Betilthatták Kínában a Battlefield 4-et

  • Írta: fojesz
  • 2013. december 28.
  • Bejelentés
Link másolása
Lapértesülések szerint Kína betiltotta a Battlefield negyedik részét, és bár a hírt még nem erősítették meg hivatalosan, a korábbi történések után nem lenne meglepetés a dolog.

A ZDNet jelentése szerint betiltották a Battlefield 4-et Kínában, igaz, a lap által eredetileg hivatkozott link már nem elérhető.

A kínai kormány érvelése szerint a DICE FPS-e nemcsak az ország nemzetbiztonságát sérti, de egyfajta kulturális támadásként is felfogható. A betiltás következményeként minden, ami a címhez köthető illegális: a játékot nem lehet árulni, nem lehet közzétenni a demóját, a javításait, sőt hírezni sem szabad róla.

Közel egy hete írtuk meg mi is, hogy Kína berágott a Battlefield 4 miatt, elsősorban a China Rising DLC vágta le nála a biztosítékot. Az állami hátszelű Zhongguo Guofangbao kínai lap akkor arról írt, hogy "a Battlefield 4: China Rising nem más, mint annak a kulturális háborúnak a része, melynek célja, hogy félrevezesse a nyugati fiatalokat, hiteltelenné tegye Kína imázsát külföldön, és eltorzítsa az igazságot".

47.
47.
Raam989
Egészségükre. Éljen a kommunista nemzeti tudat...
46.
46.
VirusÉsSpamÉsMegintVírus
#42: Szia!

Köszönöm a sértegetéseket. Idegbeteg gyökérnek nevezel, közben nem is ismersz. Ez nagyon vicces.
További szép napot!
45.
45.
VirusÉsSpamÉsMegintVírus
#44: Bad Company 2 is jó szoktuk tolni.
44.
44.
kimi101
Stipistop èn mèg szoktam a BC2-vel játszani . Most kezdtem a BF4-et, kicsit felemás az èrzès. De talán kialakul, úgy érzem.
43.
43.
simon 555
Amúgy sem lehetett kapni BF4-et Kínában, akkor most mi változott?:D
42.
42.
Dave567
#36: Látom itt is teszed az agyadat, és csodálkozol hogy gyökérnek tartanak, hát nem csodálkozz rajta.

Barackostejnek meg igaza van, szerverre nem akar csatlakozni, 23ms pingnél hiába lövöd az ellenfélt, vígan tovább megy, és meg se kottyan neki.
A Battlelog nagy kalap szar..

Sajnos a Bf 4 az értelmesebb oldalnak készült, nem pedig az ész nélkül rohangáló reflexshuterdvaeknek.
Naaaa..... Az pont nem te vagy......... VirusÉsSpamÉsMegintVírus ideg beteg gyökér...

41.
41.
Kougat
#33: "Sajnos a Bf 4 az értelmesebb oldalnak készült, nem pedig az ész nélkül rohangáló reflexshuterdvaeknek:(."

Akkor menj ARMA-zni, ott tényleg igaz ez. Szeretem a Bf-et és szeretek értelmesen, gondolkodva játszani, de nem állítom azt, hogy a Bf-hez sokat kéne gondolkodni..
40.
40.
Solid Snake1984
#39: Pontosan ezért nem játszom már én sem ezekkel. A BF amúgy is csak a pénzről szól már csak. Kiadják úgy, hogy tele van buggal??? Akkor legyen kevesebb az ára. Nem is emlékszem arra, hogy anno a Bad Companyval volt ennyi gond?
Tényleg azt tolja még valaki?
39.
39.
randall13
#37: Már nem játszom sem a CoDdal, sem a BFfel, épp azért amit írtam :)
38.
38.
barackostej
#33: Bár azzal én is egyetértek, hogy a téma túl van lihegve és túlzás a játékot játszhatatlannak vagy szemétnek nevezni a bugok miatt, de bizony még mindig súlyos hibák keserítik meg a játékosok életét. Nekem például a játék 32bites verzióját kell futtatnom (emiatt vesztek vagy 10FPS-t), mert a 64bites pályaváltásnál szimplán kidob a szerverről. Találkoztam olyannal, hogy a járműben nem működött az egér, aminek nem kell részleteznem a hátrányait. De említhetem a legutóbbi javításnál előbukkanó hibát, mely miatt dual VGA-s rendszereken textúra hiba jött elő, játszhatatlanná téve a játékot. Persze ez utóbbit is 3 napon belül javították, de mégis frusztráló, hogy bújni kell a fórumokat ahhoz, hogy normálisan tudjak játszani.
37.
37.
mestermagyar
#35: El is hiszem amikor a repcsiben ülők MINDIG profik, és szarrá aláznak. :D
36.
36.
VirusÉsSpamÉsMegintVírus
#35: Látom, hogy neked a cod készült mert nem értetted meg amit mondani akartam. Leforditom magyarabbra mint eddig. Aki nem fogja fel ésszel, hoyg az active p. az nem bug hanem technika, az menjen codozni. Ott nincs olyan gond, hogy mikor kapcsold be, vezetsz e tankot vagy nem, vagy az if a viperben mikor kell , stb.
35.
35.
randall13
#33: "Sajnos a Bf 4 az értelmesebb oldalnak készült, nem pedig az ész nélkül rohangáló reflexshuterdvaeknek:(."
Év vicce xD BF-ben is ugyanolyan sutyerák gyökerek vannak mint CoD-ban.
34.
34.
mestermagyar
#32: Basszus sokszor amúgy szerintem sokkal hatalmasabb hibák is szoktak lenni egy játékban.
33.
33.
VirusÉsSpamÉsMegintVírus
#32: Így van ez, nagyon jól látod. Én két jó szót szóltam a Bf 4-ről a China Risingos hírnél és máris rám talált három rajongóm. :(
Az egész Bf 4 sztori túl van lihegve és ebben partner a GK is. nagyon sok fórumon , és itt is olyan emberek kritizálják furkósbot stílusban a játékot, akik nem tudják megkülönböztetni a játékba épített technikát a bugoktól. Sajnos a Bf 4 az értelmesebb oldalnak készült, nem pedig az ész nélkül rohangáló reflexshuterdvaeknek:(. De ugye szabadországban élünk és mindenki arra költi a pénzét amire szeretné,mégha eszet nem is kapa termék mellé, elolvasni pedig rest, a neten tájékozódni pedig kimondottan lusta. És hát az ilyen betegségekből lesznek az olyan terjedelmes szövevények, mint az aactive protection bugnak értelmezése. Most azon gondolkodom, hogy hányan vélik hibának ha a commander felrobbantja őket, vagy ha az Abrams tank sorozatokat lőki, nem lustán egyessével mint aháromba. de sorolhatnám nap estig, a dice meg a falba veri a fejét, mert inkább adtak volna ki egy 1x1 játékot, mint egy valag újítással spékelt negyedik részt.
Na de kedves PolluxHUN, a helyzet az, hogy van egy mondás, miszerint: édes szőlőt csípkedik a darazsak...
32.
32.
PolluxHUN
Kicsit off. Vki igazoljon vagy hazudtoljon meg, de fél szemmel a gk-s híreket követve enyhén szólva is feltűnt, h mennyire ekéző cikkek születnek az aktuál BF részről és persze a kommentelők tetemes része partner ebben.
Ez azért meglepő mert a pl. a metacriticen vhogy nem ez az életérzés:
http://www.metacritic.com/game/pc/call-of-duty-ghosts
http://www.metacritic.com/game/pc/battlefield-4
31.
31.
kopic
#29: Nekem tetszett az a film, igaz, hogy van benne 1-2 oltari hiba, de egyszer meglehet nezni....
29.
29.
Solid Snake1984
Nem is beszélve a Támadás a Fehér Ház ellen című filmről. Nem tudom ki látta. De hogy Dél-Korea támadá meg az USA-t. Vagyis egy terrorista csoport. Vicc..
28.
28.
Azeroth87
27.
27.
SLi
#25: khm...
más szemében a szálkát esete
25.
25.
PolluxHUN
#18: az epichiró amcsi kifejezés iróniával értendő! USA-nál beképzeltebb, arrogánsabb nemzetet nem nagyon ismerek!
23.
23.
Neo1989
Ha hivatalosan nem lehet kapni majd letöltik X nyugati oldalról, na puff felcsatlakoznak majd vpn-el keresnek egy külföldi szervert és lehet is játszani.
Bár igaz h ez nem szép dolog de jelen helyzetben nem ítélem el.

A DICE meg már mindegy, szegények pedig Kína mint piac nem lenne rossz.
Bezzeg cigizni azt lehet 12 évesen is, de ezt meg betiltják.
22.
22.
randall13
#21: Mert Putyin szereti a BF3-at.
21.
21.
Jared
érdekes bf3-ba oroszok leszarták
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...