Így fest egy The Witness-csendélet

  • Írta: Shifty
  • 2015. november 23.
  • Érdekesség
Link másolása
Több mint hatévnyi fejlesztést követően jövő év januárjában végre bemutatkozik a Braid alkotójának legújabb, leginkább a Myst örökségét felidéző játéka, a The Witness. Ismét kaptunk egy nyúlfarknyi ízelítőt belőle.

Szeptemberben hivatalossá vált, hogy a közel hat évvel ezelőtt bejelentett The Witness fejlesztési munkálatai lassan révbe érnek, a játék ugyanis január 26-án jelenik meg, PC-re és PlayStation 4-re.

A Myst által inspirált, nyitott világú, logikai fejtörőkkel színesített fura történetben közel 100 órányi játékidő és 667 puzzle vár ránk, miközben a helyszín a lenti videóban is látható meseszép környezet lesz. Ennek megalkotásáról a játékot jegyző Jonathan Blow elmondta, hogy a fejlesztés során mindent annak vetnek alá, hogy a The Witness audiovizuálisan is mély nyomott hagyjon bennünk, így mindenféle aláfestő zenék helyett a környezet hangjainak minél hitelesebb megvalósítását tűzték ki célul. 

Ebből kaptunk most egy rövid, de nagyon hatásos ízelítőt.

4.
4.
markoci555
100 órányi játékidő kicsit megijeszt, nem lesz ez túl sok?
3.
3.
Razielhu
Akkor csak én nedvesedek az ilyen játékokra? :D
Mondjuk a zenéket hiányolni fogom az 100%, a Braidben is hangulatos háttérzenék voltak
2.
2.
Ez valami Térképész Gyakornok szimulátor? Fel nem tudom fogni hogy adhat valaki egy ilyen szart a keze közöl. Ez nem meghozza kedvet egy játékhoz hanem undort kelt.
1.
1.
Dercsi
Maradtak volna a Braid féle vonalnál, az egy igazi gyöngyszem! Ez...hát sok sikert hozzá...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...