Street Fighter V - jövő tavasszal érkezhet

  • Írta: fojesz
  • 2015. május 10.
  • Megjelenés
Link másolása
A Capcom a legfrissebb pénzügyi jelentésében rögzítette, hogy a Street Fighter V még ebben az üzleti évében, vagyis jövő márciusig a boltokba kerül. A jövő tavaszi megjelenésről már korábban is pletykáltak.

A Capcom legfrissebb üzleti jelentése kapcsán árulta el, hogy a tavaly decemberben kizárólag PC-re és PS4-re bejelentett Street Fighter V még az aktuális üzleti évében meg fog jelenni: ez azt jelenti, hogy a játék 2016. március 31. előtt kerül boltokba, az viszont nem derült még ki, hogy belefér-e esetleg a cégnek az idei premier.

Ha a korábbi híreket is alapul vesszük, egyelőre a jövő tavaszi megjelenés a valószínűbb: márciusban egy, a Capcom Unity weboldalára felrakott pólóhirdetés kapcsán (véletlenül) már megemlítették a 2016 tavaszi premiert, ami a mostani jelentéssel együtt már végképp árulkodó lehet.

A Capcom egyébként 2 millió eladott példányt vár a játékból az üzleti év végéig, ennek egy publikus bétatesztettel fog majd megágyazni. Ennek a kezdetéről még mindig nem tudunk semmit, de a cég szerint ez lesz a legnagyobb online bétateszt a sorozat történetében.

A Capcom az elmúlt üzleti évre egyébként csökkenő forgalmat (2004-ben volt utoljára olyan alacsony a cég árbevétele, mint tavaly), ellenben növekvő nyereséget jelentett. Ez utóbbi részben a cégen belüli átszervezéseknek, részben a gyengülő jennek volt köszönhető.

3.
3.
Norbi-wan
Ezt a játékot meg már majdnem mindenki lesz@arja nagy ívben :D
Még az SF fanok is. :P
2.
2.
DarkAssists
De jó volna egy killer instict pc re!!!
1.
1.
DON GONDOCS
Addig még jön egy ultimate definitív Street fighter Universe.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...