Windows Vista

  • Írta: Daks
  • 2006. szeptember 13.
Link másolása
Nemrégiben már olvashattatok egy bétatesztet az új Windows-ról itt a Gamekapcson, akkor InGen tollából. Tavaly a b5112-es verziót próbáltuk ki, most pedig a már sokkal komolyabb, sokkal szebb és sokkal jobban működő 5600-as, Release Candidate 1-es van soron.
Az új Vista szeptember második hetében jelent meg, egy 14 napig (vagy CD kulccsal 2007. júliusig) teljesen ingyenesen letölthető és legálisan használható verzió formájában. Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, gyorsan megemlítem, hogy mekkora örömet okozott az operációs rendszer telepítése. DVD író híján gondoltunk egy nagy merészet és Daemon Tools-szal virtuális lemezmeghajtóra töltöttük a Windows Vista telepítőjét és szinte el sem akartuk hinni, de minden gond nélkül így is feltette. A régi XP-t a telepített programokkal és minden aprósággal együtt egy új mappába másolta, hogy ne akadjon össze az új operációs rendszerrel és röpke fél óra alatt már meg is ejtette az első bootolást. Nem kellett felette ülni, nem kellett várni, hogy valahol 70%-nál kitöltögessük a beállításokat, a gép teljesen önállóan feltelepítette magát, biztonsági másolatot csinált a régi beállításokról és olyan állapotba hozta a gépet, mintha most formáztuk volna le a merevlemezt.

A hamarosan 5 éves Windows XP unalomig bambult kezelőfelülete után minden apróság nagy öröm egy PC tulajnak, lássuk hát most sorban, hogy mi újdonságokat találunk a rendszerben. A különböző sztereotípiák és előítéletek ellen felszólalva először is szeretnénk megjegyezni, hogy a Windows Vista egyáltalán nem lassítja a gépet, sőt sokkal gyorsabban bootol, mint egy frissen telepített, „csupasz" XP, de állítólag még a minimum rendszerkövetelménye is kisebb az elődjénél. A korábbi kiadásokhoz hasonlóan a Vista-ban is teljesen lebutíthatjuk a kezelőfelületet, levehetünk minden speciális effektust, így ez már most, hónapokkal a megjelenés előtt is olyan lehetőségeket kínál, hogy egy közepes konfigurációra is bátran fel lehet telepíteni.

Ha már a kezelőfelületnél tartunk, ne is menjünk tovább, időzzünk el még itt egy kicsikét. A kinézet ugyebár rendkívül fontos dolog, főleg ha nem csak a számlázó programot akarjuk egész nap nyomogatni. Az új Windows-ban a user interface már saját nevet is kapott, méghozzá az Aero-t. A tavalyi béta verzióhoz képest az új felület olyan, mintha a Linux, a Mac OSX és a Windows találkozott volna – magyarán szólva nagyon profi, nagyon csini és nagyon modern. Természetesen új tálca van, új Start Menü, új ikonok és új minden, amit csak el tudunk képzelni. Az ablakok már elhagyták az eddig megszokott kereteket, helyette lekerekített, félig átlátszó, csillogó-villogó külsőt kaptak, teljesen testre szabható és minden fontos dolgot tartalmazó belsővel. A színsémát mi keverhetjük ki, a beállításokat mi adhatjuk meg, dióhéjba zsúfolva gyakorlatilag mindent mi alakíthatunk ki, lényegesen kibővült opciók és szabadabb lehetőségek mellett. Új program megnyitásakor kellemes, háttérből gyorsan előúszó animációt látunk, tálcára helyezéskor pedig látványosan összezsugorodik és eltűnik az ablak. Mappa megnyitásakor hatalmas, szépen megszerkesztett ikonok várnak minket, a részletek közt pedig minden, a korábbinál is részletesebb információt olvashatunk a fájlokról. A kicsinyített ablakoknak élő pillanatképe van a buboréksúgóban, a WinKey+TAB billentyűparancs pedig egy 3D-s triumbinal-listát hoz elő a futó programokról.

Az Aero egy másik finom ficsőrje a jobb oldali Sidebar, melyet a legtöbb mellékelt képen is láttok. Ide került az óra, a naptár, a gyorsjegyzetre alkalmas postit kártya, de rakhatunk még ide RSS olvasót, időjárás-jelentőt, teljesítményfigyelőt, pénzváltót, részvényárfolyam-figyelőt és egyéb nyalánkságokat is. Átlagos monitoron kicsit sok helyet foglal, de 16:9-ben (amit amúgy az XP-vel ellentétben automatikusan felismer) már nem csak, hogy kompakt, de rendkívül hasznos is. Játék oldal lévén érdemes megemlíteni, hogy a Vista készít egy pontrendszeren alapuló értékelőt is a gépről, mely a különböző programok és játékok „minimum rendszerigényét" váltja fel. Az értékelés a processzor sebessége, a videókártya teljesítménye, a memória nagysága és a merevlemez adatátvitele alapján kerül kiszámításra. Ha minden jól megy, akkor a játékok dobozán nem azt fogjuk látni, hogy 3 gigás proci, rengeteg RAM, meg szupergyors VGA kell hozzá, hanem csak azt például, hogy „3,2". Ha tudjuk, hogy a mi gépünk megközelítően ennyit, vagy ennél többet kapott az értékelőn, akkor bátran megvehetjük azt, így legalább nem is kell megjegyezni azt a sokak számára kínaiul hangzó rengeteg adatot.

A kinézetet nagyjából ki is veséztük röpke egy oldal alatt, lássuk most a frissített programokat. Van itt új Internet Explorer, Outlook helyett spamszűrős Windows Mail, csillogó-villogó pörgő-forgó Media Center, Photo Gallery, új külsőt kapott Calendar, DVD készítő, 11-es Media Player, ráncfelvarrt Movie Maker, projektor-kezelő, nevetségesen rosszul működő hangvezérlő program, új játékok és egyéb, az XP-ből megismert, többé-kevésbé megújult program. Kicsit kiábrándító, hogy alapból nincs Messenger, sem FTP kezelő, sem vírusírtó, de minden bizonnyal ennek megvan az oka. A biztonság egyelőre ötös alát kap, bár már egy hacker bejelentette, hogy lazán képes bejutni bármelyik Vista vezérelt PC-be – minden bizonnyal azóta már a halakkal vacsorázik :). A gondtalan (?) munkáról a Windows Firewall, a Windows Defender, a Windows Update és a többi, háttérben megbújó, több millió dollárból kifejlesztett program gondoskodik, a családon belüli békéről pedig a Parental Controls. Eme, szülőknek igen hasznos programmal beállíthatjuk, hogy csemeténk hány órát internetezhet naponta, milyen oldalakat nézhet meg, illetve miket nem, valamint hogy mennyit lehet bejelentkezve, vagyis napi hány órát (vagy mettől-meddig) használhatja a gépet. Az újdonságok garmadája rendszerint nem egyedi, általában a már jól megszokott külső programok sikerét majmolja, elég ha csak a füleket használó Explorer-re, a Sidebar-ra vagy a médialejátszóra gondolunk.

A Vista ismeri végre az összes jelenleg létező internet elérési lehetőséget, így pillanatok alatt beállítja a nekünk megfelelő opciókat. Keni-vágja az összes kifutott, vagy piacon lévő perifériákat, elfogad minden USB-s cuccot, profi módon szinkronizál a rácsatlakoztatott elektronikai kütyükkel, sőt még az érintőképernyős paneleket is alapból támogatja. A változás előszeleként itt az ideje, hogy megemlítsük az egyik legjobb és egyben legrosszabb Vista-tulajdonságot is, mely (kapaszkodjatok meg) a DirectX 10. Az új DX-et csak a Vista-hoz használhatjuk, az XP-re nem fog felmenni, mellyel együtt jár majd az is, hogy a jövőre piacra kerülő, DX10-et igénylő játékok, mint például a Crysis vagy a Halo 2 csak és kizárólag Windows Vista alól lesz hajlandó elindulni. Másik ide kapcsolódó rossz hír, hogy még nem lehet DX10-es kártyákat kapni, ha majd megjelennek, akkor piszok drágák lesznek, ráadásul elengedhetetlenek a Vista-igényű játékok futtatásához. Persze nem kell megijedni, még biztos el fog telni néhány év, mire minden játékfejlesztő átáll a DirectX 10-re, és amikor már elérkezik az a pillanat, amikor elkerülhetetlen egy ilyen kártya vásárlása, akkor már minden bizonnyal olcsóbban is hozzá lehet majd jutni. Az új DirectX fontosságáról majd egy másik cikkben írunk, de valóban sokkal szebbek és látványosabbak lesznek tőle a játékok – elég ha csak megnézitek a Crysis galériánkat. A gaméknél maradva gyorsan megemlítenénk még, hogy a tesztgépen gyorsabban töltöttek és akadásmentesebben futottak a játékok, csak a Vista-nak és a felszabadító ficsőrjének köszönhetően.

A cikk végéhez közeledve vessünk egy pillantást, hogy mikor és mennyiért tehetjük magunkévá az új operációs rendszert. Egyes pletykák szerint az EU-ban késhet a Vista, mivel az Európai Bizottság több olyan követelést is benyújtott, melyeket a redmondiak nem szívesen hajtanak végre. Ha minden jól megy, akkor január végén, legfeljebb februárban már itt lehet a kicsike, méghozzá öt változatban. A Home Basic 199 dolcsi lesz, a Home Basic Premium, a Business és az Ultimate 239, 299, valamint 399 zöldhasú, a nagyvállalatoknak szánt, mennyiségi licenszerződéssel megvehető Enterprise verzió pedig egyelőre ismeretlen áron kerül majd forgalomba. Az eredeti Windows – valódi előny jelszót követve a legális XP felhasználók 99 dollárért frissíthetnek Basic-re, 159-ért Premium-ra, 199-ért Business-re, valamint 259 dodó ellenében Ultimate-re.

Ha azt mondaná Gates apánk, hogy ez a Windows Vista végleges verziója, akkor könnyen elhinnénk neki, ugyanis annyira profi már most, hogy nem is értjük, miért késleltetik ennyit. Hibás leállás eddig még nem történt, az egyetlen kifogásolható dolog a program kompatibilitás és a driverek frontján történt. A Creative még nem gyártott Vista-hoz Live 5.1 illesztőprogramot (Audigy-hez és a többihez már igen), így most síri csend uralkodik a tesztgép körül, amire mellesleg a világ összes kincséért sem lehet Nero-t telepíteni (Update: a hangprobléma megoldódott, a rendszer befogadta az XP drivert). Jó hír, hogy bár a 4-es Daemon Tools nem működik Vista-n, de a 3.33-as verzió hibátlanul megy és megállíthatatlanul kezeli a virtuális lemezmeghajtót. Már az NVidia is készült a bétateszten résztvevők igényeinek kielégítésére, valamint a Microsoft-nak köszönhetően elbírja a gép a Total Commander-t, a FireFox-ot, az Opera-t, a DivX-et és az összes többi, mindennapi élethez nélkülözhetetlen third-party kiegészítőt. Sok rosszindulatú pletyka terjeng, hogy használhatatlan a rendszer, de ne dőljetek be neki, már most 99%-os készenléti szinten áll. Az operációs rendszer tudása, felkészültsége és kompatibilitása a konkurencia árnyékában hagy még némi kivetnivalót maga után, de az eddigi Windows XP userek minden bizonnyal odalesznek majd a Vista-ért, ha hajlandó lesz egyszer megjelenni.

Kapcsolódó cikk

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...