Nem sietnek a BioShock-film elkészítésével

  • Írta: InGen
  • 2011. november 15.
  • Hír
Link másolása
Habár már régóta emlegetik, hogy esetleg majd valamikor készül egy BioShock-film, azonban a mai napig ennek nem sok eredménye született. Ken Levine, a BioShock személyes atyaúristene azt mondja, egyáltalán nem akarnak kapkodni, majd megcsinálják, ha minden összeáll.

Közel jártak ahhoz, hogy elkészülhessen a film: megegyeztek a stúdióval, s megvolt a rendező is, de végül mégsem sikerült a dolog, s nem is nagyon kapkodnak vele: "Nem akarjuk csak azért elkészíteni, hogy legyen" - mondta Ken Levine, az Irrational vezetője.


Még 2008-ban merült fel először, hogy elkészül a BioShock-film, akkor még a Karib-tenger kalózai rendezője, a zseniális Gore Verbinski került a képbe. Később őt váltotta a 28 héttel később direktora, Juan Carlos Fresnadilo.

Legutoljára májusban hallhattunk valamit a filmmel kapcsolatban, s akkor is csak annyit közölt Ken Levine, hogy nem fog elkészülni, hacsak nem kerül "minden darab a helyére".

A nagyfőnök még azt is hozzátette, számukra, s a kiadó Take-Two számára is az a fontos, hogy valami olyat adjanak a rajongóknak, amit tényleg akarnak, ugyanakkor bevezessék a BioShock-univerzumba azokat, akik még nem ismerik a játékokat.

6.
6.
Jason Voorhees
4.
4.
adye
Remélem inkább az első részre fog hajazni az egyszerűen zseniális játék volt. Nem egy túlbonyolított de mégis izgalmas sztorit dolgoz fel, és az univerzumnak hihetetlen hangulata van. Ahogy járkáltam a Rapture különböző részein mindig elképzeltem, hogy milyen lehetett a katasztrófa előtt, nagyon érdekelt a dolog és remélem a filmben jobban felelevenítik majd.
A 2 sem volt rossz, de valahogy már nem tudott úgy megragadni mint az elődje.
3.
3.
Grabowsky30+
Jó a sztori, ebből egy tök jó filmet lehetne csinálni nem csodálkozom ha nem akarják összedobni. Elég nagy siker volt a játék, de kérdés, hogy üzletileg megérné-e egy film adaptáció. Ha a hangulatát vissza akarják adni ennek a víz alatti világnak akkor ez elég költséges dolog lesz.
2.
2.
anadrex
Remélem nem Uwe Boll rendezi.
1.
1.
nero66
Erre kíváncsi leszek :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...