Prince of Persia: The Two Thrones Prince of Persia 3 - Xbox

  • Írta: Ca$h
  • 2005. december 12.
Link másolása
Valószínűleg sokan lesznek, akik nem értenek majd velem egyet. De nekem ez a véleményem, ezért leírom: úgy gondolom hogy a PoP - T2T, XBoxon számít a legnagyobb címnek.
Természetesen más gépeken is jó és fontos játék, de szerintem boxon van a legnagyobb létjogosultsága. Hogy miért? Mert a PS2 változatnál egy picivel szebb a grafikája, élesebb a képe, kevesebbet tölt és ritkábban akadozik a játékmenet. A PC-s játékokhoz képest meg már nem számít olyan nagy számnak, főleg akkor, ha a grafikát nézzük, mivel már a WW sem volt olyan nagy durranás ebből a szempontból. Tehát akinek a külső sokat számít annak a T2T nem fog sokat jelenteni, sokkal inkább csalódás lesz nekik és nem értik majd, hogy mi a fenéért szeretik ennyien ezt a gammát. Hát kérem szépen, itt van a boxos teszt is, megérkezett nagy nehezen és ígérem, hogy majd olyan dolgokat igyekszem leírni, amikről idáig nem igazán esett szó.

A történet:

„A legtöbb ember úgy véli, hogy az idő nem más, mint egy folyó mely gondtalanul, egy irányba halad. De én láttam az idő valódi arcát, és azt kell hogy mondjam ezek az emberek tévednek, mert az idő nem más, mint egy tenger, pusztító viharban, melyben az élet nem sokat ér. Nyilván felmerült benned a kérdés, hogy ki vagyok én, és miért mondom ezeket Neked. Ülj le, helyezd magad kényelembe, és elmesélek egy történetet, amihez foghatót még soha senki sem hallott…"


A történet egy királlyal és a fiával kezdődik, akik lerohanják Indiát és legyőzik annak erős vezetőjét, a Maharadzsát. Fogságba ejtik népét, köztük a lányát is, Farah-át. A király gonosz varázslója halálos csapdába csalja a győzedelmeskedő Perzsa uralkodókat. Azt mondja nekik, hogy a Maharadzsa uralja a világmindenség legnagyobb kincsét az „Idő Homokját", amit ha egy varázstárggyal, egy tőrrel működésbe hoznak, örök életre, örök hatalomra tehetnek szert. A tőr viszont, a palota mélyére, egy titkos helyre lett eldugva, megtalálni nagyon nehéz és veszélyes feladat volt. Senki sem lenne képes rá, mondta a varázsló. Ekkor előlépett a király fia, Perzsia Hercege és hogy lenyűgözze az apját, megszerezte neki azt a bizonyos tőrt. A varázsló megörülve ennek, elmondta a hercegnek, hogy mit kell tennie, ekkor Farah előlépett és kétségbeesetten próbálta megakadályozni, hogy a herceg behelyezze a tőrt a foglalatba. De nem sikerült neki, a fiatal és naív férfi megtette, és még csak nem is sejthette, hogy ezzel elkárhozta magát, a szeretteit és az egész birodalmát. A homok kiszabadult, minden élőlényt szörnyeteggé változtatott, kivéve a herceget, Farah-át és a varázslót. A herceg látva, hogy mit tett, hallgatva Farah-ra nem engedte, hogy a tőr a varázslóé legyen. Rájött, hogy az erő, ami ebben a fegyverben van, minden képzeletet felülmúl, kiderült, hogy ez a tőr nem más mint az "Idő tőre" mellyel, képes volt visszafordítani az időt, hogy hibáit kijavítsa, sorsát kedvezőbbé tegye. Elindult hát, hogy mindent rendbe hozzon. Az út hosszú volt, és rengeteg szörnyeteggel, csapdával, akadállyal kellett szembenéznie. De szerencsére ott volt neki Farah, aki rengeteget segített, nem csak mint remek harcos, hanem mint később kiderült élete szerelme is. Borzasztó árat kellett fizetnie mindazért, amit tett, meg kellett ölnie apját, aki mindenkivel együtt homokszörnyeteggé változott és később szerelmét is el kellett veszítenie, akit a varázsló szeme láttára gyilkolt meg. Összeszedve minden erejét, végülis eljutott az Idő Homokjához, belevágta a tőrt a tetejébe, ezzel visszafordítva az időt egészen mindenek kezdetéhez, mielőtt még a Maharadzsa birodalmát megtámadták volna. Megmentette a saját apját, a Maharadzsát, annak a birodalmát és nem utolsó sorban szerelmét is. De az ár, amit ezért fizetnie kellett, nagy volt: megnyerte a csatát, de nem a lány szerelmét. Hiába ment el hozzá, az este leple alatt, és mesélt el neki mindent, a lány nem tudta, hogy ki ő, semmire sem emlékezett. Ekkor hirtelen a semmiből ott termett a varázsló, nekitámadt a hercegnek, de ő sokkal nagyobb harcos volt, mint az öregember és könnyűszerrel életét vette. Búcsút intett szerelmének és mindent a háta mögött hagyott. Ezzel volt vége az első résznek.



A történet hét évvel később folytatódott amikor is a herceg hatalmas változásokon ment keresztül. Nem csak idősebb lett, erősebb és nagyobb harcos, hanem elvesztette már minden hitét az életben, cinikus lett és elkeseredett. Örökkévalóságnak tűnő hajszát folytatott a Dahakával, aki fáradhatatlanul üldözte őt mindenhová. Később kiderült, hogy ezt a szörnyeteget ő maga hozta létre, amikor évekkel ezelőtt visszafordította az időt, egy rés keletkezett az idő folytonosságában, amit rendbe kellett hozni. Ez volt a Dahaka feladata, és az utolsó hiba a herceg élete volt. Rá kellett jönnie, hogy senki sem kerülheti el a sorsát, mindenképpen meg kell halnia. De nem adta fel a harcot, úgy döntött, hogy elutazik az „Idő Szigetére" ahol a homok létrejött, hogy visszamenve az időben, elpusztítva azt, végre rendbe hozzon minden hibát amit elkövetett. A szigetre érkezve több halálos ellenféllel is meg kellett küzdenie, de szerencsére talált egy segítőtársat is a gyönyörű Kaileena személyében, aki sokszor megmutatta neki, hogy mi a helyes út. Vagy mégsem? Ugyanis kiderült róla, hogy ő nem más, mint az „Idő Úrnője", az Idő Homokjának alkotója, aki belelátott a jövőbe és tudta, hogy a herceg az életére fog törni. Bármit is tett ez ellen, a sorsát nem kerülhette el, hiába mondta neki a herceg, hogy nem akarja bántani, ő rátámadt és puszta önvédelemből, a saját halálának okozója lett. Ekkor megtörtént az, amire senki sem számított, létrejött az Idő Homokja. A herceg rádöbbent, hogy ő maga volt az, aki létrehozta a homokot, azzal hogy megölte Kaileenat, tehát semmi módja nincsen annak, hogy a dolgok helyreálljanak, az idő vonalát megváltoztatni lehetetlen, senki sem kerülheti el a sorsát. Vagy mégis? Eszébe jutott, amit annak idején Kaileena mondott neki, hogy van egy maszk, amivel képes lenne egy utolsó kétségbeesett utazásra a múltba. Meg is találta azt, feltette az arcára, amivel ő maga is homokszörnyeteggé változott. De az ár, amit ezért fizetnie kellett súlyos volt, hagynia kellett, hogy a múltban lévő herceg, a saját régebbi énje meghaljon a Dahaka keze által. Ezzel tulajdonképpen az, hogy nemrég felvette a maszkot meg sem történt, vagyis visszaalakult emberré és újra elmehetett Kaileenához, hogy meggyőzze arról nem akarja bántani. Ezúttal sikerrel járt, és közös erővel és egy hatalmas erejű kardnak a segítségével elpusztították a Dahakát. Ezzel örökre megváltoztatták az idő folytonosságát. Vége volt minden szörnyűségnek, Kaileena életben maradt, így a homok sem jöhetett létre. Hajóra szálltak és elindultak Babilon felé, a herceg birodalmába. Ezzel volt vége a második résznek.



Két hetes út után végre megérkeztek Babilonba, ahol sajnos nem a megérdemelt pihenés várt rájuk, hanem a halál. A város tűzben égett, a herceg népét óriási seregek pusztították, a hajójukra rátámadtak és elsüllyesztették. Kiderült, hogy amiatt hogy Kaileena életben maradt és az Idő Homokja nem jött létre, a múlt teljesen megváltozott, semmit sem történt meg, amin a herceg az elmúlt 7 év alatt keresztül ment. A gonosz varázsló megtámadta Indiát, majd később Babilont is, és fogságba ejtette Kaileenát és egy régi ismerőst is... Később a herceg a kiszabadítására indult, de nem járt sikerrel, a szeme láttára megölték az Idő Urnőjét, ezzel immáron harmadszorra szabadult el a homok, újra szörnyeteggé változtatva az egész várost, és megfertőzve a herceget magát is. Szembe kellett néznie a benne lévő sötét énjével és elindult, hogy egy végső harcba kezdjen, az otthonáért, az üdvösségéért, a trónért, ami őt illette, senki mást…



A főellenek:


Ez a rész azoknak szól, akik elakadtak a játékban és végső elkeseredésükben már nem tudnak mihez kezdeni, segítségre van szükségük. Ezeknek az embereknek itt van egy kis útmutató, akik félnek a spoilerektől azok ne olvassanak tovább!

A gigakardos lógó nyelvü melák:

Nem tudom, hogy van-e olyan ember, akinek ez az ellenfél nehézséget okozott, de ha van, akkor íme pár jó tanács. A legfontosabb az, hogy maradjunk mindig mozgásban, ez alapszabály a PoP játékokban, sosem szabad megállni egy pillanatra sem, mert akkor tuti lesz a találat. Ennél az ellennél ez igencsak sok mínusz energiánkba fog kerülni úgyhogy csak ügyesen. Az a lényeg, hogy futkározzunk körbe-körbe, amíg látni nem fogjuk, hogy hol kell felmásznunk a falon, ha ezt megtaláltuk, akkor ügyeskedjük végig magunkat addig, amíg meg nem találjuk azt a kis erkélyféleséget, ahonnan ráugorhatunk erre az undormányra. Ha ez sikerült, akkor speed killes rész fog jönni. Mindig csak akkor nyomjuk meg az „X"-et, ha a kés felvillan, máskor semmiképpen, mert akkor hello szia lesz. Ezt ismételjük addig, amíg vissza nem kerülünk a földre. Újra rohangálás következik, a pálya sajnos egy kicsit megváltozott, mert melák haverunk időközben szétcsapkodta. Most egy kicsit nehezebb lesz feljutnunk az emelvényre, de ha sikerült, akkor megint ugrás és jöhet a speed kill. Most sokkal nehezebb lesz a dolgunk, mert össze vissza fogunk repkedni, de ha csak a fényre figyelünk, tutira sikerülni fog. Nekem elsőre összejött ez az ellenfél, úgyhogy nem hiszem, hogy bárkinek gondot fog majd okozni. Ja! Ne felejtsétek el, hogy a második extra életerő ezután a rész után lesz. ;)



Ugrabugri jujj de lecsapnálak csajszi:

Szerintem ez az ellenfél sem olyan kemény. A lényeg annyi, hogy az első körben mindig lassítsuk le az időt, mert igencsak gyors a csaj, és ilyenkor üssük bőszen a szegény párát. Lehetőleg a legalapabb combóval a 4*"X"-szel, mert ezt gyors egymásutánban lehet csinálni. Ha kifogytunk a sand tankokból akkor, az a legjobb megoldás, ha folyamatosan védekezünk és az ellentámadást használjuk ellene. Tudjátok jobb ravasz folyamatosan majd „X" vagy „Y". Menni fog a dolog, mert elég sűrűn csapkod hozzá. A második körben be fog ijedni a nőci és túlságosan gyors lesz ahhoz, hogy elkapjuk ezért az a megoldás, hogy mindig lelassítjuk az időt, mielőtt neki támadnánk. Figyeljetek arra, hogy mielőtt át akarnátok futni a másik oldalra, hagyjátok eldobni a kését, mert ha ezt nem teszitek, még könnyen eltalálhat titeket a falon. A sandseket meg nem szabad elfogyasztani erre a célra, mert akkor nem lesz elég a támadáshoz. Lévén, végig csak egyesével tudjuk töltögetni őket a megjelenő ellenfelekből. FONTOS! Ne felejtsétek el, hogy amikor az energiája a vége felé jár, akkor már nem lesz ellenfél akiből sandset tudnátok kinyerni, ezért minimum kettő legyen nálatok a végére tartogatva. ;)



Liános, óriás kölök:

Ezzel az ellenféllel azért szívtam sokat, mert kellett hozzá egy kis idő, míg rájöttem, hogy nem úgy kell megölni, mint ahogy azt a WW-ben megszokhattuk. Igaz, hogy eleinte ennek is a sarkát kell csapkodni, de felugrani a hátára nem az „A" folyamatos nyomogatásával kell, hanem simán csak feltoljuk a kart, hogy fusson fel rajta, és mikor ez megtörtént akkor meg kell várni, míg a késünk speed killesen világítani fog. Nagyon gyorsnak kell lenni, mert pillanatok alatt elkap minket a kis fránya. Ezenkívül időt lassítani nem tudunk, mert alighogy elkezdődik vége is lesz. Ciki. A másik gázos dolog, hogy hercegünk akkor is felfut a hátára, ha az „X"-et nyomogatjuk folyamatosan, azzal a különbséggel, hogy ilyenkor nem tudjuk a hátába vágni a késünket, mert rögtön elkap, és a földhöz vág minket. Szóval trükkös kis ellenfél ez. Miután sikerült az operáció, nincsen más dolgunk, mint őt irányítva, lehetőleg kikerülni a falakat, mert ha erősen nekimegy egynek, szépen lepattanunk róla, és a gólem komótosan agyon fogja lapítani szegény hercegünket… ;)

Hajtépegetős büdösrohadtikrek:

Ez talán az első igazi kihívás a játékban, de mi boxosok szerencsések vagyunk, mivel a fogatos rész után ment egyet a gép. PC-n ha jól tudom minden egyes alkalommal meg kell csinálni a fogatos részt is. Gáz! Ezeknek a kölköknek a legyőzése leírva könnyű de megvalósítani annál sokkal nehezebb. Az a lényeg, hogy a kardos embert kell csapkodni, mert ilyenkor a baltás bedühödik és lassított felvételben csap felénk egy nagyot. Ekkor nekünk gyorsan félre kell ugranunk és a beragadt baltával bajlódó ember hátát, kell bőszen csapkodunk. Persze a kardos ezt nem fogja hagyni, úgyhogy nem egyszer kell ezt a folyamatot előröl kezdenünk. Az időt megint csak nem lehet lelassítani, úgyhogy ezzel ne is próbálkozzunk. Mikor már eléggé lement az ellenfelünk energiája, akkor meg fog jelenni a speed killes homájos képernyő, gyorsan nyomjunk egy „Y"-t és mindig a megfelelő pillanatra várva nyomjuk meg az „X"-et. Ha ez sikerült és visszakerültünk a földre, akkor kezdhetjük az egészet előröl. De vigyázzatok, mert a második alkalomnak a speed killes rész már sokkal nehezebb lesz, és ha nem sikerül megcsinálni, akkor tutira le fognak gyakni minket, nincsen harmadik próbálkozás. Úgyhogy csak ügyesen és sok sikert hozzá! Nem lesz könnyű! ;) Főleg rájönni nem volt az. :)



Idiótaszárnyas, aranyosan csillogó überfőellen:

Azt kell hogy mondjam ez a főellen igazi kihívás, nem olyan mint a SOT-ban lévő, amit elsőre megcsináltam, vagy a WW-ben, amit másodikra. Itt rendesen el tud időzni az ember egy ideig, nekem asszem az 5. - 6.-ikra sikerült. A harc három körös lesz:

1.kör: Itt igazából a klasszikus, kerülgetős visszacsapós stratégiát kell használni. A lényeg az, hogy megtanuljuk, hogy milyen helyzetben mit fog csinálni a varázsló. Nekem úgy sikerült legyőznöm, hogy egy helyben állva, megvártam míg csapni készül a szárnyaival, ekkor gyorsan félreugrottam és azonnal visszatámadtam a 4*X-es combóval. Ezekből az utolsó kettőt mindig kivédi, és ellentámad, ezért mikor befejeztük a combót, gyorsan ugorjunk hátra egyet. Így pont nem fog eltalálni minket. Időnként felszáll a levegőbe és onnan osztja az észt. Ha tüzet lő, akkor simán ugorjunk félre, ha meg fadarabokat dobál felénk, várjuk meg míg majdnem teljesen nálunk van és akkor vetődjünk egyet. Miután elégszer megcsapkodtuk feldühödik a kis mimóza és magasra szárnyalva szétszedi a fél pályát. Mindenképpen tartsuk meg az összes sand tankunkat!!!



2.kör: Látni fogjuk, hogy a pálya tele van szikladarabokkal. Ezeknek semmiképpen se menjünk neki, mert nagyon sokat sebeznek. Itt nem kell mást tennünk, mint a varázsló háta mögé menve, felfutni a falra és onnan nekiugrani az emberünknek és mikor megjelenik a homályos kép, elkezdeni a már-már klasszikus speed killt. Ezt háromszor kell elismételni, nem lesz könnyű, de meg lehet tanulni. A harmadik után ellenfelünk jó magasra repül, hogy onnan ossza a halált. Ha lehetséges egy alkalomnál többször ne használjunk sand tankot!!!

3.kör: Itt sem lesz könnyű dolgunk hiszen egyszer sem szabad igazán hibáznunk. Itt az a lényeg, hogy fel kell jutnunk a lebegő ködarabokon keresztül a varázslóhoz. A gond csak az, hogyha egy pillanatra is megállunk akkor rögtön felénk lő egy tűzlabdát, meg úgy egyébként bizonyos időközönként is elenged egyet-egyet. Szóval kívülről kell ismerni a terepet, és ha véletlenül lelőne minket, akkor visszapörgetni az időt. Ha felértünk a tetejére, akkor ugorjunk egy jó nagyot felé, majd a mátrixos pörgés után nehogy elfelejtsünk nyomni egy speed killer „X"-et különben kezdhetünk mindent elölről. Egyébként azt mondanom sem kell, hogy az egészet, mind a három kört egyben kell letolni, tehát ha mondjuk a végén lévő utolsó szúrást rontjuk el, akkor is, és egyébként is MINDEN kezdődik elölről. Jó szórakozást hozzá, biztosan nem fogtok unatkozni! ;)



Mivel író társaim nagyjából mindent elmondtak előttem, ezért nem sok minden maradt amiről írni tudnék. De nem is igazán kell túl sok szót fecsérelni egy ilyen játékra. Mert mindenki tudja, hogy mekkora név az a PoP és hogy mekkora szórakozást tud nyújtani bármilyen nemnek vagy korosztálynak. Ide a végére még annyit írnék, hogy egy kicsit zavaró volt számomra, hogy a sötét herceg hangja ellentétben a hiedelmekkel nem a WW-ben lévő szinkronszínész volt, ahogy Kaileenát sem az olasz szépség keltette életre, aki nem hiszi nézze meg a creditsben. Ezenkívül el kell hogy mondjam, hogy bár a játékról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, én azok közé tartoztam akik a WW-ben lévő sötét és pusztító hangulatot jobban kedvelték. Tudom, hogy a többség nem így volt vele, de legalább a jó kis zúzós zenéket megtarthatták volna időnként, mert azok aztán igazán jól sikerültek. Pedig nem vagyok egy reszelős zene-fan, de nekem bejöttek nagyon. Ezenkívül az is fura volt nekem, hogy a két hetes hajóút alatt nem csak hogy a negyedére csökkent Kaileena mellbősége és a herceg bicepsz mérete, de még a vonásaik is teljesen megváltoztak. Hát igen kisimultak és lefogytak attól a jó kis hajótriptől. :) Erről nem semmi filmet lehetne forgatni nemigaz? Kissé erotikus beütésüt! :) De mindent egybevetve, tökéletes folytatása és befejezése ez, egy tökéletes trilógiának. A kérdés már csak az marad, hogy mikor jön a következő három rész, és hogy miről fog szólni. Azt hiszem nem én lennék az egyedüli ember, aki örvendezne egy 2006-os év végi megjelenésnek. Tűkön ülve várjuk!!!

Kapcsolódó cikkek

1.
1.
warewolf
Nagyon tetszik ez cikk mert sok érdekeset találtam benne mint nagy pop rajongó mind a három részt végig vittem és sok okosságot találtam a cikkben. Szerintem nem kell változtatni rajta ez így jó ahogy van. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...