Noha a klasszikus 1994-es Donkey Kongba jó pár órát beleöltem még Game Boy-on, a 2004-es Mario vs. Donkey Kongot ez idáig nálam sűrű homály fedte. Amikor a tavalyi év során a Nintendo leleplezte a remake érkezését, akkor rögtön felcsillant a szemem, és így 5-6 óra játék után is örülök, hogy lehetőségem volt Switchen pótolni a játékot, egy eléggé komoly, egészen az alapokig visszanyúló ráncfelvarrás után. Ugyanakkor az alapanyag ezúttal nem öregedett olyan varázslatosan, mint például a The Legend of Zelda: Link's Awakening esetében, aminek köszönhetően hiába a naprakész látvány és a mesterein újrakevert zenék, játékmenet szempontjából bizony felütötte a fejét bennem egy kis hiányérzet.
Ennek a hiányérzetnek a legfőbb oka az, hogy a játék egészen egyszerűen már nem nyújt igazán kielégítő élményt egy mai játékos számára. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy rossz játék lenne a Mario vs. Donkey Kong és már nem is szeretném már előre ásni a remake sírját. Közel sem. A Mario vs. Donkey Kong minden szempontból egy remek játék, ám a logikai fejtörők javarészt olyan műfaji prototípus-mechanizmusokra építkeznek, melyekkel 20 évvel ezelőtt még igazán nagyot lehetett durrantani, manapság viszont már sokkal kevésbé hozza lázba a játékosokat, hiszen rengeteg logikai platformer közül válogathatunk, melyek nem ritkán a Nintendo klasszikusából merítettek ihletett. Tesztünk főszereplője viszont tökéletes alkalmat nyújthat a játéktörténelem e mérföldkövének újbóli felkereséséhez.
A remake készítése során a fejlesztők valóban odatették magukat. A játékot azon felül, hogy a Super Mario Bros. Wonderre hajazó grafikai stílusba ültették át, a régi fülbemászói dallamait is újrahangszerelték, ami tényleg rengeteget dobott az egész alkotás hangulatán. Új átvezetők is kerültek a játékba, noha az eredeti sztori változatlanul megmaradt: Donkey Kong éppen a TV-t nézi, amiben a Mini-Mario játékfigurák reklámja megy, és aztán egyik dolgot követi a másik, és bumm, azon kapjuk magunkat, hogy Mario bőrébe bújva üldözhetjük a félelmetes főemlőst, és szerezhetjük vissza tőle a gyárunkból ellopott játékfigurákat.
A Mario Toy Company főhadiszállása után lepergő helyszínek és pályák sokszínűségre igazán nem lehet panaszunk: lesznek itt hófedte hegységek, kitörőfélben dübörgő vulkánok, veszélyes dzsungelek, de az üldözés során elkalandozhatunk egy elvarázsolt erdőbe, egy kísértet lakta kastélyba és még egy vidámparkba is, a végén pedig a legendás Donkey Kong játék inspirálta építkezésen vethetünk véget az ámokfutásnak.
A játékmenet során gyakorlatilag egy oldalnézetes logikai platformerrel van dolgunk, melyben különböző kapcsolók segítségével tudjuk a pálya bizonyos pontjait átjárhatóvá tenni, de mellette lehetőségünk lesz még indákon ugrálni, orrszarvúak hátán lovagolni és teleportálni is. A cél minden pályán először egy aranyszínű kulcs felvétele, mellyel átjuthatunk a következő pályára, ahol már a játékfigurákat „szabadíthatjuk” ki. Utóbbiak minden világban az adott bossfight előtti pályán lemingként követnek bennünket, minél többet sikerül kimenekítenünk, annál jobb értékeléssel és több élettel vághatunk bele a Donkey Kong elleni harcba. Utóbbiak során Donkey Kong mindenféle szeméttel próbál minket lebombázni, és a győzelemhez vezető egyetlen út, ha sikeresen hozzávágunk párszor egy színes kukát... Szóval elég annyit hozzátenni, hogy agyament mókából nem lesz hiány!
A játék legnagyobb ütőfegyvere a kooperatív rész, a joy-conokat oldalról lepattintva ugyanis egy második játékosnak is lehetősége lesz becsatlakozni a kalandba Toad szerepében, akinek a továbbjutáshoz egy szárnyas repülő kulcs begyűjtésére is szüksége lesz, szóval kettesben sem lesz sokkal egyszerűbb a helyzet. Külön pluszpont ahogyan a két karakter is interakcióba tud lépni egymással, Mario fejéről elrugaszkodva Toad korábban elérhetetlen helyekre tud felugrani, így egyes pályákhoz teljesen új megoldási lehetőségeket kínálhat a multi.
Ami számomra fájó pont volt, az a játék nehézsége. A videójátékos sajtó majd minden kritikájában elpufogtatták azt a szöveget, hogy minden korosztály számára tökéletes választás, ami a játék vizualizációs oldalát tekintve igaz, de játékmenet szempontjából azért igencsak megkérdőjelezhető. A borítón 3 éves korhatárt láthatunk, ám kíváncsi lennék arra az óvodásra, aki a kapcsolók és teleport-pontok rengetegében valóban képes lenne tudatosan tájékozódni. Felnőttként viszont a pont túl kevés lesz az olyan pálya, ami valóban kihívást tartogat magában. Ezt hivatott egyébként némileg orvosolni a Time Attack Mode, melyben minél gyorsabban kell újból ledarálnunk az egész 4-5 órás kalandot, viszont csak azután, hogy már egyszer végigjátszottuk.
A Mario vs. Donkey Kong összességében egy újabb alkotás a Nintendótól, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni, egy remek játék közel hibátlan remake-je. Kétségtelen, hogy az alapanyag felett picit elszállt az idő, és házon belül is milliószor érdemesebb alternatívákat találhatunk, például a Captain Toad: Treasure Tracker személyében. Amennyiben viszont direktben a Mario vs. Donkey Kongot szeretnénk pótolni, vagy esetleg újraélni, akkor a minden szempontból felújított és két új világgal kibővített remake-nél ideálisabb opciónk aligha akad.
A Mario vs. Donkey Kong kizárólag Nintendo Switchen érhető el.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.