2022-re csúszik az Arcade Paradise

  • Írta: gorien
  • 2021. október 6.
  • Csúszás
Link másolása
Az Arcade Paradise részben menedzserjáték, részben szerelmeslevél a játéktermek fénykorához. A Nosebleed Interactive azonban már nem készül el idén vele, ezért a megjelenést áthelyezték jövőre.

A Nosebleed Interactive tavasszal leplezte le a játéktermek fénykorát megidéző alkotását, és még a Guerrilla Collective-os bejelentkezéskor is 2021-re ígérte az Arcade Paradise megjelenését. Az élet persze olykor közbeszól, és az új gameplay-előzetes tudatja is, hogy 2022 tavaszára várhatjuk a játék érkezését.

Az Arcade Paradise-ban Ashley-t irányítjuk, aki úgy dönt, hogy a családi mosodát játékteremmé alakítja – a család tudta nélkül. Egyszerre kell hát üzemeltetnünk a két vállalkozást (az előzetesben láthatjuk, miféle feladatok várnak ránk), ugyanakkor a játéktermi gépek mindegyikével ténylegesen fogunk is tudni játszani. Ráadásul mindnek megvan a maga története, amit akár barátokkal karöltve is felfedezhetünk.

Az Arcade Paradise PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, illetve Nintendo Switchre fog megjelenni.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...