Peter Molyneux átnevezi a Curiosity-t

  • Írta: zoenn
  • 2012. augusztus 24.
  • Hír
Link másolása
Miután az önmaga paródiájává váló Molyneux otthagyta a tőkeerős Microsoftot csak azért, hogy piszlicsáré és elborult programokat írjon a 22 Cans színeiben, tovább borzolja a játékosok idegeit. A Curiosity rejtélyes kockájába hamarosan betekinthetünk, de nem ezen a címen.

Az ok prózai: Molyneux nem akar jogi vitába bonyolódni a NASA-val, hiszen egészen véletlenül pont így hívják a jelenleg is kiküldetésben lévő marsjárót, amely napi rendszerességgel ontja magából a vörös bolygón lőtt, szebbnél szebb panorámafotókat.

Vélhetőleg az amerikai űrkutatási hivatal ügyvédei küldtek a 22 Cans-nek egy barátságos levelet, miszerint meg kell változtatnia a játék nevét. A designer a minap Twitteren közölte, hogy más címen kerül a boltokba a Curiosity, ám hogy pontosan milyen új nevet kap, még nem tudni.

A játék tehát jogi okokból nem jelent meg a héten, s csak a jövő hónapban lát napvilágot PC-n, iOS-en és Androidon. A játék lényege, hogy egy 60 millió kockából felépülő nagyobb kockát több millió játékosnak egy időben kell szétcsipegetnie, hogy azután egyetlen játékos rátehesse a mancsát "egy rendkívül értékes, életbevágó fontosságú" titokra. Jól hangzik, nemde? Pláne, hogy némelyik DLC 50 ezer dollárba kerül.

Van egy viszonylag friss trailerünk is:

25.
25.
adamsfamily
Valamelyik faszfej moderátor törölhetne az oldalról.
22.
22.
HellaJay
Mekkora autistának kell lenni ahhoz, hogy minden kockában minecraftot lásson az ember...
Molyneux meg minden garast megérdemel, ha van olyan hülye aki fizet is ezért.
Nem lepődnék meg ha a vége valami nagy szockommentár lenne hogy mekkora rák a DLC, bár lehet túl sokat várok tőle.
20.
20.
randall13
#19: lol, te tényleg agyhalott vagy xD
18.
18.
Cooper911
#16: Bammeg tudom, hogy közepe csak egy van, de le volt irva, hogy pont a középső kockában van a titok? Még az is lehet, hogy ilyen hyperkocka szerüen folyton vándorol.
17.
17.
Cooper911
Erről a játékról eszembe jut a virtuális szénbányászat. Kb 7-8 éve valaki csinált egy weboldalt "virtuális szénbánya" néven. Klikkeltét egyet a bányán és 1 et csökkent a szén (qrva sok volt) és mindenki kiváncsiságból klikkelt párat, de voltak kockák akik egésznap nyomták, a végén már scripteket is irtak rá ami éjjel nappal "bányászott" Az egésznek semmi de semmi értelme nem volt, nem volt nyeremény, nem volt ending video, de az embereket mégis hajtotta a vágy hogy termeljük már ki az összes szenet,mert mi lessz akkor ha elfogy. Ilyen az emberi természet, erre alapoz Molyneux is.
16.
16.
randall13
#15: Közepe csak 1 van :D
15.
15.
Cooper911
#5: Na és ki mondta, hogy pont a közepén van a titok?
14.
14.
felegyi
Azt tekintve hogy a "Kockának" más teológiai szerepe is van, főleg a mi életünkben... aki tudja miről beszélek annak mozgatja a fantáziáját, természetesen pénzt ilyenért kiadni is csak az fog aki "vágod hogy vágom"
13.
13.
randall13
#10: Ez nem játék, csak egy annak öltöztetett fizetős felmérés nyereménnyel...
Ugyan arra az elvre épül mint a betelefonálós szarok, minél többször küldöd az sms-t, annál nagyobb eséllyel nyersz. Csak itt nem sorsolással választják ki a nyertest, hanem az abszolút legtöbb küldött sms alapján.
12.
12.
alexcargooo
aztán kiderülne hogy Molyneux egy űrlény
10.
10.
adamsfamily
Ez az ember esküszöm egyre mélyebbre süllyed.A fable 3 miatt is csalódtam benne.Soha nem gondoltam volna,hogy egy olyan ember akinek a nevéhez fűződik a balck and white és a fable az 1012-ben ilyen jelentéktelen sz*r játékokat fog készíteni.
9.
9.
Game Fan
Kedves cikkíró! Nem mindegy, hogy valami 50 ezer dollár vagy 50 ezer font... Ugyanis a csatolt linken szó sincs dollárról.
8.
8.
M.invisible
Szrintem így sem hasonlít a Minecraft-ra. Amúgy meg egy kísérlet lesz ez a program, ami az emberi kíváncsiságot próbálja meg kiaknázni. Ha valaki látta a Doboz című filmet, szerintem az alapötlet elég hasonló, meddig vagy képes elmenni, csak, hogy megtudd mi van a kocka belsejébe? Nyílván ez utóbbinak főleg anyagi vonzata van, ami miatt zseniális az egész! Minimális befektetéssel csinál egy rakat pénzt úgy, hogy tulajdonképpen semmit nem ígér cserébe, csak annyit, hogy megtudod, mi volt legbellül. Biztos lesz sok idióta, aki nem bír nyugodni, meg még pénze is van!
Egy szó mint 100, nagy hantás ez a Molyneux, de közben zseni is!
6.
6.
markoci555
ja igen hozzátenném hogy ha gömb lett volna, akkor mindenki egyenlő esélyekkel indul, és kevésbé hasonlít minecraft-ra, de nincs esze az embernek
5.
5.
markoci555
6 ember áshat, a többi a maradékot mivel a 6 oldal közepe van legközelebb a belső középhez, ha nem pénz van a belsejében akkor rohadjanak meg,
már látom is előre hogy az éjszaka közepén pár ember a legdurvább cuccokkal kiás egyszerre pármilliót és azt várják hogy pénz lesz és szétosztják, aztán találnak valami kis f*st és megölik magukat mert annyira idegesek lesznek
4.
4.
rics92
Kíváncsi vagyok rá, hogy mi lehet, de mélységesen csalódtam Molyneuxben, nem hittem volna, hogy ott hagyja az egyik kedvenc játék címemet :(
2.
2.
Porcupine Tool
Szomorú,hogy a játékipar is egyre erőteljesebben megy át fejőgépbe.
1.
1.
Cuppak
Kíváncsi vagyok a titokra....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...