A Sony bemutatta az új autóversenyző AI-ját

  • Írta: gorien
  • 2022. február 9.
  • Hír
Link másolása
A Sony leleplezte a Gran Turismo-játékosok jövőbeli ellenfelét. A Gran Turismo Sophie nevű mesterséges intelligencia két éve még egyenesen sem tudott menni, de ma már a legjobb Gran Turismo Sport-versenyzőkkel is tartja a lépést.

A Gran Turismo 7-re még márciusig várni kell (legutóbb a State of Playen láthattuk mozgásban), de már most megismerkedhetünk azzal, aki a jövőben megizzaszt majd minket. A Gran Turismo Sophie elnevezésű mesterséges intelligencia a Polyphony Digital, a Sony AI és a Sony Interactive két éven át tartó közös munkájának az eredménye.

A fejlesztésben résztvevők szerint a Gran Turismo Sophie a gépi tanulás új lépcsőfokát jelenti és a mesterséges intelligenciák között is egyedülálló lesz, hiszen egy hiperrealisztikus autóversenykörnyezetben oktatták, ahol nemcsak pillanatok alatt kell döntést hoznia, de a versenytársakra is figyelemmel kell lennie. Az AI-t a megerősítő tanulás módszerével fejlesztették, a folyamatnak pedig három pillére volt: tudja irányítani a versenyautót, értse a taktikákat és alkalmazkodjon a váratlan helyzetekhez, illetve a verseny végéig maradjon sportszerű.

2021 januárjára már a Gran Turismo Sophie már rendre versenybe szállt a Polyphony Digital tagjaival, de az első igazi tesztjére júliusban, az első Race Together eseményen került sor, amikor a Gran Turismo Sport profi versenyzőivel nézhetett farkasszemet. Októberben volt a második tesztje, amikor már képes volt kenterbe is verni a játékosokat.

Hiroaki Kitano, a Sony AI vezérigazgatója szerint a mesterséges intelligencia nem fogja leváltani az embert, de a segítségével „elszabadulhat az emberi kreativitás és képzelőerő”. A Gran Turismo Sophie megalkotói azt vallják, az AI-versenyzők sosem látott lehetőségek kapuit nyithatják meg a játékfejlesztők előtt, és új szintet jelenthetnek a játékélményben is.

1.
1.
Vis Major
Na végre "újra éljük" azt a korszakot amikor még volt AI?
Remélem fejlesztik/fejleszthető annyira hogy más játékokban is hadználhatják.
Érdekes lenne végre egy story singel játékban ilyet "látni" , "megtapasztalni". Habár a TloU 2-ben tényleg intelligens volt az AI
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...