Amerika toplista: mindent vitt a Nintendo

  • Írta: fojesz
  • 2020. április 24.
  • Toplista
Az Egyesült Államokban is felpörgette a játék- és konzoleladásokat a koronavírus-járvány: az NPD Group jelentése szerint az amerikai játékpiac forgalma több mint harmadával nőtt éves szinten.

Aki folyamatosan követi az amerikai játékpiacról szóló helyzetjelentéseket, pontosan tudja, hogy a kifutó konzolgeneráció miatt nem pörög túlzottan az iparág a tengerentúlon: a játékosok már az új PlayStationt és Xboxot várják, ezért egyre kevesebb PlayStation 4 és Xbox One fogy, és ezzel együtt a játékmegjelenések száma és a játékok eladása is csökken, ahogy a kiegészítőket sem kapkodják már annyira.

Ez hónapról hónapra a piac forgalmának zsugorodásán érhető tetten, a március azonban remek eredményeket hozott, ami az új premiereken túl a koronavírus-járványnak is köszönhető. Az emberek bezárkóztak, sokan jobb híján játékokkal ütik el az időt, ami az NPD szerint 1,6 milliárd dolláros összforgalmat jelentett az előző hónapban. Ez éves szinten 35 százalékos bővülés, és talán az is beszédes, hogy ennél erősebb márciusa csak 2008-ban volt az amerikai piacnak.

Ahogy azonban utaltunk rá, volt honnan visszajönni: a január és a február erősen mínuszosak voltak, az első negyedév forgalma 3 milliárd dollár volt összesen, ami éves szinten még mindig 4 százalékos visszaesés.

A március kifejezetten erős volt játékmegjelenések szempontjából (nyolc újonc szerepel az alább látható toplistán!), ez a szegmens így 34 százalékkal 739 millió dollárosra tudott nőni. Az új Animal Crossing itt is letarolt mindent, az NPD szerint az USA-ban eddig csak két játék rajtolt jobban, a 2018-as Super Smash Bros Ultimate és a 2008-as Super Smash Bros. Brawl. A New Horizons egyébként már most a legnépszerűbb Animal Crossing-játék Amerikában.

A hardverpiac különösen nagyot ment, 63 százalékkal 461 millió dollárra nőtt éves szinten. A Nintendo ezúttal is győzött, a Switchből kétszer annyit adtak el, mint tavaly, és ezzel ez lett a legjobb márciusa a konzolnak - igen, még a konzol rajthónapját is sikerült lepipálni. A helyzetet jól tükrözi az is, hogy még a PS4 és az Xbox One is erősödni tudott, 25-25 százalékkal nőttek az eladásaik.

A kiegészítőpiac is pezsgett, itt a 12 százalékos növekedés 397 millió bevételt jelentett összesen - ez szintén rekord a márciusi hónapokra nézve.

  1. Animal Crossing: New Horizons
  2. Call of Duty: Modern Warfare
  3. MLB: The Show 20
  4. Resident Evil 3
  5. NBA 2K20
  6. DOOM Eternal*
  7. Persona 5: Royal
  8. Grand Theft Auto V
  9. Borderlands 3
  10. Mario Kart 8 Deluxe*
  11. Nioh 2
  12. Red Dead Redemption II
  13. FIFA 20
  14. Super Smash Bros. Ultimate*
  15. Pokemon Mystery Dungeon: Rescue Team DX*
  16. Madden NFL 20
  17. Just Dance 2020
  18. Star Wars Jedi: Fallen Order
  19.  Mortal Kombat 11
  20. Call of Duty: Modern Warfare 2 Remastered

    *A digitális eladások nem szerepelnek az összesítésben

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...