Képeken a Warhammer 40.000: Regicide

  • Írta: Arell
  • 2014. október 23.
  • Képek
Link másolása
A Warhammer 40.000 asztali társasjáték megjelenése óta a disztópikus sci-fi fantasy univerzum sokat változott. Most hogy a széria a videojátékos közösséget is meghódította, a Regicide újra tradicionálisabb irányba indul.

Aki nem ismerné a játékot, a Warhammer 40.000: Regicide egy elég rendhagyó tagját képezi annak a videojáték-szériának, amely a Games Workshop eredeti társasjátékán alapul - bár tény, hogy a Regicide sokkal közelebb áll a Warhammer 40.000-univerzum eredeti jellegéhez.

A motion capture technológiával animált karakterek és a harcmezőt idéző hangulat ezúttal nem másnak szolgál alapjául, mint egy sakkjátéknak. Ahogy arról fojesz kolléga már korábban írt, a címben több frakciót is egymás ellen uszíthatunk, amihez szóló kampány és többjátékos opció egyaránt elérhető lesz.


Az új információk szerint az anyag PC-re, valamint mobilplatformokra is érkezik és két játékmód is jár majd hozzá. A királygyilkos opcióval több fordulós ostromot kell szerveznünk a vetélytársaink erői ellen, míg a klasszikus módban a sakk hagyományos szabályai szerint folyik majd a harc - mindez pedig power-upok, ugató fegyverek, légicsapások és akár még ráolvasások segítségével is történhet majd.

4.
4.
GammaShock
Van két videjó is :D
https://www.youtube.com/channel/UC5OZYe56_Ko6p8kfYx0pLmw
3.
3.
Ecneb
#1: Nem teljesen értem mire célzol, kifejthetnéd!
2.
2.
Perseus84
Szanalmas? Miert? Ez igazi W40k lesz.
1.
1.
attila4545
Szánalmas kezd lenni (sőt már egy ideje az is ) a GW.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...