Országos Kecskeméti Tekken Verseny - a második

  • Írta: fojesz
  • 2011. január 4.
  • Rendezvény
Link másolása
A KAMI – Kecskeméti Anime Videojáték és Képregény Klub másodjára rendezi meg a tavaly is nagy sikert aratott Országos Kecskeméti Tekken Versenyt. A kezdeményezés sokat fejlődött az első bajnoksághoz képest, és már nem is kell sokat aludni addig: februárban indul a második menet!

A szervezők a tavalyi évhez képest megduplázták a rendelkezésre álló terem nagyságát (170 négyzetméter) és a versenygépek számát (most már hatot nyúzhatnak majd a résztvevők), és a tavalyinál is pörgősebb és élvezetesebb játékélményt ígérnek. A döntőt idén TV-n és projektoron is kivetítik, valamint hosszabbak lesznek a freeplay játékidők, hogy aki kiesik, még többet játszhasson.

A versenyre elsődlegesen a hivatalos Facebook-oldalon lehet nevezni az idevágó hozzászólás alatt, de a helyszínen is nyílik rá alkalom - a szervezők viszont kérik, hogy lehetőség szerint előre jelezzétek a szándékotokat, hogy minél gördülékenyebben haladjon az adminisztráció.

A fontosabb tudnivalókat és a további hasznos linkeket alant találjátok, sok sikert mindenkinek!

23.
23.
vergil14
#22: hát ja énismegyek és viszek kontroller és én totál ott leszek a döntöbe nyáron eliskezdem a gyakorlást
22.
22.
Jinbobo
5. lettem! Juhéééé! Jövőre megint elmegyek, remélem még jobb formámban. Az első három helyezetnek gratulálok! Jövőre én is viszek kontrollert, mert bizony néhol tényleg gebaszos volt az ott lévő. Ettől függetlenül jól éreztem magam! Hajszálhíján nem kerültem a döntő 4-be.
21.
21.
vergil14
#20: na vége is hát király volt 6 mecsböl 3 nyertem XD 2 vesztettem és 1 gyet rosz karral játszottam utána meg nemjátszotuk ujra ugy hogy nem jutottam tovább de nembaj és nemiskell elhini az tudja aki ott volt kb 50 en voltunk de szerintem megérte XDXDXDXDXDXDXDXDXD!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
20.
20.
vergil14
na itt is vagyunk! nemsokára itt a verseny! tőlem csak 2-3 utcára van a helyszín
és meg is fogom nyerni XDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXXDXDXDXD MAJD IROK HA MÁR MEGNYERTEM XDXXDXDDXDXDXDXDXDX
19.
19.
K1CS1K
Hy All!

Elkészültek a "II. Országos Kecskeméti Tekken Verseny" Promo videói:

Super Short Promo:
http://www.youtube.com/watch?v=bK-HP2oFPOE&p=4E83EF34BA3A145E

Short Promo:
http://www.youtube.com/watch?v=9dfwhqT7y7Q&p=4E83EF34BA3A145E

Bye All!
18.
18.
Qka19
Budapestől azért olyan messze nincs.Én is most néztem meg hol van messzebbre számítottam, de hogy megnéztem hol van Kecskemét lehet elmegyek :D
17.
17.
Jinbobo
#15: Köszönjük szépen a versenyt!
16.
16.
Garfartix
Ejj, de kár hogy nem játszottam még Tekkennel, pedig nagyon bejönne.

De jó lenne közelemben (Pécs) rendeznének hasonló versenyeket.

Gondolok itt Counter Strike-ra, Street Fighter IV-re, Call Of Juarez: Bound In Bloodra (bár erre úgysem lenne igény) , Heroes of Might and Magic V-ben.
15.
15.
mdtank
A versenyt nektek csináljuk, akik játszanak a Tekken-nel és megmutatnák magukat. Őszintén, nem azért játszotok sokan, hogy bajnokságon részt tudjatok venni? Itt megtehetitek. Aki szereti a tekkent, biztos jól fogja érzi nálunk magát.

#5 : A verseny ps3 platformon lesz.

egy szervező
13.
13.
Jinbobo
Nem baj milyen messze van OTT leszek!!!!!!!!!!!!!!!!
Jinnel mindenkit leverek!!
10.
10.
Hardy
9.
9.
nero66
Am hogyha mindeki azzal megy akivel akar akkor az aki másodjára választ karaktert az előnybe kerül, mert az már látni fogja a másik harcosát és lehet h tudja kivel lehet a másik karakterét könnyedén legyőzni!!! :S
7.
7.
nero66
#4: Tekken 6!!! :DDD Nem mind1...xD
6.
6.
Top Secret
5.
5.
-OWERLORD-
LOL lehet eltok menni de jó lenne.
1 kérdés a tekkent ott majd boxon vagy ps en kell tolni vagy hogy
4.
4.
C-vitamin
#3: Nálunk az 5.-e szombat!!! Februárban lesz! :-)
3.
3.
Top Secret
Ha Kecskeméten Tekken 5 verseny akkor Pesten lehetne Cod vagy Halo verseny, nekem tetszene.Mondjuk lehetett volna egy szombati nap de aki el akar menni az biztos ott lesz.
1.
1.
keiji maeda
kár hogy mocskos messze van !
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...