Flatout 2

  • Írta: zoenn
  • 2006. szeptember 24.
Link másolása
A Bugbear híres-hírhedt roncsderbije – hála a millióhoz közeli eladott példányszámnak – szinte kiáltott a folytatásért, ennek egyenes ági folyománya a FlatOut 2 megjelenése, amely témaválasztásának hála, még a mai napig is ritkaságszámba megy, hiszen a gyengélkedő PC-s játékipar egén ilyen markáns török-zúzok autóverseny, ritka mint az apácazárdában a fitymacsattogtatás. A finn srácok nem kevesebbet ígértek, mint a tavalyi – hosszabb távon már kötött lehetőségekkel rendelkező első rész grafikai tuningján felül, a kibővített játékmódok mellett új minijátékok bevezetése is új színt vihet a játék szavatosságába.
Első ránézésre a FlatOut 2 több autószimulátor jegyeit viseli magán, kezdve a hagyományos, földutakon zajló kiszorítósdi, összetörősdi meneteken kívül próbára tehetjük magunkat városi pályákon, némi illegális autóversenyzői ízt adva tombolásainknak, hacsak nem vagyunk már amúgy is allergiásak az utóbbitól, ismerve az elmúlt időszak túlkínálatát. A cucc lényege továbbra sem az, hogy csupán elsőnek hajtsunk át a célvonalon, hanem az, hogy mindeközben ripityára törjük ellenfeleinket és a környezetet is. Nos a koncepció adja magát, aki nyugodt körözgetésre vágyik, az nézzen másik program után. Pályánként 4500 lerombolható tereptárgy vár arra, hogy karosszériánkkal áthajtsunk rajtuk, legyenek azok egyszerű bóják, kerítések, de annál nagyobb felfordulást tudnak okozni a benzinkutak, vagy – a kedvenceim – a kirakatokon való átszáguldás, melyek azon felül, hogy rendkívül látványosak és köszönhetően a fizikai motornak, még élethűek is, habár nem kevés túlzással kell számolnunk. A direkt módon spécézzük ki magunknak egy-egy, az út felett terpeszkedő híd tartópilléreit, akkor könnyen lehet, hogy a leomló híd a sarkunkban loholó üldözőink életét keseríti meg. Mivel vérbeli arcade játékkal van dolgunk, érezhetően igen kevés realitás van a dologban, a jelszó továbbra is az önfeledt zúzáson van.


Minden egyes sikeres és rámenős ütközés, ugratás, dobogós helyezés, vagy netalántán legjobb köridő után plusz pontokat – bajnokság módban kemény zöldhasúakat kapunk, azon felül, hogy hányadik helyen értünk célba, így aztán nem mindig az a versenyző lesz a legnagyobb arc, akié az aranyérem, sokkal inkább az, aki a legnagyobb rombolást hajtotta végre. A már említett bajnokság módban pedig igencsak szűkös keretek között tudnánk tuningolni verdánkat, vagy esetleg egy új benzinfalót venni, ha nem vezetnénk minél látványosabban. A karrierben előre haladva nyílnak meg előttünk fokozatosan az új lehetőségek, alkatrészek, nevesebb kupák. Bár fejlesztési lehetőségeink száma eléggé kötött, külső tuningeszközök elenyészőek, sokkal inkább jelentősebb az engine és a karosszéria megerősítésére vonatkozó fejlesztés, melynél vegyük figyelembe, hogy minnél súlyosabb az autó annál nehezebben gyorsul, vagy hiába akarunk kicsikarni minél többet a végsebességből, ha az előttünk álló megmérettetések, sokkal inkább a precízebb fékezéstől függnek. Figyeljünk hát oda, mire és miért költünk. Sőt alapból nem indulhatunk bármilyen autóval, bármilyen stílusú versenyen, előbb bizony elegendő lének kell lennie bukszánkban ahhoz, hogy megvásárolhassuk a versenytípusnak megfelelő járgányt, addig pedig igen alaposan kell abszolválnunk a pénzgyűjtő versenyeket, akár többszöri nekifutásra is.


A játék nehézségéből fakadóan, leszámítva a bajnokság elején fellelhető első pár belerázódást elősegítő versenyt, igen alaposan meg kell szenvednünk a sikerért, amelynek kulcsa a pályák megfelelő ismerete. Mivel többszöri nekifutásra tudtam csak egy-egy versenyt számomra is elfogadható eredménnyel végezni, éppen ezért került a Pause-menü gyorsan elérhető pontjára a Restart opció. Bizony a sikerért meg kell izzadnunk, tartsuk mindig észben, hogy hol nyílik lehetőségünk pályalevágásra, vagy hol éri meg felszántani a kerítést némi Nitroért cserébe, miközben a pozíciónk se forogjon veszélyben. Furcsa taktikázásról beszélni, egy eleve eszementnek titulált stuff esetében. Ugyanúgy észben kell tartani, hogy melyik tereptárgy rombolható és melyik nem, ugyanis magam is alaposan meglepődtem, amikor úgy pattantam le egy vékonyka fa törzséről, mint a gumilabda, máskor meg egy kisrepülőgép törzsén is könnyedén szántottam keresztül. Ellenben a végletekig nem amortizálhatjuk le saját négykerekűinket – aki az előző rész alapján erre következtet, azt most meglepetések érik. Noha nincs is semmi baj az egyébként nagyszerű törésmodellel: igen aprólékosan bonthatjuk le járművűnk karosszériáját, kezdve az a kisebb horpadásoktól, a kerékelvesztő csattanásokig. Ráadásul nekem úgy tűnt, hogy nincs két egyforma sérülés járgányainkon. Az már viszont erősen túlzás számba megy hogy egy nagyobb frontális ütközés sem csorbítja autónk menettulajdonságát, holott erre már az első rész kiváltsága is volt, tény, hogy ez már visszalépés a FlatOut 2-ben.


Az időnként elérhető minijátékokat egyfajta kaszkadőr mutatványnak foghatjuk fel, melyek bizonyosan kellő változatosságot csempésznek a rombolással megspékelt körözgetéseinkbe. Szám szerint egy tucat kihívás vár arra, hogy teljesítsük az elsőre lehetetlennek tűnő mutatványokat. A lényeget könnyen definiálhatjuk: kellő gyorsulás elérése után, a megfelelő ponton a Nitro-billentyű leütésével katapultálhatjuk ki sofőrünket négykerekűnkből az éppen adott cél felé, amely lehet egy kívánt távolság, vagy magasság. Érdekesebb, amikor darts-tábla a célpont, vagy éppen minnél több tűzkarika, olykor pedig pókerlapok. A célzás önmagában nem elég, először a gyorsítás során akadályokat kell kerülgetnünk a megfelelő sebesség érdekében, majd a kilővés gomb nyomvatartásával, majd elengedésével érjük el a tökéletes dőlésszöget és erőt a rag-doll elven repülő sofőrünknek.


Ellenfeleink intelligenciája végre nem csak a csalásra épül, sokkal reálisabb összképet festenek. Ok nélkül nem zárkóznak fel mögénk pont a verseny vége előtt, képesek hibázni, szemérmetlenül kihasználják a levágásokat és ugratókat, vagy éppen előttünk szántják fel a lerombolni kívánt pályaelemeket, hogy aztán akkor süssék el nitrojukat, amikor előzni próbálnánk. Továbbá nem restek kamikáze módon eltrafálni járművűnket, hogy a sebességcsökkenésből kifolyólag esélyünk se legyen utolérni őket. Minden nehézség ellenére, az éppen elegendő kihívásnak köszönhetően a FlatOut 2 MI-je nálam jelesre vizsgázott, mely a sorozatos kudarcok ellenére sem vette el a kedvem az újabb és újabb nekifutástól (na jó, legfeljebb néha). A második rész végre impozáns multiplayer lehetőségekkel is kecsegtetni a nagyérdeműt a Gamespy asszisztálásával. A bajnokság mód összes kupáját is végigtolhatjuk többedmagunkkal, de akkor is megtaláljuk számításainkat, ha éppen néhány perc erejéig szeretnénk tolni a minijátékokat. Biztosak lehetünk benne, hogy a szerverkereső másodperceken belül megtalálja nekünk a kívánt játszóteret.


A Bugbear feleslegesen nem cserélte le az első részben debütált grafikus engine-jét, így most is ez a motor dobog a játék alatt, felkészítve a kor kiváltságaira. A részletekre még egy lapáttal rátettek: a járművek és a környezet is sokkal kidolgozottabb, mint eddig, a fényeffektek pedig a jéghegy csúcsa, a különböző napszakokban megtett versenyek káprázatosan festenek és változatosságban sem lesz hiány. Emellett a gépigény sem valami húdenagy, ma már közepes erőműveken is akadásmentesen fut a legjobb grafikai beállítások mellett, az optimalizáció szemmel látható. A motorhangok és az ütközések hangjai megdobogtatják az erre fogékonyak szívét is, még akkor is ha csak kitalált márkák volánjai mögé pattanhatunk be. A játék soundtrackja igazi zúzos rock, olyan művészek előadásában, mint a Nickelback, Megadeath, vagy éppen Rob Zombie – a stílus kedvelői örömüket lelhetik benne.


A FlatOut 2-nek sikerült a továbblépés az előd után, szinte minden téren megfigyelhető a fejlődés, az pedig külön öröm, hogy a hazai boltokban a budget kategóriába jelent meg a cucc, ami annyit tesz, hogy két rugóért piszkosul megéri az árát, sőt kevésbé ilyen minőségű szoftverek árai manapság már a csillagos eget verdesik, kétségtelenül jó vétel! Bár szavatosságát tekintve nem alkottak nagyot a fejlesztők, pár nap után könnyen ráunhat az ember, a pörgős száguldás mégis a kora ősz egyik legjobb eladásait produkálhatja.

2.
2.
Vakond
Tudtommal van flat out 3-is
1.
1.
Vakond
Van csak nem tom hol láttam már hoyg frissítések ehez és mit frissít?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...