HWSW: November 10-én indul a magyar Xbox LIVE

  • Írta: zoenn
  • 2010. október 12.
  • Bejelentés
Link másolása
Öt év kellett hozzá a Microsoftnak, de végül a meglehetősen hosszú huzavona után Magyarországon is elérhetővé válik az Xbox konzolok online rendszere, az Xbox LIVE. Az online szolgáltatás november tizedikétől használható hivatalosan immár a magyarországi Xbox-vásárlók számára is - írja a HWSW.

A cég hazai képviseleténél igyekeztek leszögezni, hogy elsőként a játékokra és a közösségteremtő szolgáltatásokra fektetnek hangsúlyt. A repertoár ezért egyelőre nem teljes, főként az audiovizuális tartalmak (letölthető zenék, filmek) hiánya a feltűnő, de a cég magyarországi illetékesei ígérik, mindent megtesznek annak érdekében, hogy idővel a szolgáltatás teljes választékát el tudják érni a magyarországi ügyfelek.

Jó hír lehet a külföldi címmel, "nem támogatott" módon regisztrált felhasználók számára, hogy fiókjukat november 10-től honosíthatják, bár nem biztos, hogy mindenki jól jár a váltással, amiből ráadásul nincs is visszaút, vagyis ha valaki átállította a régióját Magyarországra, nem tud többé visszajelentkezni az amerikai szolgáltatásba. A honosított fiók ezzel együtt minden paraméterét tekintve változatlan marad, nem vesznek el sem a mentett játékállások, eredmények, sem a Microsoft Points pontok.

Fontos, hogy a honosítás után egyelőre nem lehet újra letölteni a korábban más régióból megvásárolt játékokat, zenéket, videókat, a Microsoft ezért azt ajánlja a felhasználóknak, hogy ilyen jellegű tartalmaikat még a váltás mentsék le külső adathordozóra. Az Xbox LIVE mellett a Games for Windows - LIVE is megjelenik itthon honosított változatban, a honosítás azonban nem jelenti azt, hogy a kezelőfelület is tud majd magyarul - ez a cég szerint még "várat magára".

Érdekel a teljes bejelentés?

Olvasd el a teljes cikket a HWSW.hu-n!

33.
33.
Yami
#32: Már hogy ne lenne? Mindig is worldwide kódot használtam a Live Gold előfizetésre, pedig nem tegnap kezdtem. Sőt én még nem is találkoztam régió záras Gold subscribe kártyával.
Szóval én nem mondom, hogy gondolkodj ezen, de mondjuk mielőtt írsz utánanézhetnél kicsi kicsit, "apa". :)
32.
32.
Ca$h
#28: Persze, de worldwide nincsen mindig apa, ezen gondolkozz el egy kicsit! ;)
31.
31.
bzsp
jó h lesz magyar live, de őszintén szólva engem nem nagyon érdekel...semmi gond nincs, h angolul van minden
30.
30.
debidevil10
Végre!!! Már csak azért is várom mert így a régiózáras tartalmak is letölthetőek lesznek!
Legalábbis remélem!
29.
29.
Yami
#27: A PS-esek a Store miatt nyavajognak mert magyar bankkártyával nem lehet használni. Persze mindkét cégnek vannak az előre fizetéses megoldásai (Ms pontok és a PSN feltöltőkártya) de ez akkor sem olyan kényelmes mint ha lehetne kártyával fizetni.
28.
28.
Yami
#17: Azon gondolkoztál már, hogy a worldwide kód az azért worldwide mert régióra való tekintet nélkül működik? Ergo ugyanezt a kódot magyar Live-al is használhatnád.

Természetesen nem mondom, hogy érdemes váltani csak azt, hogy ez épp nem indok.
Én csak akkor váltanék ha az olyan régiózáras szolgáltatások is beindulnának mint a Zune vagy a Last.fm, mert ezek nem csak régióra de IP címre is szűrnek.
27.
27.
kevinbutler
#1: Hát ez tök felesleges, ugyanaz lenne a baj mint itt drágább lenne minden és limitáltak lennének a lehetőségek, nem értek pár ps-es emberkét, hogy miért nyavalyog ez miatt, a külföldi teljesen jó
26.
26.
seci92
#7: A 15k Gold az az pl: 576-ra fog vonatkozni, Iceákosnál így is-úgy is ugyanannyiért veszed a worldwide goldot!
25.
25.
zaz
#7: Az a 14990 elírás...16990 az:(
Kizárt hogy átvigyem a profilomat egy butított "világba"
24.
24.
Daetnas
Nagyszerű hír. Remélem a szolgáltatás is az lesz.
23.
23.
kukac450
szerintem ez egy jó dolog, de persze sok szemszögből lehet néni ... kinek a lelke, kinek a veséje :)
22.
22.
Sousuke1989
Engem egyelőre az érdekel, hogy az olyan tartalmak is elvesznek, amik nem a live-on lettek regelve hanem EA-nál? Gondolok itt a Cerberus Network-re és az NFS: Shift Spedial Edition kódra meg pár autókódra. Mert a közleményben az áll, hogy az összes tartalom amit vettünk Live-on elveszik :S
21.
21.
Starkiller89
#12: Fizetésre várok, aztán már csak arra, hogy megvegyem HALO REACH-el, és a SW - TFU 2-vel :) Black ops az még ami érdekel és ennyi :) elleszek a Reach Multival meg a CoD-dal :)
20.
20.
Top Secret
Végre nagyon örülök neki már nagyon régota várok rá!
19.
19.
galbalazs87
18.
18.
p.balou
Na akkor: Átlehet váltani (majd) UK regből HUN-ra? Mert max karácsonykor teszem át (ha lehet) mert addig él a live-m :)
17.
17.
Ca$h
Éppen most vettem 11.000-ért 12+2 hónapos worldwide LIVE kódot, tudják ezt überelni? ... Kétlem! :D
16.
16.
Ca$h
#14: A lényeg, hogy ugyanazt mondjuk csak más szemszögből körüljárva a témát! :)
MARHASÁG HONOSÍTANI! :)))
Legyen mindenkinek egy magyar gamertagje is és csá! ;)
15.
15.
galmat
"a cég magyarországi illetékesei ígérik, mindent megtesznek annak érdekében, hogy idővel a szolgáltatás teljes választékát el tudják érni a magyarországi ügyfelek."

Na, ez 2013-ra összejön nekik majd kb, mikorra kijön az xbox 88012 új konzol és vele együtt az új Live. Sebaj. :D
14.
14.
galbalazs87
#13: Tényleg nem vágod, mire akartam rávilágítani. Arra próbáltam, hogy kb. 0 értelme van áthozni a reget. A sajtóközleményben nem szerepel egy olyan ok sem, ami arra ösztökélne, hogy migráljam a UK regisztrációmat, amikor az sokkal tartalmasabb, mint amilyen (egyelőre) a magyar lesz. Ahhoz nagyon nagy "launch" akciók kellenének.
13.
13.
Ca$h
#10: Multizni most is lehet, nem váglak! :/
A régiózáras cuccok letöltése elvileg működni fog amcsi live-al is, ha jól tudom, lévén innentől fogva nem a német szervereken keresztül érjük el a tartalmakat hanem a magyaron át. A Facebook és Twitter nekem is hiányozna, ha lenne értelmes Facebooknak X360-on... még a linkeket se tudod megnézni, ami talán a legfontosabb fészbúkon! :)
12.
12.
Ca$h
#8: Nagy hiba volt, remélem hamarosan korrigálod! :)
11.
11.
ChainGun112
így már értem. köszi az infót.
10.
10.
galbalazs87
#7: Mr. PointyHead & SuperKaylo inkább fog hiányozni (UK reg.). + a Facebook, Twitter. Egyelőre nem tudom elképzelni a magyar Live-ot. OK, lehet multizni, lehet játéktartalmakat letölteni régiózár nélkül.. és... ennyi? Ez így elég karcsú. Még meggondolom a migrálást.
9.
9.
Starkiller89
#7: Pontosan! gyorsabb voltál a hozzászólásban :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...