Hat év után törölték a Final Fantasy Versus XIII-at?

  • Írta: zoenn
  • 2012. július 20.
  • Pletyka
Link másolása
A Kotaku magazin egy elszomorító pletykát szellőztetett meg: a jelek szerint hat év fejlesztési idő után törölték a Final Fantasy Versus XIII-at. A honlap több forrásból is úgy tudja, hogy a szerepjátékot elkaszálták, s a Square Enix azért titkolózik, hogy ne csökkenjenek a részvényárai.

Bár kiadói részről még semmilyen hivatalos megerősítés nem született, a Kotaku magazin "több forrásra" hivatkozva úgy tudja, hogy a Final Fantasy Versus XIII-at végleg elkaszálták. Az biztos, hogy a Square Enix évek óta csak eteti a rajongókat: az új információk rendre elmaradnak a nagy játékkiállításokon, s nem úgy tűnik, hogy belátható időn belül megtörik a hallgatást.

A spekulációk szerint a Square Enix azért nem vallja be a projekt törlését, mivel a döntés következtében visszaesnének a cég részvényárfolyamai. Ez persze nem hatja meg azokat a rajongókat, akik több, mint fél évtizede várják az RPG-t.

A szószátyár források szerint már készül a sorozat következő játéka, Final Fantasy XV címmel. A kiadó emellett megerősítette, hogy szeptember elsején további FFXIII bejelentések várhatóak. Kíváncsiak vagyunk.

12.
12.
DollSyndrome
Szeptember elsején új bejelentés. A játék oldala még mindig megy. A hír egy baromság. A Kotaku meg szeret hülyeségeket kitalálni. Reklámnak mondjuk zsír.
9.
9.
Pain
#7: Egy jrpg-nek nem a grafika lesz a fő erőssége, nem is kell, hogy az legyen. Az FFXIII a mai napig nem csúnya, ezért nem lőnének le egy projektet.
8.
8.
DON GONDOCS
Holnap jön a hír hogy köszöni szépen jól van és jön egy új trailer.
7.
7.
playstationx
nekem van sejtésem miért.Egyszer azért mert már tull mindent beleöltöttek a semmiért és mert azért mert azt hitték grafikailag nagydurranás lesz de a mostani bemutatókon ugymond nem a legjobbak között lenne.
Pl:The last of us és Watch dogs.Ezek sokkal jobban szerepelnek
6.
6.
Griewer
Miért törölne az SE egy olyan projectet, amiből 1 év játéka lehetne, 2 kb minden gamer várja? Nonsense lenne
5.
5.
patya07
Hogy lehet egy majdnem kész final fantasy-t törölni? Mivan ezekkel?
4.
4.
NinjaNorb
Reméljük hogy ez csak figyelemfelkeltésnek szánták:D
3.
3.
AzRaeL
Igaz,tényleg volt olyan hír,hogy átnevezték FF XV-re :o szóval most akkor mivan?:D
2.
2.
Seaxa
Volt olyanról is szó valamikor, hogy a Versus-t csinálják meg a rendes következő számozott résznek, szóval mennek itt a pletykák :O
1.
1.
Hab
Pedig mennyivel igéretesebbnek tűnt mint a XIII, erre abból a ratyiból 2. részt is csináltak... ehh
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...