Windows XP

  • Írta: Daks
  • 2006. július 11.
Link másolása
Bár a Windows XP a valaha megjelent legstabilabb és legmegbízhatóbb Windows operációs rendszer, azért a kártékony programot készítők naponta agyalnak ki olyan újdonságokat, melyek a rendszer összeomlásához vezethetnek. A redmondi mérnökök persze megpróbálnak lépést tartani velük és igyekszenek apró frissítésekkel még biztonságosabbá tenni munkahelyünk elengedhetetlen eszközét – csemegézzünk hát most a Windows Update kínálatából és lássuk mit kell tennünk a felhőtlen és biztonságos munka érdekében.
Az új operációs rendszer feltelepítése után még nem szabad elkezdeni a munkát, rá kell szánni egy pár órát, hogy megfelelően védetté tegyük gépünket az Interneten keringő kártevők ellen, mellyel ezen cikkünkkel próbálunk most segítséget nyújtani nektek. Nézzük hát sorban, hogy milyen óvintézkedéseket érdemes tenni a biztonság érdekében.

Windows Update

A telepítés után első utunk vezessen a Start Menü – Minden Program – Windows Update parancsikonra, mellyel már meg is tehetjük az első lépéseket a biztonság felé. A honlapra csatlakozva a program felajánlja nekünk, hogy letölti a legújabb frissítéseket, melyeket egy lista formájában meg is mutat. Ne sajnáljuk a tárhelyet a kis patchektől, hiszen könnyen az egész gépet is megmentheti az a pár megabyte. A sürgős szoftverfrissítéseket feltétlenül töltsük le, ha nincs Service Pack-ünk, akkor azt is, emellett a választható letöltések menü átnézése is ajánlott, hiszen biztosan találunk ott egy-két nekünk való falatot. A Windows Update-hez sajnos eredeti Windows XP szükséges, melyet egy tanúsítványt igazoló mini add-on segítségével ellenőriz a szerver. Ha megvagyunk a frissítésekkel, érdemes még az újraindítás után is ellátogatni az oldalra, hiszen néhány patchet csak a reboot után tesznek elérhetővé. Ha megvolt a többszöri restart és nem találtunk új javítást, akkor irány a Vezérlőpult – Biztonsági Központ. Az automatikus frissítéseket kapcsoljuk be, az időzítést pedig állítsuk úgy be, hogy biztosan otthon legyünk abban az időpontban, de a munkánkat se akadályozza a háttérben folyó letöltés. A tűzfalat kapcsoljuk be, a Vírusvédelem menüt pedig hagyjuk úgy, ezzel majd később fogunk foglalkozni.


Microsoft Download Center

A magyar nyelvű Letöltési Központban nem sok nekünk való programot fogunk találni, látogassunk el hát az angol nyelvű, központi Download Centerbe, mely a microsoft.com/downloads oldalon érhető el. A kereső a barátunk, így ajánlatos őt is használni. Lássuk hát, hogy mit érdemes lerángatni az oldalról. A Microsoft Update egy új program, mely a Windows Update-hez hasonlóan önállóan végzi a feladatát, ám ez már kiterjed az Office és az egyéb Microsoft termékekre is. Telepítsük hát fel, hiszen ajánlatos napra késznek lenni. Ha ezzel megvagyunk, bökjünk rá az oldalon a Windows Live Safety Center linkre, mellyel egy 90 napig ingyen használható figyelőszolgáltatáshoz jutunk. Ezen lépések elvégzése után nagyjából már biztonságba tudhatjuk a rendszerünket, de szemezgessünk még egy kicsit az oldalon. A Download Center-ből még elérhető a Windows Defender beta 2, mely bár nem valami profi, mégis megnyugvást adhat a felhasználónak. A programfrissítésekről se feledkezzünk el, töltsük le a Windows Media Player 11-et, a Messenger 8-at és az Explorer 7-et is. Ezek még béta stádiumban állnak, tehát valószínűleg még sok biztonsági rés lesz rajtuk, de minden bizonnyal nem annyi, mint a folyamatos támadásnak kitett előző verziókon. A legfontosabb frissítések ezek voltak, de érdemes még elidőzni itt egy kicsit, hátha találunk még valami gépünkhöz passzoló bónusz anyagot.


Barangolás az Interneten

Az interneten való böngészésre legtöbben a gyárilag mellékelt Internet Explorer-t használjuk, mely biztonságunk szempontjából nagy hiba, hiszen ez a világ legtöbbet támadott és legsebezhetőbb böngészője. Explorerrel az egyetlen biztonságosan meglátogatható webhely a Microsoft.com, mivel máshol nagy eséllyel futhatunk bele a különböző kártékony, figyelmeztetés nélkül a gépünkre varázsolódó programokba. Nosza, szokjunk át egy másik progira, elvégre a gépünk épségéről van szó. A legkedveltebb és legjobb böngésző az Opera valamint a Firefox, de ha ezek nem tetszenek, akkor a Netscape-et is kipróbálhatjuk. Mindegyikhez jár felugró ablak tiltás, reklámblokkolás, intelligens letöltő és rengeteg biztonsági beállítást biztosító opció. Az új böngészőnkkel már bátran barangolhatunk, de ne feledjük el, hogy így se töltsünk le olyan *.exe, *.com, *.bat, *.zip, *.rar stb. fájlt, melynek nem vagyunk biztosak a megbízhatóságukat illetően. A warez oldalak és a pornó site-ok tele vannak ilyenekkel, tehát a keygen és crack kifejezéseket felejtsük el, mivel azok nagy eséllyel egy „hasznos" warez anyagnak beállított trójai programot rejtenek magukban, melyek után a következő formattálásig figyelhetjük a semmiből előugró „enlarge your penis" és „play casino games online" ablakokat. A biztonságos böngészővel tehát biztonságosan lehet böngészni, de a saját magunk által letöltött trójai és spyware programokért már nem felel. Fontos tehát még egyszer, hogy csak megbízható forrásból töltsünk le anyagokat, ne látogassunk (főleg külföldi) warez oldalakat és a szexképek / szexfilmek nézegetését is a böngészőn belül végezzük.


Levelezés

A vírusok nagy részét Outlook levelező programra írják, így ajánlatos ezúttal is eltekinteni a rendszer alapértelmezett programtól és kipróbálni valami újat. Rengeteg jó és biztonságos levelezőprogi létezik, az Internet ezeknek széles tárházát kínálja. Személyes kedvencem az Incredimail, mely az eddig kipróbáltak közül a legbiztonságosabbnak és legszebbnek bizonyult. Akinek ez nem tetszene, az mindenképpen olyat válasszon, melyhez ingyenes junkfilter, képblokkoló, csatolt állományblokkoló, hibajelentő és egyéb finomság tartozik. Fontos, hogy ne nyissunk meg olyan levelet, melynek küldőjét nem ismerjük (Kriksz-kraksz név, subject-ben pedig „find sex partners"), a mellékelt állományt pedig csak akkor nyissuk meg, ha biztos helyről érkezett. Az Adress Book-ot ne használjuk, inkább egy kis füzetben vagy a fejünkben tartsuk nyilván barátaink e-mail címét, hiszen sok olyan vírus létezik, mely a barátlistánkban szereplő neveknek küldi tovább magát. Ha junk-ot kapunk, akkor tiltsuk le annak küldőjét (Block sender), küldjünk neki hibaüzenetet (Bounce to sender) és töröljük ki a levelét véglegesen. Apró érdekesség, hogy a levélszemét küldő program az Internetet pásztázza új címek után, így például a fórumokon a név@szolgáltató.hu cím helyett használjuk a név[kukac]szolgáltató.hu kifejezést, így radikálisan csökkenthetjük a nem kívánt spam-ek mennyiségét.


Vírus, spyware, malware, trojan és társaik


A fent felsorolt óvintézkedések után már nagyjából biztonságosnak tudhatjuk operációs rendszerünket, ám nem érdemes megfeledkezni a vírusokról és a különböző spyware programokról sem. A víruskeresők széles skáláját kínálja nekünk az internet, érdemes hát a legjobbat kiválasztanunk erre a nemes célra. Első nekifutásnak érdemes a Panda, az F-Secure, a Nod-32 és a Kaspersky próba változataival kezdenünk, de ha jobb tippet kapunk, akkor kipróbálhatunk mást is. Fontos, hogy profi program kerüljön gépünkre, mely automatikusan ellenőrzi a letöltés előtt álló fájlokat és a levél mellékleteket is. Érdemes olyat választani, melyhez automata frissítőszoftvert mellékelnek, mely folyamatosan napra-késszé teszi a programot. A virushirado.hu oldalon olvashatunk bőven a témáról, itt találunk trial verziókat és teszteket is. A megfelelő, számunkra kompakt és nem nagy memóriaéhségű program kiválasztása után vásároljuk meg az eredetit, hiszen azzal az 5000 forinttal biztosítani tudjuk a folyamatos frissítést és védelmet. A Spyware programokra áttérve érdemes egy könnyen használható figyelő és eltávolító eszközt használni, melyre a nekem az ingyenes Spybot – Search and Destroy bizonyult a legjobbnak. Ha már a Windows Defender sem tud mit kezdeni az operációs rendszer szokatlan viselkedésével, akkor ez a program tutira kiirtja a registry-ben megbújó összes kártékony programot. Meglepő, hogy milyen teljesítményre képes a kicsike, ráadásul pontosan meg is mutatja, hogy hol és mi volt a hiba.


A végéhez is értünk a Windows karbantartás és biztonsági beállítások tanfolyamunknak, azt hiszem ennél többre nincs szüksége egy átlag magyar otthoni internetezőnek. A fenti programok 90%-os biztonságot szavatolnak gépünknek, a fennmaradó 10-ben pedig a mi feladatunk, hogy okosan használjuk az Internetet. Aki elvégzi a fenti lépéseket, betartja a szabályokat, a biztonság kedvéért pedig pendrive-ra vagy CD-re menti a dokumentumait és családi fényképeit, azt nem érheti meglepetés és biztonságban bóklászhat a világhálón. Apró ám betartandó tanács, hogy mindig gondoskodjunk a nem auto-updaterrel felszerelt programok folyamatos frissítéséről, hiszen mint tudjuk, naponta jelennek meg új kémprogramok és vírusok a neten, nem árt tehát felkészülten várni őket.
1.
1.
SWBF2
Ibolyka,merre hagytad az ápoló bácsikat?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...