Prince of Persia: The Two Thrones Prince of Persia 3 - PS2

  • Írta: InGen
  • 2005. december 4.
Az idővel játszadozó kisherceg első új trilógiája ezennel lezárul. Megérkezett a sokak által remegő kézzel várt The Two Thrones, mely nem kisebb feladatot vállalt magára, mint hogy kiköszörülje az előző rész sokak által emlegetett hibáit, és lezárja a három rész által alkotott történeti egységet. Nagy a felelősség, nagy a nyomás, ám az Ubisoft vérprofi montreali csapata ezúttal sem vallott kudarcot.
A kissé felelőtlenül viselkedő Herceg a Sands of Time óta játszik az idővel, ezzel azt érte el, hogy mindenki, aki fontos volt számára, elveszett, ráadásul a Warrior Within előtt a nyakába szabadult egy három emeletes vadállat -a Dahaka- azzal a célzattal, hogy megakadályozza az arisztokratát a további idővonal manipulációban. Aki végigjátszotta a WW-t, az tudja, hogy kétféleképpen is befejezhetjük a játékot, ezek közül a The Two Thrones a titkos befejezést viszi tovább: a Herceg megöli a Dahakát, és magával viszi Babylonba az igen dekoratívan festő hölgyeményt, Kaileenát, akinek angyali hangja végig fogja kísérni a történetet, mint narrátor. Természetesen a második epizódban a Herceg semmissé tette az első rész eseményeit, ezzel teljes a kudarca, ugyanis a legnagyobb ellensége, a Vezir visszatér, és mire a Herceg megérkezik szülőföldjére, már lángokban találja azt. Azonkívül, hogy az Ubisoft adhatja vissza a pénzünket, mert hiszen nincs Sands of Time (© Flatline), származik ebből egy jó dolog is –és remélem senki elől nem lövök le semmit, hiszen már az előzetesekben is látható volt-: visszatér Farah is, az első rész leányzója, aki természetesen akkor is kicsúszott már a nőügyeiben nem túl szerencsés Prince kezéből.



A problémák száma tehát exponenciálisan emelkedik: azon kívül, hogy Kaileenát is elveszítjük a kezdéskor, a városunk lángokban áll, ráadásul még esküdt ellenségünk is beült a jogosan minket illető trónba. Ha mindez nem lenne elég, akkor a Vezir –el történő első találkozásunkkor még meg is fertőz egy különös dologgal, ami aztán egyre inkább elhatalmasodik a Hercegen, és ennek hatására megjelenik egy másik énje a tudatán belül. Ő a Sötét Herceg, és kezdetben csak egy belső, karizmatikus hangként van jelen, később azonban a Herceg bizonyos időközönként át is változik. Ekkor egy furcsa, olvadozó, a homokszörnyek jellegzetes sárga izzását öröklő karaktert irányítunk, aki alapvetően más játékstílust igényel, mint az alap verziós Prince. Először is a harci stílusa eléggé agresszív, ami nem is csoda, hiszen ő egy brutális jellem, a harc élteti, már csak azért is, mert életereje folyamatosan csökken, ha nem jut homokhoz. Ráadásul nem csak egy bizonyos szintig, mint az előző részben, hanem akár meg is halhatunk! Ez nagyon sok kiélezett pillanatot eredményez, főleg a platformrészek esetében, amikor nem akad ellenség. Egyszerűen nincs idő tétovázni, mindent azonnal és gondolkodás nélkül kell megtenni, ahhoz hogy túléljük. Mozdulatai és támadásai első sorban a lánca köré épülnek, ezzel akár három-négy ellenfelet is agyon tud csapni egyszerre, de használhatja amolyan Indiana Jones módra is ostorként, átlendülni egyik helyről a másikra –erre sokszor lesz szükségünk. Iszonyatosan látványos dolgokat lehet véghez vinni egyébként a lánc használatával, főleg az oszlop körüli forgásra, csapkodásra gondolok.



Az Herceg jó oldala maradt a régiben nagyrészt, habár furcsa módon nem olyan viharvert a külseje, mint a Warrior Within black metál énekes Hercegének volt anno, ráadásul a hazafelé úton úgy tűnik felrakott pár extra tetoválást is. A történet legnagyobb poénjait és párbeszédeit egyébként a főszereplő két énje között halljuk lezajlani, ők ugyanis folyamatosan veszekednek, oltják egymást. A világos Herceg folyamatosan segíteni akar Farah-nak, miközben a sötét énje próbálja rávenni, hogy foglalkozzon a fő küldetésével, vagy épp azzal szívatja, hogy mennyire gyenge jellem, és hogy semmire nem bír rendesen rákoncentrálni. Ha a világos fele megpróbál visszavágni, a sötét oldal mindig valami cinikus megjegyzéssel ráhagyja, de az egész olyan oltári jól van megírva, és akkora hangulata van, hogy mindenki készítsen maga mellé egy vödröt, beszarás esetére. A készítők játszottak kicsit a szinkronhangokkal is: a világos Herceg hangja a Sands of Time eredeti szinkronszínésze, Yuri Lowenthal, míg a Dark Prince a Warrior Within Hercegének hangján, Robin Atkin Downes szinkronizálásában szólal meg. Mindig annak az énjének a hangja szól tisztán, amelyik formában épp található a Herceg, a másik énje eltorzítottan, amolyan mélyről jövő belső hangként szólal meg.



A második epizódból megismert free-form harcrendszer természetesen megmaradt, így továbbra is a mozgások kombinációjának széles skálája áll rendelkezésünkre az életünkre törő szörnyellák likvidálására. A környezet kihasználása továbbra is hatalmas, ráadásul a Dark Prince mozgáskultúrája, már csak a használt eszközök miatt is erősen eltér az eddigiektől. Habár a free-form rendszer miatt a mozgások néhol kicsit elnagyoltnak tűnnek (a Sands of Time sima animációival szemben), ezt sajnos be kell áldozni a kategóriákkal élvezetesebb harc oltárán. A boss-fightok is visszatérnek a második részből, ám ezúttal inkább a trükkökre épülnek, és nem olyan idegtépők, és frusztrálóak. Ami a harc terén teljes mértékben újdonság, az a speedkill rendszer. Ez arra hivatott, hogy kicsit meggyorsítsa az akciót, és tulajdonképpen arról van szó, hogy ha sikerül egy ellenség mögé lopakodni, vagy felülről fölé lógni kötélen (stb.), akkor a képernyő széle elkezd furcsán derengeni, jelezvén, hogy lehetőségünk van speedkill-t alkalmazni. Ekkor a háromszög megnyomásával a Herceg megtámadja az ellenfelet, majd minden alkalommal mikor az idő belassul és a kép elszürkül, valamint a tőrünk elkezd világítani, meg kell nyomnunk a négyzetet. Utóbbit egy ellenfélnél általában többször is, ám mindig csak akkor, amikor a tőr elkezd világítani, ha előbb nyomjuk meg, vagy folyamatosan ész nélkül nyomogatjuk, akkor a Herceg elrontja a támadást, és az aktuális ellenség egy mozdulattal földhöz/falhoz csap minket. A főellenségeknél is sok esetben a speedkill használatára leszünk kényszerülve ahhoz, hogy nyerjünk. Ez a rendszer egyrészt nagyon izgalmas, mert az ember abban a pár tized másodpercben teljesen leizzad, hogy eltalálja a pontos időzítést, azonban természetéből adódóan nagyon sokszor rendesen el is fogjuk rontani.



A T2T teljes egészében Babylonban játszódik, és meg kell, hogy mondjam, ilyen hangulatot én nagyon régen tapasztaltam játékban. Ahogy feltárulnak a város egyes részei, a legmélyebb kamráktól az utcákig, vagy a háztetőkig, és mindezt a játékos összerakja a fejében, az egy olyan hatást kelt, ami földbe döngölő. A játék legnagyobb erőssége a helyszínek változatossága: a klasszikus, keleti stílusú háztetőkön ugrálástól, a Prince-es klasszikus belső palotarészeken át, a mocskos, arénaszerű helyekig irdatlan sok, maximális hangulattal felvértezett terepet kínál az anyag. Számomra a csúcsot, a totális ledöbbenést a babylon közepén álló hatalmas torony (palota) jelentette, aminek a mélyétől a tetejéig sok részén át kell verekednünk magunkat, ám amikor a külsején kell ügyeskednünk, és közben ott látjuk magunk alatt a várost, na ott annyira megütött a hangulat, hogy percekig csak tátott szájjal bámultam.



A játék gerincét adó környezeti puzzle elemeket a harmadik résszel a tökélyre fejlesztették az Ubisoft srácai. Hatalmas élmény a sokszor több ugrást és falon futást, szaltót is magában foglaló mozgáskombinációk levezénylése, melyek megoldása után elégedettség érzés tölti el az embert, s csak egyre többet akar, nem bírja letenni a játékot. Természetesen a csapdák is jelen vannak, mint minden Prince játék kötelező elemei, és mint a leginkább izzasztó pillanatokat okozó részek, az igazi újdonságról azonban még nem beszéltem: a fogathajtásról! Azt hiszem a legtöbbetek fantáziáját ez birizgálta az utóbbi hónapokban, és bizony elég jól sikerült a készítőknek implementálni a játékba. Arról van szó, hogy a történet bizonyos pontjain a Herceg kocsiba pattan, s ekkor többféle dolgot is tesz: egyrészt leszorítósdit kell játszani a többi kocsival, másrészt pedig néhány elvetemült ellenség megpróbál felkapaszkodni a mi fogatunkra és lerántani minket; őket egy kardcsapással a megfelelő helyre tehetjük. Mindeközben olyan látványos, Mátrix stílusú lassításokat kapunk, hogy az arcunk letétre kerül.



A legtöbb játékos (számomra érthetetlen okból) fanyalgott a Warrior Within egyes tulajdonságaira. A legtöbbeknek nem tetszett a sötét hangulat, a gitárriffes metálzenei aláfestét, és a szürkés képi világ. Valószínűleg Callisto bátyámmal mi vagyunk az egyetlenek, akiknek ez az összhatás maximálisan elnyerte a tetszését. Ám az Ubisoft pénzből él, pénz pedig a vásárlókból jön, és ha a vásárlóknak az nem tetszett, akkor változtatni kell rajta. Ennek megfelelően számos helyszínnél visszaköszön a Sands of Time színdús, meseszerű világa, a zene visszaváltott a könnyedebb, keleties melódiákra (néhány igen súlyos darabbal), a Herceg külseje pedig a fent elmondottak szerint módosult. A történet, habár nem annyira depressziós és reménytelen, azért még így is elég súllyal nehezedik a játékos vállára, a lezárás azonban remekül sikerült. Nincs semmi cliffhanger, inkább megható mondatokra és papírzsepis befejezésre tessék gondolni, a mély érzelmi hatásra pedig rádob még egyet a credits lista alatt szóló megható muzsika. Annyi szent: ezután már minden nap sokkal hosszabb lesz, ameddig a next-gen konzolokra már javában készülő új PoP játékokat várjuk.



A The Two Thrones tehát gyakorlatilag tökéletes, azt hozta, amit mindenki várt. Pár dolog azonban szemet szúrt, s ezeket meg szeretném említeni: a Sötét Herceg jelleme lehetett volna egy kicsit kidolgozottabb, hogy jobban értsük motivációit, valamint akad még néhány erősen frusztráló rész is, ahol megfontoltam, hogy kiveszem a gépből a DVD-t és atomjaira zúzom. Mindentől eltekintve azonban a tömény hangulat és játékélmény, a profi, hibamentes programkód, és a tökéletes megvalósítás miatt azt mondom: mindenkinek érdemes kipróbálni az új PoP játékot, még azoknak is akiknek az előző részek kimaradtak. Akik pedig rajongói a két előzménynek, ők úgy garantáltan úgy fogják elkönyvelni a T2T-t, mind életük egyik legnagyobb játékélményét.

Kapcsolódó cikkek

7.
atti0115
EMBEREK SEGÍTSETEK!!!!!
ps2-n játszok a the two thrones-al és nem tom legyőzni az 1, boss-t!
Mindíg mikor ráugrok bele vágok az egyik vállába de a másikba már nem tok.
Mit kéne megnyomni hogy működjön?
6.
ottike
sajna nemjőn ősze álandoan ledob a vlárol nemsikerül megse szurnom ps2 játszom kele valamit nyomni ugrás kőzben?
4.
Dark_Temptation
nem nyomkodni kell hanem ki kell várni amikor a tör villan.........
3.
ottike
sziasztok.csatlakozom az előtem szolokhoz segitsetek
2.
>>Ðangerous<<
hali!

Nekem is ugyanez a problémám mindig csak a az elején csap bele mikor ráugrunk utána soha nem csinálja a speed kil-t!! Valaki segiítsen lécii!!
1.
Frenkie
Hellóztok! Tudna nekem valaki segíteni,hogy a Two Thrones-ban, hogy kell elintézni az első főellenséget? Már min. 100-szor próbáltam, de sose sikerül megszúrnom csak a vállát(mindkét oldalról). A kezét vagy a szemét sosem. Kérlek segítsetek!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...