hogy véletlenül restartoltam a pályát. Természetesen ez újraindította az egész játékot, hiába jártam már a harmadik karakter szálánál... Szerencsére továbblendültem, és egészen klassz pályákat tár elénk a játék, valamint igazi kemény döntéseket kell meghozni a későbbi részekben. Ott már inkább a technikai megvalósítás volt az, ami többször is gátolta az előrehaladásomat. Bármennyire is legyen jó a sztori, ezek a bakik sajnos keresztbe tesznek a történetmesélésnek, a feszültségnek.

A mostani Vampire-játékok kiagyalói ráéreztek valami zseniálisra, legyen akár a Coteries of New York, mint visual novel, vagy a Swansong: olyan műfajba viszik el a Vampire: The Masquerade sötét világát, amihez tökéletesen passzol az ilyesfajta játékmenet és narratíva, csak éppen technikai fronton vagy dizájn szempontjából kiforratlanok. Éppen ezért elég vegyesek az érzéseim a Swansonggal kapcsolatban: egy olyan játék, ahol a döntéseinknek és a képességhasználatnak végre súlya van, és befolyásolják a történetet, nem babrálhatunk a gyorsmentéssel, ugyanakkor ennek a sztorinak a megfelelő átélése, kibogozása audiovizuális problémákba és az előremenetelt akadályozó hibákba ütközik.

A bugok kigyomlálása után egy egész játszható anyag lesz ez, de ebben a formájában nem éri meg a pénzét. Aki Vampire-rajongó, annak később javaslok vele egy próbát, mert maga a koncepció jó irányba mutat, de ha a hasonszőrű kalandjátékok kedvelője vagy, akkor nem biztos, hogy ez a legjobb bevezetés számodra a World of Darkness univerzumába.

A Swansong Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és PC-re jelent meg, és később befut Nintendo Switchre is. Mi PC-n teszteltük.

1.
1.
hedzsooo
Jo ez egynek, vannak benne jo otletek, de kivarom amig felpatchelik, + esetleg picit le is arazzak majd melle. Szoval marad kb. a karacsonyi/teli learazas idejere a beszerzese.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...