EA: 2017-ig támogatjuk a mostani konzolokat

  • Írta: fojesz
  • 2013. május 24.
  • Hír
Link másolása
Az Electronic Arts pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a kiadó körülbelül még négy évig akarja támogatni a PlayStation 3-at és az Xbox 360-at. Nem kizárt, hogy a Wii U is közrejátszik ebben.

Az Electronic Arts pénzügyi igazgatója, Blake Jorgensen a New York-i Stifel 2013 Technology Conference falai között árulta el, hogy a kiadó a jelenlegi tervei szerint még négy évig, 2017-ig fogja támogatni a PlayStation 3-at és az Xbox 360-at. A támogatás alatt nyilván azt kell érteni, hogy ez idő alatt még ad ki játékot ezekre a gépekre.


Három gondolat a téma kapcsán:

  • Ezzel a mostani konzolok támogatása 12 évet ölelhet fel.
  • Nem kizárt, hogy a 2017-ig tartó támogatás alatt csak FIFA-k jelennek meg a gépekre. (Ezt nem az EA mondta, de ismerjük a kis huncutot...)
  • Az sincs kizárva, hogy a Wii U is közrejátszik ebben. Szintén Jorgensen vallotta be nemrég, hogy - ha nem is "annyit" - azért fejlesztenek a Nintendo konzoljára, ennek a hardvere pedig körülbelül egy szinten van a PS3-éval és az Xbox 360-éval. Multiplatform címekhez ideális, ettől függetlenül egy Frostbite 3-kompatibilitás nem ártana neki, amivel az EA látszólag még kivár.
16.
16.
Henry82
#5: Szerintem is így lesz, bár nem annyira értem a dolgot, hiszen mindkét gyártó állítja, hogy a next gen gépek 8-10szer gyorsabbak lesznek a jelenlegieknél, ráadásul PC alapúak, úgyhogy nem igazán elfogadható, ha az első játékok nem lesznek sokkal szebbek mint a jelenlegiek. Persze azt nem várom el, hogy már most a maxot kihajtsák belőlük, de amit pl az új CoD-ból és az új Fifából láttam, hát az édes kevés ahhoz képest, mennyivel többet bírnának az új gépek!
15.
15.
Oldskoolgamer
Hát jó valamiből az EA-nek is meg kell élni. Még csődbe megy itt a végén a játékiparnak eme művészet definíciójaként szereplő vállalata a szótárakban.
14.
14.
DON GONDOCS
hát valószínűleg annyira támogatják mint a ps2-őt, évi sportjáték. De egy AAA kategóriás játék se lesz.
13.
13.
Norbiii
#12: Értem amit mondasz haver, de nézd a Ps2-öt. 2000-es konzol, és tavaly még volt FIFA!

Egy FIFA meg alap játék, de hát mind1, szerintem csúnyán elbánnak a Wii-vel... :)
12.
12.
detto1998
#2: Szerintem semmi cserbenhagyás nincs, A nintendo jól teszi, hogy nem fejleszt tovább wii-re, mert ezzel is csak azt próbálják elérni, hogy a wii u-t vegyék! Másrészt meg szerintem eleget elértek a wii-vel! Mindig a csúcson kell abbahagyni :)
10.
10.
markoci555
kicsit felkaptam a fejem, de igen, biztos vagyok benne, hogy le lesznek nagy ívből sz*rva és kiön rá 1-2 játék azt cső
7.
7.
galmat
#1: Szerintem ne számítson senki 99 dolláros xboxra. Akkor veszteséges lenne gyártani.
Én valami olyasmire gondolok, mint x360 játék árainak a felezése, ingyenes gold előfizetés x360-ra vagy ilyesmi.
5.
5.
aordog
Szerintem itt nem a Fifa a dolog nyitja, hanem a következö:
Az EA mär tudja, hogy az Xbox One és a PS4 hardverileg bär erös, de a gépekben lévö lehetöségeket még nem ismerik.
1- 2 évig ( minimum) a felszint fogjäk kapargatni, majd utäna jönnek azok a jätékok, amik teljesen kihasznäljäk a konzolokat.
Ezért lehet, hogy bär szebbek lesznek a next konzolokra a multi címek, de a kurens generäcio- tol nem annyira kimagasloan.
Ez majd akkor kiderül, amikor jön az elsö olyan game, ami mindenre jön!
4.
4.
suresz
hát ez sem így fog történni
3.
3.
SLi
2017 azért túlzás de én is csak 1,5 de leginkább 2 év múlva tervezek váltani.
2.
2.
Norbiii
Na ez egy reális, és jó időpont, csak kár, hogy a Wii-vel így kibabrálnak......:(

Amit a Wii-vel csinálnak az szégyen! Én Nintendo párti vagyok, de ilyen tekintetben, na mind1.....:D
1.
1.
comodore
PS3-al nem lesz gond a hosszú élettartam tekintetében, PS2 is elég sokáig húzta.

Xbox-nál a Microsoft az nyilatkozta, hogy hosszútávó tervei vannak és az E3-on nagy Xbox 360 bejelentés lesz ( 99 dolláros Xbox talán ).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...