Oddworld: Soulstorm - nem tett jót az eladásoknak a PS Plus

  • Írta: gorien
  • 2022. április 13.
  • Biznisz
Link másolása
Lorne Lanning, az Oddworld Inhibitants egyik alapítója az Xbox Expansion Podcastnek adott interjút, amiben elmondta, „pusztító” hatása volt az Oddworld: Soulstorm eladásaira, hogy a játék a PS Plusba is bekerült.

Az Oddworld Inhibitants tavaly az Oddworld: Soulstormban folytatta Abe és a mudokonok kalandjait, és mikor áprilisban megjelent a játék, az a PlayStation Plust használók számára is egyből elérhetővé vált további költségek nélkül. Az Xbox Expansion Podcastnek Lorne Lanning, a játék alkotója foglalta össze, miért jelentett ez a húzás a Soulstorm számára „pusztító” következményeket.

Lanning elmondása alapján a stúdió több technikai és pénzügyi problémával is küszködött a fejlesztés vége felé, ezért amikor a Sony megkereste őket, kapva kaptak az alkalmon. „Kellett a pénz, hogy befejezzük a projektet, és úgy gondoltuk, hogy jó üzletet kötöttünk” – foglalta össze Lanning. „Kizárt, hogy januárban ennél többet keressünk.” Mivel a PlayStation 5 konzolok csak elvétve voltak még kaphatóak 2021 elején, 50-100 ezer eladott példánnyal számoltak.

Csakhogy aztán a megjelenés három hónappal el lett halasztva, a Soulstorm pedig óriási érdeklődést váltott ki a PS Plus-előfizetők körében: négymillióan töltötték le. Lanning szerint ez óriási elszalasztott lehetőség volt a stúdiónak, hiszen így ez a mennyiség sosem csapódott le vásárlásként.

8.
8.
TrishtanAG
#7: Ennek több oka is van, de pl. az egyik, hogy a kisebb indie csapatokat nagyon durván meg tudja szívatni a kiadója, meg a befektetője, ha késik a játék a kitűzött időponthoz képest. Jobb az ő szempontjukból az, ha kissé bugosan kiadják, és pár hét alatt gatyába rázzák, mintsem mondjuk elvesztenék a játék jogait a csúszás miatt.
7.
7.
dcba
#5: Amugy valoban vicces, hogy azt hiszik fejlesztok, hogy az ingyenes jatekot letoltok valoban mint potencialis vasarlok lettek volna, de abban igaza van viszont, hogy lehet tobben megvettek volna ha nem lenne egybol benne a szolgaltatasban (direkt nem irtam azt, hogy ingyen volt).

Viszont en mar abszolut nem sajnalom a fejlesztoket/kiadokat, egyszeruen szanalmasnak tartom, hogy kijon egy jatek es egybol ozonlenek az updateket es a javitasok, komolyan szanalom, hogy minden jatek ma mar early accessbe jon ki, igy kb meg is erdemlik amit kapnak, felkesz szemetert keves vasarlo jar.
6.
6.
GemForge
#5: Azért az is nagyszerű, hogy mobilon végre majd betölti a cikkeket, és nem dob majd hibaüzit/tölt be vmiféle galériát randomnak tűnő helyzetekben bizonyos hírekre való kattintás után.
A kinézet az más tészta, az tényleg béna.
5.
5.
crytek
#4: El vannak szédülve a fejlesztők annyi az egész. Azt hiszik ez a 4 millió letöltés mind potenciális vásárló lett volna... Úgy hogy még ők maguk is csak 100 ezret jó ha vártak... Buták szegények na. Game passba is milyen jó lenne ha a 20 millió forza kipróbáló mind 70 eurós várásló lenne.... De ez nem így működik.

Egyedül a szerkesztés gomb ami jó lett minden más irritálóan rossz
4.
4.
GemForge
Vajon a hasonló helyzetben lévő, mondjuk Game Passban debütáló egyéb játékokról miért nem hallunk hasonló híreket? Ott érdékes módon az a mantra, hogy még a madarak is szebben dalolnak, amióta teljesen ingyen bárki hentelhet a szarjaikkal. No most ott hazudnak (marketingmaszlagoznak, stratégiaiterveznek), vagy az Oddworld új epizódja lett igencsak vállalhatlanul, érdektelen módon középszerűen, végiggondolatlanul, innovációmentesen, tévesen és fájdalmasan rakás x@r?
Sztem mondjuk mindkettő. Nálam az első Oddworld óta hiányzik az innováció/téves az irány ennél a sorozatnál. Ez a tavalyi erőlködés meg egy félresikerült közepecske vicc, ami inkább fájdalmas, mint humoros.
Szerk.: Van szerkesztés gomb!
Grati! Tetszenek az újítások! :)
Csak a kommentmező kicsi ott alul...
3.
3.
dcba
En megvettem a Collector's Edition-t, igy rajtam nem mult, igaz engem inkabb a kis szobor erdekelt, mert a jatekkal kb 20 percet jatszottam, igy nem is tudom az milyen lett :D

BTW: Grat az uj designhoz es hoho, SZERKESZTES GOMB :O WOW WOW WOW

2.
2.
C0m1n65un
A valódi kérdés az, hogy a négy millióból hányan törölték le egy óra múlva, mivel gyakorlatilag játszhatatlan volt a hemzsegő hibáktól.
1.
1.
crytek
Pff ja mert mind a 4 millió ps+ letöltő megvette volna... aha.... Mit hisznek ezek az emberek nem is értem
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...