F1 2015 - minden platformon 60 fps-sel

  • Írta: Shifty
  • 2015. április 16.
  • Érdekesség
Link másolása
Stevn Embling, a Codemasters játékdizájnere az Eurogamernek adott interjúban elmondta, konzolokon is stabil 60 fps-sel fog majd futni a F1 2015, igaz, ezúttal is csak PS4-en lesz igazán teljes az élmény.

A Codemasters dizájnere, Steven Embling az Eurogamernek megerősítette, hogy a június 12-re datált F1 2015 mind PlayStation 4-en, mind Xbox One-on 60 fps-sel fog futni. Öröm az ürömben, hogy a Sony konzolján 1080p-ben, a Microsoft masináján viszont csak a már jól megszokott 900p-ben fut majd a játék.

Embling azt is elárulta, hogy kemény munka áll mögöttük, ugyanis ez az első alkalom, hogy kizárólag a jelenlegi generációs gépekre fejlesztenek és amíg korábban a már előző játékokban használtakat újra tudták hasznosítani, addig most erre nem volt lehetőségük, így mindent a nulláról kezdtek. Éppen ezért az új EGO Engine igyekszik majd mindent kipréselni a konzolokból.

A dizájner a Videogamernek is mesélt a játékról és annak jövőjéről, így megtudtuk, hogy még egy teljes évig a Codemastersnél lesznek a Formula 1-jogok, így jó eséllyel jövőre is kapunk majd F1-játékot, F1 2016 címen. Hogy mi lesz ezután? Még kérdéses, de a brit stúdió szeretné meghosszabbítani a licenceket, de erről konkrétumokat nem tudott még mondani Embling. Azt viszont megerősítette, Xbox 360-ra és PS3-ra már biztosan nem fejlesztenek F1-játékot.

20.
20.
shatterhand
18#
De konzolon se vesz meg az ember minden szart teljes aron. Ami nem kell eladják.
19.
19.
greenmelon
#14: Ilyen durva észérvekkel nem tudok vitába szállni!
14.
14.
Chelseafan1989
#11: igen de a tv-je mindenkinek van.
bocsánat hogy így írok csak sok minden eszembe jut.
12.
12.
#8 hat szerintem egy mgs5, driveclub, last of us triumviratus igencsak csini a ps4-en, en nem panaszkodok :-)
11.
11.
greenmelon
#10: Lel, 2 kiló alatt kapsz 4k-s TV-t (plot twist: a konzolhoz is kell TV). Amúgy megtanulhatnál központozni, fáj olvasni az írásod.
6.
6.
Chelseafan1989
#4: szerintem van tartalék még az új gépekben bőven!

4.
4.
Moltes
hah....mar most ki kell hasznalni mindenet a next gen gepeknek? akkor milesz kesobb? :D
3.
3.
Chelseafan1989
előrendelve PS4-re!
Remélem tényleg 60fps és 1080p lesz és nem lesz találgatás a megjelenés előtt hogy csak 30fps lett mert....
Márt nagyon várom remélem egy jó F1 játékot kap a nép, mert igen arra szükség lenne.
2.
2.
logic5
Kb. De ez most várós lett...
1.
1.
Spectrum
Eddig évről évre ugyanazt adták ki teljes áron némi ráncfelvarrással, mindjárt megszakad a szívem, hogy az új verzión dolgozni is kellett.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...