Remekül fest a Machinarium-csapat következő játéka

  • Írta: fojesz
  • 2022. május 20.
  • Bejelentés
Link másolása
A Machinariumot is jegyző Amanita Design bemutatta a legújabb játékát. Habár a Phonopolis a csapat első 3D-s fejlesztése, a srácokra jellemző stílus ugyanúgy visszaköszön benne.

A 2020-as Creaks után új játékkal jelentkezik a Samorost-sorozatot és a Machinariumot is jegyző cseh Amanita Design. A Phonopolisban egy Felix nevű embert irányítunk majd, aki elhatározza, hogy fellázad a zsarnoki kormányzat ellen, miután felfedezi, hogyan manipulálja a hatalom a lakosságot a hangosbemondókon keresztül.

A csapat korábbi munkáihoz hasonlóan a Phonopolis is egy kalandjáték lesz, amelyben egyaránt fontos szerep jut a felfedezésnek és a fejtörőknek is. A legnagyobb csavart az jelenti ezúttal, hogy immár 3D-ben dolgoznak a srácok, a semmivel sem összehasonlítható stílusuk azonban így is visszaköszön a projektben. Vizuálisan egyébként avantgárd irányzatok inspirálták az alkotókat ezúttal, akik leszögezték, hogy amit csak lehet, lehetőség szerint kézzel fognak elkészíteni. Az alábbi képek között találtok néhány képet arról is, hogyan festenek a játék diorámaszerű helyszínei eredeti, kartonpapírból készült formájukban.

A Phonopolis multiplatform fejlesztés, de egyelőre csak PC-re jelentették be formálisan is a játékot. Az Amanita szerint egy évet még biztosan várnunk kell a megjelenésére.

3.
3.
medson
Szeretem ezt a csapatot, mindegyik játékuk érdekes és emlékezetes.
2.
2.
Robilluma
#1: Nekem a Samorost volt a kedvencem, de mindegyik játékuk szuperjó. Már röppent is a kívánságlistámra ez az új gyöngyszem. A képeket látva már előre félek a fejtörőiktől :D
1.
1.
Dresa
Huuu ez nagyon igéretesnek tünik (megint) remélem kicist a régi jó kis point and click kalanjaikra fog hajazni, mert a legutóbbi pár alkotásuk ugyan jó volt, de nem értek fel a samorost és a machinarium szintjére! Aki nem próbálta még a játékaikat annak hajrá!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...