Cortana a Windows 10 webböngészőjében

  • Írta: zoenn
  • 2015. január 10.
  • Hír
Jó okuk lesz a Halo-rajongóknak a Windows 10 beépített böngészőjét használni, hiszen az Internet Explorert lecserélő, egyelőre Spartan kódnéven futó program keresője Jen Taylor hangján szólal meg.

A The Verge elcsípett néhány információt a közelgő Windows 10 Spartan kódnéven futó webböngészőjéről, amely az Internet Explorert váltja le. A Microsoft-közeli forrásokra alapozva a lap úgy tudja, hogy a böngészőt felvértezték egy teljesen új keresőfunkcióval, amely szinte megegyezik a Windows Phone-okban található megoldással. 

A Cortana hangján megszólaló kereső váltja majd a meglévő Binget PC-n, tableteken és okostelefonokon, végül Xbox One-on, köszönhetően annak, hogy a rendmondiak még egységesebb ökoszisztémát szeretnének megteremteni, függetlenül attól, hogy milyen eszköz van a kezünkben.

Aki nem tudná, Cortana nagyrészt hangalapú keresést és vezérlést kínál - a dolog nem újdonság, Windows Phone 8.1-ben már a Halo-ból ismerős kisasszony volt a digitális személyi asszisztensünk, válaszul az iOS Sirijére.

Cortana még egy ok arra, hogy a Halo-fanok lecseréljék a Chrome-jukat és a Firefoxukat a Spartanra.

37.
Elyas
Látom ahhoz képest h mennyire okosnak hiszitek magatok nem sikerült felfogni, megérteni jópár dolgot.

1, én itt arról beszéltem hogy : xbox, ie, win Phone. Erről szól a cikk/ kommentek nagy része szóval ezekre a termékekre értettem amit mondtam se többre se kevesebbre.

2, statisztikával engem ne fárassz eleget tanultam ahhoz hogy tudjam: bárki bármilyen statisztikát elő tud adni úgy hogy az neki legyen előnyös.

Az meg hogy az xo + 50% vert a 360 ra... Kit érdekel? Az xbox One a Ps 4 el versenyzik a vevőkért nem pedig az előző generációs gépével. Az ms bosshoz nem úgy mennek oda h: "a Sony 4 millióval több gépet adott el mint mi DE az xo eladásai 50% al meghaladták a 360 ét!! " mert ha mégis páros lábbal basszák ki az illetőt.

És az ms bizony vesztésre áll mind az böngészőknél mind a telefonoknál mind a konzolnál?

Miért? Mert szar az üzletpolitika. Azt ne mond h ahogy az ms előadta az xo nál a terveit az szerinted a követendő példa.

A win Phone? Jó de van jobb is, fejlődhet, lehet ez lesz a legjobb egy nap de MOST nem az.

Az ie? Régen jobb volt közben elasztikus. És ne mond nekem h ennyire meg annyira jó mert nem az az érdekes. Az a fontos h hogy cseng a neve az embereknél. Márpedig az hogy Internet Explorer jelenleg csak elrettentő példa az emberek számára, tehát nem eladható.

Egy szó mint száz az msnek meg kell győzni az embereket arról hogy az ő terméküket vegyék ezt pedig jelenleg kurvanehéz lesz elérni.
36.
Elyas
Látom ahhoz képest h mennyire okosnak hiszitek magatok nem sikerült felfogni, megérteni jópár dolgot.

1, én itt arról beszéltem hogy : xbox, ie, win Phone. Erről szól a cikk/ kommentek nagy része szóval ezekre a termékekre értettem amit mondtam se többre se kevesebbre.

2, statisztikával engem ne fárassz eleget tanultam ahhoz hogy tudjam: bárki bármilyen statisztikát elő tud adni úgy hogy az neki legyen előnyös.

Az meg hogy az xo + 50% vert a 360 ra... Kit érdekel? Az xbox One a Ps 4 el versenyzik a vevőkért nem pedig az előző generációs gépével. Az ms bosshoz nem úgy mennek oda h: "a Sony 4 millióval több gépet adott el mint mi DE az xo eladásai 50% al meghaladták a 360 ét!! " mert ha mégis páros lábbal basszák ki az illetőt.

És az ms bizony vesztésre áll mind az böngészőknél mind a telefonoknál mind a konzolnál?

Miért? Mert szar az üzletpolitika. Azt ne mond h ahogy az ms előadta az xo nál a terveit az szerinted a követendő példa.

A win Phone? Jó de van jobb is, fejlődhet, lehet ez lesz a legjobb egy nap de MOST nem az.

Az ie? Régen jobb volt közben elasztikus. És ne mond nekem h ennyire meg annyira jó mert nem az az érdekes. Az a fontos h hogy cseng a neve az embereknél. Márpedig az hogy Internet Explorer jelenleg csak elrettentő példa az emberek számára, tehát nem eladható.

Egy szó mint száz az msnek meg kell győzni az embereket arról hogy az ő terméküket vegyék ezt pedig jelenleg kurvanehéz lesz elérni.
22.
Elyas
Az amit randall mondodt annak van valós alapja csak amit még rárakott, hülyeség.
Azok meg akik elvakultan védik a mst szintén hülyességeket beszélnek.

Az egyetlen dolog ami miatt az ms szarban van az az üzletpolitika.
Miért maradt le orbitálisan a rajtnál az xo? Azért mert nem tudták lenyomni az emberek torkán a minden pillanatban figyelő kinectet meg az egész nappalit 1 gépben. A sonynak már csak az ellenkezőjét kellett mondania és jött a profit...

A telefonoknál nem reagáltak elég gyorsan, nem vették fel a ritmust, le is maradtak az iparhoz képest... Manapság ott tartunk h egy noname kínai teló többet bírt mint az iphone 5 és ugyan akkor jelentek meg.

Az ie lehet h ma már nem annyira szar mint régen de annyira megutáltatták az emberekkel hogyha ez lenne a világ legjobbja is leszarnák az emberek mert ie. Ezért kell a spartan.

Tehát a lényeg h a mst valahogy mindig elbassza az elejét mindennek aztán már csak javítani tud rajta kissé de az emberekben megmarad a tüske. Ezt kéne korrigálni és akkor nem lennének ilyen viták.
20.
aRkye
Kucsit=Kicsit :)
19.
aRkye
Kucsit elterelődött a szó a témától. Néha alkalmazom Cortanat a telefonomon. Az tény, hogy jó dolog, de igen viccesen hangzik, amikor a beérkező üzit felmondja, angolul :) Várom, hogy magyarul szólaljon meg. Szeretem a Halot, lehet ezért is bírom ezt a funkciót. Minden esetre kíváncsian várom a Win10-et, hisz a telón is ez fog futni.
17.
randall13
#13: A html nem, a css viszont igen. IE9-ig például a css renderelője egy rakás szar volt, de még a div-eket sem tudta rendesen kezelni mindig. De ez még nem is lenne baj, ha lenne rendes frissítés, mert akkor már senki sem használná a régebbi verziókat. De persze ez nincs így, mert hát minek az, így aki nem akarja elintézni annyival a dolgot hogy kiírja az oldal aljára hogy IE9+ kompatibilis, akkor ugyanúgy tervezni kell a korábbi verziókra is. Vállalati szférában meg had ne mondjam mennyi az WinXP, pláne Ma.o-n. Szerencsére egyre több helyen teszik kötelezővé a Chrome vagy FF használatát.
Azért örülök, hogy a MS végre rájött, hogy 2015-ben jó lenne valamit kezdeni ezzel. Jobb később, mint soha.

https://html5test.com/results/desktop.html
16.
godach
Én régebben használtam az IE-t. Win újratelepítésnél, beleírtam hogy chrome download.
Aztán inkább elmentettem a websetupot...
15.
tsulok
#12: "Az Xbox-szal mér ne lenne lemaradásban? "
Nekem eddig úgy tűnt hogy technikai oldalról volt megközelítve a dolog. Abban viszont az XO jobb mint a PS4 vagy a WiiU. Az eladások se rosszak, szerintem több XO fogyott az első évben mint X360. Pedig az konkurencia nélkül indult.
De ha eladásokat nézünk: Szerinted mennyi Tesla-t adnak el egy évben? Biztos sokkal kevesebbet mint Toyota-t, persze a Tesla elég elavult még, kullog a piac után..

Későn reagáltak a mobil piac alakulására emiatt most szarul állnak, de ettől függetlenül még lehet jó és az is. Valamiben jobb másban rosszabb mint a konkurencia, de alapvetően nincs elmaradva. A Google, Apple mellett nem könnyű komolyabb piaci részesedést szerezni. Ahogy desktop fronton se könnyű a Windows mellett. Az OS piac már csak ilyen.
14.
PaprikaJancsi
#12: Még nincs sehol, de azért elmondták, hogy a köv. E3-on mutatják be. Biztos akkor még egy percet sem foglalkoztak vele, majd összedobják utolsó nap.
Plusz Xbox-on sokkal több frissítés, mint pl. PS-nél.
13.
ADMlN
#9: Te tuti nem csináltál "professzionálisabb" weboldalt az elmúlt években, ha egyáltalán valaha is csináltál.
Az IE sokat fejlődött, ma már legalább olyan jó a mögötte dolgozó engine mint a Chrome-é vagy a Firefox-é (sebességben is hozza őket, sőt néha le is hagyja).
Az egyetlen amiben le vannak maradva az a feature-ök (ebben szerepet játszik, hogy ritkán frissítik), de abban is kezdenek felzárkózni. Amúgy a Spartan-nal épp az a célja az Ms-nek, hogy a Store-on keresztül gyakran és egyszerűen tudják majd frissíteni.
Ezen kívül milyen trendekkel nem tudnak lépést tartani? Szerinted 2 hetente frissül a HTML szabvány, vagy mi?
Elárulom, hogy a HTML 5-öt már 2008-óta ígérgetik, hogy megváltja a világot, de valahogy még mindig nem tartunk ott. A HTML 4-es szabványt, amiben a jelenlegi weboldalak nagyon nagy százaléka íródik meg még a 90-es évek végén fektették le.
Durván gyorsan változnak a trendek...
12.
randall13
#10: Az Xbox-szal mér ne lenne lemaradásban? Japánban eddig alig 50000 XO-t adtak el. De még az USÁban is fölényben van a PS4, mi ez, ha nem lemaradás? Telefonok közt meg had ne keressek rá a jelenlegi részesedésükre.
Hiába van meg a pénzük, tudásuk és technológiájuk arra hogy a legjobbak legyenek, egyszerűen szarnak az egészbe és az utóbbi 10 évben csak rohannak a piac után. Hihetetlenül töketlenek, inkább felvásárolnak rengeteg pénzért más cégeket hogy behozzák a lemaradásukat, mintsem megmozdítanák a seggüket érdemben. Pl. VR szemüvegről mér nem hallottunk még felőlük? Lassan már a szomszéd néni is vr szemüveget fejleszt, de a Microsoft még nincs sehol.
11.
PaprikaJancsi
#10: Az android-nál minden megbízhatóbb. :D
10.
Gykrizsi
#9: Lemaradásban mire gondolsz. Milyen területen. Ok, az IE nem épp a csúcs, ez tény, de azon felül. Xbox, telefon igenis jó, sokban le is hagyja a konkurenciát. A Konzolok interface ügyileg sokkal jobb mint a konkurencia, és a telefonok is sokkal stabilabbak (bár tény, hogy a támogatottsága még szerényebb). Az ismerőseim közül egyre többen váltanak arra, mivel árban is jók, és az androidnál ezerszer megbízhatóbbak.
9.
randall13
#8: Csinálj egy professzionálisabb weboldalt, garantálom hogy megváltozik a véleményed.

Nem véletlenül szidják sokan a Microsoftot, ahhoz képest hogy mekkora cég, hatalmas lemaradásban vannak (bár ez minden kb területre igaz náluk, amit érintenek). Ez most nem 100%-os infó, de ha jól tudom, az IE-t fél évente frissítik, ezzel szemben a Chrome-ot és a Firefoxot két hetente. Gondolod, hogy fél évenkénti frissítéssel lépést tudnak tartani a trendekkel? Hát rohadtul nem, és ezért van az, hogy ami minden böngészőben tökéletesen működik, az az IE-ben marhára nem, vagy nem úgy ahogy kéne.
8.
marci2020
#4: Az újabb IE-k 10-11 már közel sem azt a kategóriát képviselik mint az elődeik. Szimplán divattá vált a Microsoftnak és termékeinek a pocskondiázása, pedig ha az ember megnézi az alternatívákat hamar rájön, hogy a Microsoft termékek közel sem olyan rosszak mint amilyennek beállítják őket.
7.
Dreadlox
elképzelem h a Nintendo erre úgy válaszok h a WiiU interface-be Navi-t teszi bele, rá 2 hétre minden wiiu használó megőrülneXD
5.
Gubi
#3: Amit eddig hallottam és olvastam, az alapján a böngésző ugyanúgy az IE motort fogja használni.
4.
randall13
#3: Én a 2-t úgy értettem, hogy vannak a jól működő böngészők, és van az IE.
3.
marci2020
#2: Pontosabban 4(IE, Firefox, Chrome, Safari) helyett 5 böngészőre kéne fejleszteniük.
Esetleg 6, ha az Operát is beleszámítom. De ha ugyanazt a motort fogja használni mint az IE akkor viszont nincs vele plusz munka.
2.
randall13
Ha ezt is olyan "gyakran" frissítik majd mint az IE-t, akkor tökmindegy mennyi hülyeséget tesznek a böngészőbe, mert nem fogja tudni tartani a lépést a webbel. Így meg csak plusz nyűg a programozóknak, mert 2 helyett már 3 böngészőre kell fejleszteniük.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...