Apex Legends-es pingrendszerrel bővül a PUBG

  • Írta: sirdani
  • 2019. július 1.
  • Letöltés
Link másolása
Jókora frissítést kap a PC-s PlayerUnknown’s Battlegrounds, melyben az új jármű és fegyver mellett egy vadonatúj kommunikációs rendszer, illetve egy parkourozós mozdulatsor érkezésére is számíthatunk.

A legfontosabb újítás nyilván az új pingrendszer, mely a játékosok számára az Apex Legendsből lehet ismerős. Az újdonság segítségével különböző tárgyakra célozva tudunk releváns információkat megosztani csapattársunkkal, így a mikrofon nélküli játékosok is ledolgozhatnak egy picit a hátrányukból a csapatalapú meccsek során.

Ezen kívül kapunk még egy Deagle nevű kézifegyvert, melynek lenyűgöző ereje, ám szinte kezelhetetlenül nagy visszarúgása teszi majd izgalmasabbá az akciót. A járművek terén jön a BRDM-2, mely egy erősen páncélozott kétéltű járgány, és kizárólag jelzőpisztollyal lesz majd lehetőségünk lehívni.

Végül pedig a mozgási animációk kapcsán is lesz némi újdonság; karakterünk mostantól képes lesz a különböző párkányokat megragadni, és felhúzni magát, így a parkour szerelmesei mostantól olyan helyről is lecsaphatnak váratlanul az ellenfeleikre, melyek eddig megközelíthetetlennek számítottak.

2.
2.
Normen1976
Szétlőhető, felrobbantható csak nehezebben mint egy Uaz :) Jelzőpisztollyal hívhatod le, amit kb. havonta egyszer ha találok. 1000 óra+ om van a játékban, de még páncélozott Uazt sem láttam, nemhogy szereztem... látni sem láttam. SZal nem lesz ez vészes ebből a szempontból.
1.
1.
user101
Nem lesz ez a járgány egy kicsit túl op ? Lehívod, beszállsz, nyertél :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...