Overwatch 2 teszt

Link másolása
Több évvel a bejelentés után, a PvE-játékmód nélkül futott be az Overwatch 2, mely arra hívatott, hogy új életet leheljen a sorozatba. Bár a koncepció továbbra is működik, meglepően felkészületlenül startolt a cím.

A 2016-ban megjelent Overwatch kimozdította a Blizzardot a komfortzónájából, hiszen addig a cég nagyrészt a 2000-es évek elején megalkotott franchise-aira építkezett. Nem csak egy új lore-t kellett megírni, hanem egy tőlük eddig idegen műfajban, a többjátékos FPS-ek cudar versenyében is meg kellett mérkőzniük. A különleges feladatot végül remekül teljesítette csapat, hiszen az Overwatch karakterei vagy pályái ugyanúgy beépültek a videójátékos köztudatba, mint a Diablo vagy a WoW legemlékezetesebb pillanatai, a játék pedig felkerült a legnagyobb multiplayer címek térképére. A címhez a megjelenés utáni években szép számmal érkeztek az új hősök és pályák, 2019-ben pedig a folytatást is leleplezték. Az Overwatch 2 azonban valahogy csak nem akart elkészülni, és COVID-időszak ide vagy oda, azért az semmiképpen sem jó ómen, ha fontos fejlesztők távozásától vagy éppen a folyamatos késéstől hangos a sajtó. Az első rész tartalmi támogatását ráadásul idő előtt leállították az elhúzódó folytatás miatt, így az utóbbi egy évben a játékosbázis is megcsappant.

Az Overwatch 2-nek tehát amellett, hogy pótolnia kellett az elmaradt tartalmi bővítéseket, valahogy azt is el kellett érnie, hogy visszacsalogassa az elmúlt másfél évben lemorzsolódott játékosbázist, és persze az sem lenne gond, ha új rajongókat is belerángatna a kalandba. Ennek hozománya, hogy a folytatás már a free-to-play címek piacán próbál szerencsét, azaz konzolokon és PC-n is bárki letöltheti és költségek nélkül belevetheti magát a csatákba. Ez azt is jelenti, hogy búcsút inthetünk az első rész lootboxos megoldásának, helyette pedig mikrotranzakciók kaptak helyet a játékban.

A loot boxok eldobása elsőre talán nem is hangzik olyan rosszul, az Overwatch első része azonban a kevésbé kapzsi játékok közé tartozott: igazából minimális grindolással is egész hamar meg lehetett nyitogatni a kedvenc karaktereink ilyen-olyan kozmetikai cuccait. Nem ez volt a legbarátibb megoldás, de pénzköltés nélkül is elboldogoltunk. Az extrák megszerzéséért a folytatás esetében már a pénztárcánk után kell nyúlni, mivel az újonnan bevezetett valutát elég visszafogottan dobálja a játék. A kihívások teljesítésével kaphatunk némi „aprót”, de tökéletesen körülírja a helyzetet, hogy még a battle pass megvásárlása és kimaxolása esetén sem juthatunk némi pénzhez. A fejlesztők az összes eddig megjelent skint átemelték a folytatásba, ami kiváló hír akkor, ha megszerezted valamelyiket az elmúlt években, hiszen így a második részben is ott figyel a cuccaid között. Ha azonban nem sikerült összekaparni őket, ezúttal már csak valódi pénzért tudod majd megvenni őket, ami elég csúnya lehúzásnak hangzik, tekintve, hogy egyes karakterek esetében többéves skinekről beszélünk.

Sajnos hasonlóan gyenge lábakon áll a battle pass is – egyértelmű, hogy szükség volt rá, mivel az első rész loot boxokra épülő fejlődési rendszere hamar unalmassá vált, az új csatabérletet azonban elég érdektelenre sikerült. Teli van a már fentebb említett újrahasznosított skinekkel, vagy felesleges matricákkal, és az újonnan behozott mitikus skin sem tűnik olyan kihagyhatatlan ajánlatnak, hogy nyugodt szívvel szurkolja le a csomagért a játékos a 10 dollárt/eurót. A shopot böngészve amúgy feltűnően gyenge a felhozatal minősége, továbbra is az elmúlt évek legendás skinjei viszik a pálmát. Elvileg a következő szezonban 30 új karakter külső várható, de azért meglepő, hogy ennyire visszafogott kínálattal készültek az indulásra a készítők.

Az Overwatch 2-t már a megjelenés előtt sokan egy szépen kitömött update-nek csúfolták, és valóban nem érezni rajta, hogy egy új játékkal lenne dolgunk. Inkább egyfajta áramvonalasított, modernizált változata az eredeti címnek, de kár lenne elvitatni, hogy a nagy marketingkampánnyal megtámogatott folytatás valóban vissza- vagy becsalogatta a játékosokat. Régen játszottak ennyire sokan az Overwatchcsal, és mivel az első rész tulajdonosai kvázi fájdalommentesen tudnak áttérni a folytatásra, valóban nem lett volna sok értelme életben tartani az első részt.

A folytatás legnagyobb játékmechanikai újítása, hogy csökkentették a csapatok méretét, így 5v5-ös meccseket tolhatunk a hagyományos játékmódókban. Kikerült az egyik tank a csapatból, így végre sikerült megszabadulni az állóháborús csatáktól: az első rész esetében rengetegszer megesett, hogy két hasonló képességű csapat egyszerűen beragadt egymással szemben, és csak hatalmas erőfeszítések és trükközések árán sikerült áttörni a védelmet. Az ilyen helyzetek szinte teljesen megszűntek a második rész esetében, ez pedig sokkal dinamikusabb játékmenetet eredményez, és a frusztrációt is csökkenti.

Természetesen az új felállás miatt muszáj volt kissé belenyúlni a hősök működésébe is: mivel egyetlen tank karakter maradt a csapatban, ezek a hősök szívósabbak lettek. A fenti állóháborús helyzetet segítő pajzsokból visszavettek, a támadó karakterek pedig több vagy új képességeket kaptak. Aki huzamosabb ideig játszott az Overwatchcsal az elmúlt években, már az első meccseken érezni fogja, hogy változott a tempó és a felállás, annak ellenére, hogy továbbra is hamisítatlan Overwatch-élményben lesz része. A hangok vagy éppen a tálalás még mindig fenomenális, a könnyed, de mégis összetett játékmenet pedig ezúttal is adott.

Ahogy azt fentebb írtam, a folytatásnak muszáj volt pótolnia az elmúlt másfél évben elmaradt tartalmi bővítéseket, így friss játékmód, több pálya és három új hős is került a repertoárba. Szerencsére ezek nagyon jól működnek, láthatóan sokat tesztelték őket, így sikerült megtartani az egyensúlyt a játékmenetben. Az új robot kisérős mód kifejezetten szórakoztató, ahol a pályadizájnerek is megcsillogtathatták a tudásukat. Az új hősök is nagyon jól működnek – mindhárman a már említett dinamikusabb és gyorsabb játékmenetet erősítik, így kiválóan illeszkednek a frissített játékmenetbe. Az érkezők mellett egyébként pár helyszín is kikerült játékból, viszont szinte biztosak lehetünk benne, hogy átdolgozva ugyan, de vissza fognak kerülni a játékba.

Az első rész matchmakingje híresen gyenge volt az online játékok között, amit sajnos nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre a folytatásban sem sikerült kikalapálni. Sőt, az Overwatch 2 szörnyű technikai problémákkal küzd, amikre csak nagyon lassan vagy néha egyáltalán nem reagál a Blizzard. Ekkora cím esetében nonszensz, hogy két héttel a megjelenés után az xboxos változat az achievementek megszerzése után kidobhatja a játékost a szerverről. Az első héten nem lehetett egyáltalán a szerverekhez csatlakozni, ami az állítólagos DDoS-támadás ellenére is rendkívül kínos a Blizzardnak. Az egyik hős a felmerülő bugok miatt lassan több mint egy hete kikerült a játékból, és egyelőre még csak hírek sem jöttek, hogy mikor kapjuk vissza. Ott motoszkál azért ilyenkor a játékosban a kérdés, hogyha az ilyen nagy hibák javítása ennyire nehezen és lassan történik, akkor a fejlesztők hogyan fognak megbirkózni az elvileg kéthavonta érkező kontentek megfelelő minőségű legyártásával?

Szerencsére a fenti technikai gondok ellenére a játék grafikus teljesítménye javult az első részhez képest, ráadásul a folytatás alkalmat biztosított arra is, hogy jelen generációs konzolokra is átültethessék az Overwatchot. Az új konzolokon immár a 4K/60 fps sem elérhetetlen, de megfelelő tévé vagy monitor mellett a 120 fps-t is kicsikarhatjuk a játékból. Az első rész switches változata anno csodaszámba ment, és szerencsére sikerült ezúttal is tartani a minőséget. Igaz, a Nintento konzolján 30 fps-sel fut a játék és a grafikai beállításokat is lejjebb kellett venni, de a crossplaynek hála akár útközben is játszhatunk a barátainkkal.

Az Overwatch 2 valóban nem egy hagyományos folytatás, ennek ellenére egyelőre sikeresen veszi azokat az akadályokat, amiért megkapta azt a bizonyos kettest a nevében. Az első hírek alapján sikerült visszacsalogatni a játékosokat, de az csak persze később derül ki, hogy mennyire maradandó a sikere. Elvileg már decemberben érkezik a következő szezon, ami új hőst, pályát is tartalmaz majd, jövőre pedig talán megkapjuk végre a régóta ígérgetett PvE-módot, így unatkozni biztosan nem fognak a játékosok. A technikai problémák és főleg az azokra adott reakciók kifejezetten bosszantóak, valamint a csatabérlet is hagy némi kívánnivalót maga után, de talán régen volt ennyire jó alkalom arra, hogy kipróbáljuk vagy éppen újra beleszeressünk az Overwatchba. Csapatban, barátokkal játszva továbbra is hatalmas élmény, csak az a kár, hogy a kiadó kapzsisága és furcsa nemtörődömsége sebeket ejt a még mindig működő koncepción.

Az Overwatch 2 PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, valamint Nintendo Switchre jelent meg. Mi Xbox Series X-en és PC-n teszteltük.

5.
5.
andrys3
Az Orisa reworkön kívül szinte semmi változtatás nem tetszik benne, az meg főleg nem, hogy az egész új dizájn irányzat fortnite korosztályt üvölt. Az új cinematic is 70% cringe 30% röhely, egy borzasztó rap háttérzenével amit valamiért a játék menüjében is hallhatsz.
Egyel kevesebb tank és CC meg healer nerfek = mindenki flankel, a 2 healer meg próbálja egymást életben tartani. Végre relatíve fun tankolni, de cserébe healelni még borzasztóbb, mint valaha.
Bármennyire is az OW-t tekintették sokan a lootboxok bevezetőjének, ott a lootboxokat senki nem vette, mert lépten-nyomon vágta hozzád őket a játék, és ha nem is nyitottad ki belőle amit akartál, a currency-ből ami járt érte simán megvettél mindent. A skinek jó 95%-a megvolt, és soha eszembe nem jutott, hogy egy fillért is ki kéne perkálni érte. Jelenleg? Túlárazott skinek amik régen ingyenesek voltak, azoknak is akik amúgy rendelkeztek az OW-val régen. Nem szerezted meg eddig? Mostmár nyúlj zsebbe. Régen 4-5 meccsenként léptél egy szintet és nyithattál ládát, play sessionönként úgy érezted, hogy volt progress. Most? Lépj 7 battlepass szintet hülyegyerek, kapsz egy Mei sprayt. Nincs semmi cél ami felé progresselnék benne.
A karakterek új kinézete nem csak sokszor logikátlan (a páncélos front liner tank az új dizájnjánál NEM HORD SISAKOT GG), de kevésbé részletes is. Reaper régi kinézetén a térdvédő különböző karcolásokkal rendelkezett mindkét oldalt. Az új dizájnnál van egy pici karc a bal térd védőn, amit aztán betükröztek a jobbra, mert külön egyedi textúrát csinálni a kettőnek már olyan részletesség lenne amire új Blizzard többé nem képes. Átszínezései sincsenek az új karakter skineknek, a régi dizájnuk variációiból állnak továbbra is az ingyenes skinek.
Rosszul éreztem magam legendary skinnel meg highlight introval mászkálni, mert innentől egy mozgó reklám vagyok Blizzardnak. "Úgy akarsz kinézni mint ő a highlightban? 15 euro!"
A Doomfist reworknél a karakter identitásából semmit nem tartottak meg, ráadásul el is vettek a skill ceilingjéből ami geci nagy bűn egy olyan kari esetében, akinek az egyik identitása volt, hogy high risk high reward. Megtarthatták volna mondjuk egy ctrl+space inputra a Rising Uppercutot ami nem is lenne egyedi több karinak van ilyen input, meghagyta volna a skill capjét és illett volna is az eredeti dizájnhoz mint fighting game kari egy ilyen inputtal, de hát nem. Gyúrjuk egybe két skilljét, tegyünk rájuk nagyobb rádiuszt hogy könnyebb legyen találni meg vegyük ki a magassággal scalelő damaget, mert túl fun volt a rollout játékstílus. A punch damagéről meg ne is beszéljünk, pedig legalább az új supercharged punchához simán megtarthattak volna legalább 150 damaget.
De ami a legjobban felbasz, hogy mostmár ez az Overwatch. Az a játék, amibe 3000 órát vertem, már nem játszható. Ez a förmedvény van helyette. Utoljára játszottam Blizzard játékkal. Bármennyire is értékeltétek a sima OW-t, ez a szemét 3-4 ponttal simán kevesebbet ér.
4.
4.
delphijos
#2: Persze, egyrészt igazad van hogy a fizetősség egyfajta szűrő , és nem is tudom a megoldást , de az meg tény hogy ma fizetős CSAK MULTI játék már öngyilkosság lenne.
3.
3.
daenath
#1: Pont akkartam irni, 5 pontnal semmikep nem tobb.
2.
2.
markoci555
nekem egyáltalán nem jön be az új rendszer, mivel nem érdekelnek különösen a skinek, a battle pass gondolom pár hónaponta megújul, és mintha semmi haladása nem lenne az embernek így, semmi xp vagy szint ami megmaradna és mutatna valamit
másik 2 probléma még:
- ingyenessé válás azt jelenti, hogy nem érdekli az embereket a ban, átváltanaka másik accountra, gyakorlatilag alig volt olyan competitive játékom, ahol ne lépett volna ki valaki mert pl épp vesztésre álltunk
- másik a toxic közösség, iszonyat hányszor szólnak le, most tanulgatom a játékot, legalja rankba dobott be, ahol elvileg ugyan olyan ****ok vannak mint én, de ők csak megmondják a tutit... minden játékban megy a report, block meg mute
1.
1.
tyber16
A negatívumok alapján ennek legalább 2-3 pontos "játéknak" kéne lennie nem pedig 7-nek. 2022-ben egy online multi fps-nél a technikai problémák elfogadhatatlanok a többi fizetős szarról meg már ne is beszéljünk. Az pedig, hogy ezzel az eredeti Overwatch-ot ellehetetlenítették pedig a legalja az egésznek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...