Irigykednek a Warcraft-film rendezőjére

  • Írta: InGen
  • 2011. január 4.
  • Érdekesség
Link másolása
Legalábbis egy ember biztosan: ő Duncan Jones, a zseniális Moon rendezője, aki ugyan irigy arra, hogy Sam Raimi kapta a lehetőséget a Warcraft-mozi elkészítésére, ugyanakkor úgy gondolja, hogy a Pókember direktora jó úton indult el a nagy név filmre vitelével kapcsolatban.

Habár sem a Blizzard, sem a produkcióval megbízott Legendary Pictures, sem pedig a rendező, Sam Raimi nem sieti el a Warcaft-film tényleges forgatásának elkezdését, azért néha-néha a felszínre kerül a téma. Most például Duncan Jones, az általunk zseniálisnak tartott Moon rendezője fejezte ki irigységét Sam Raimi irányába, amiért ő rendezheti a filmet.


"Eléggé cinikusan állok hozzá a legtöbb rendezőhöz, aki azt vallja magáról, hogy gamer. Én egy igazi játékos vagyok, de úgy gondolom, hogy a legtöbb rendező azért nem tud komolyan belemélyedni a játékokba, mert egyszerűen nagyon sok időt elvesz a filmkészítés. De én egy kissé őrült vagyok, és ha kell, akkor egész éjjel fennmaradok csak azért, hogy játszhassak" -jegyezte meg Jones, aki egyébként érdekes módon David Bowie fia, habár ez a nevén nem igazán látszik meg.

Majd még hozzátette, hogy szerinte ez lehet az első, igazán sikeres játékból készült film, ugyanis Sam Raimi nyilatkozataiból - legalábbis szerinte - az jön le, hogy a rendező jó úton indult el: nem az a fontos ugyanis, hogy milyen a játékmenet, hanem az, hogy a játék világát és hangulatát megfelelően ültessék át filmre, és elérjék, hogy mindez elvarázsolja a nézőket.

27.
27.
Crystalheart
Nekem nem tudnátok olyan befutott hollywoodi rendezőt mondani, akiben biztos lennék, hogy nem szúrja el. PJ-nak is csak a LotR lett jó (és talán most A hobbit is az lesz), minden mást rendesen elszúrt.

Ám egyáltalán nem biztos, hogy nagyrészt rajta múlik. A Blizzard embere is producer lesz, bármibe beleszólhat. A hollywoodi rendező személye gyakorlatilag brand, húzónév kell, hogy legyen, és James Cameron kicsit drága lett volna. Azon túl az élőszereplős filmkészítésben járatos és gyakorlott ember is kellett, ezért is volt szükség még valakire a Blizzard házi rendezőin túl. Nem hiszem, hogy a cégnél beleegyeznének bármi olyasmibe, ami hangulatban és mondanivalóban alulmúlja a Blizzard CGI videóit, és az már rég jó. (Nem sok CGI animáció rendelkezik művészi értékkel, de pl. a WotLK cinematicja nem is kevéssel.)

Abban reménykedem azonban, hogy a zenét megoltják a saját zeneszerzőikkel, és nem adják ki Hans Zimmernek. Bháh.
26.
26.
Afsd
#5: Én is pont Peter Jacksonra gondoltam, a Gyűrűk ura trilógia azt kell mondanom a világon nem sok mindenkinek hozott csalódást. És valóban közel áll egymáshoz a 2 világ, aki ilyen filmet vászonra tudott vinni, az a Warcraftból is kihozná a maximumot, max egy kicsit hosszú lenne a film, de az talán senkinek se lenne kárára. :D Sam Raimi nem Warcraft mozihoz való, az teljesen más világ, mint amivel ő eddig foglalkozott...
25.
25.
Effecta
Most mindenki itt háborog, de rájöhetnétek, hogy jó játékadaptáció nincs. Mondjuk nagyját Uwe Boll rendezte, de a Super Mario film óta halálra van ítélve az egész.
24.
24.
memory0911
én annak örülnék a legjobban ha animációs filmet csinálnának, méghozzá Blizzard animációval... na az ütne mindent
23.
23.
ramon90
#21: Persze! :D:D Uwe Boll xDDDDD Világvége lenne ha ő rendezné. :D
22.
22.
Csabb
David Bowie (born David Robert Jones, 8 January 1947)

Csak hogy a név dolgot tisztázzuk :)

Raimi meg inkább reszeljen tormát.
21.
21.
Baradir
Uwe Boll rendezze a warcraft filmet, az kell a népnek!

***rendkivül gonosz mosoly***
20.
20.
Mortis
#1: Gonosz Halott, és a Pokolba taszítva sem volt olyan rossz. Nekem legalábbis ezek tetszettek. Mondjuk, szerintem sem túl jó választás direktornak, mert mostanában nagyon pocsék filmjei voltak...
18.
18.
Alienji
A Moon nagyon Low-cost film lett. :D Van benne vagy 3 szereplő.
17.
17.
Berencsit
#16: én már csalódtam a blizzardban.... :) de kiváncsi leszek most mit raknak össze.:D
16.
16.
Speper
Ha ez a tag elmeri rontani a filmet levadászom... De és tényleg jobb lett volna, ha pl Peter Jackson rendezné a filmet. De bízom a Blizzardban, bízom abban, hogy tudja mit csinál mert még nem csalódtam bennük. Tuti nem hagyják, hogy bukás legyen film, ha kell a kukába vágja az egészet :D
15.
15.
mysterion
#9: Én azt unom már nagyon, hogy magáról a wow szóról mindenkinek a WoW, mint játék ugrik be...
14.
14.
daenath
En speciel jobban orultem volna ha nem a WoW-bol lesz a film hanem a Warcraft 2 vagy 3-bol, azert remeljuk jo lesz.
U.I. A Diablo-t is megfilmesithetne mar valaki, mert jo a storyia szerintem.
13.
13.
3NT3R
#9: Elnézést, igazad van. Nekem a Warcraft II volt életem első RTS-e, imádtam, a WoW-val viszont csak nagyon keveset játszottam. A film is Warcraft lesz, nem World of Warcraft, az kicsit nehéz is lenne.

A film képi világára nagyon kíváncsi leszek, a Blizzardra mindig is az a "rajzolt", enyhén meseszerű (amolyan 'Blizzis') megjelenítés volt a jellemző, a játékbeli videóiknak is mindig a kiváló renderelt minőség és remek rendezés volt a védjegye (elég csak megnézni a Warcraft 3 intróját: http://www.youtube.com/watch?v=2f96hKqkY_Y, vagy bármelyik WoW bevezetőt, és mindenki érteni fogja).
Kíváncsi vagyok, mennyire sikerül majd ezt visszaadni egy élőszereplős filmben, mennyire fogják majd utólag manipulálni a képi világot és a színeket. Érzésem szerint nagyon harsány színvilágot és erős kontrasztokat fognak belevinni, remélem nem fogják nagyon elrontani...
12.
12.
Skyrocker1
#10: Egyet értek...teljes mértékben
11.
11.
Kisgyer3k
jah és ha sam munkásságát nézzük a pokember nagy adag nulla teljesen megvan csonkítva történet, a karakterek és a helyszínek. Ha azt csinálja mint a pókemberrel a warcraftból kapunk egy Király legendája(Dungeon Siege) minőségű filmet amit senkisem akar....
10.
10.
Dresa
#7: Annál csak producer volt PJ a rendező Neill Blomkamp volt, én még egy Guillermo del torot is szívesen látnék a rendezői székben ő legalább nem CGI vel csinálna meg mindent, mint ahogy Sam fogja :PP
9.
9.
Kisgyer3k
Unom hogy mindenkinek a wow jut eszébe a warcraftból... és aki utálja az mmo-t de imádta a stratégiát ??? vagy már az öregek elfelejtették a fiataloknak meg sztárolni kell?nekem sokkal jobban adta történet ily módon mint ahogy a könyvekben is van...
szörnyű ha követni szeretném a szálakat oda kellene magam láncolnom a géphez és az életet feladva függenem kell hogy követhessem... szörnyű
8.
8.
Skyrocker1
#6: Ezt még elfelejtettem :D:D:D őrülők hogy nem ő rendezi az új pókembert...(Riami)
7.
7.
Skyrocker1
#5: Egyet értek a kilences körzet is nagyon jó volt
6.
6.
Skyrocker1
Nekem hatalmas ötleteim lennének erre a filmre bár nem vagyok nagy rajongó... márt látom magam előtt a teljes verziót.Olyan Avatar verő ötletem van. És tényleg nem jó választás Sam Riami.
5.
5.
3NT3R
Én Peter Jacksont választottam volna, aki a Gyűrűk Urát így filmre vitte (a két világ pedig közel áll egymáshoz), az a WoW-ból is kihozná a maximumot.
Duncan Jones is egy jó választás lett volna, de Semi Riami annyira el fogja cseszni, hogy az már fáj :(
4.
4.
Skyer
Reménykedjünk azért hátha nagyot fog alkotni... Bár nekem is vannak kételyeim...
3.
3.
szabovagyokk
beszarok, hogy ő David Bowie fia, én már csak ezért őt választottam volna, meg a "tényleg gamer vagyok szövegért", arról nem is beszélve, hogy szerintem Sam Riami egy szar és rémálmaim vannak arról, hogy mennyire elfogja cseszni a filmet
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...