2 millió PS Plus-előfizetőt veszített a Sony az elmúlt időszakban

Link másolása
Hiába alakult át teljesen a PlayStation Plus szolgáltatás, a Sonynak így is közel 2 millió előfizetőjétől kellett búcsút vennie.

Még idén márciusban mutatkozott be az új PlayStation Plus szolgáltatás. Az addig is elérhető fícsörök mellé további két előfizetői szint is társult: a PS Plus Extra szint az alap előfizetés kiváltságai mellé egy komplett játékkatalógust is ad több száz sikercímmel, a PS Plus Premium pedig ezen felül további klasszikus játékokat (régieket, valamint feljavított változatokat is) hoz magával, valamint játékok streamelését, illetve bizonyos játékok kipróbálási lehetőségét is biztosítja az előfizetőknek. 

Pár nappal ezelőtt tették nyilvánossá a Sony legfrissebb pénzügyi negyedéves kimutatását, amiben ugyan megjegyezték a PS Plus-előfizetők számának csökkenését, most azonban konkrét számok is igazolják ezt. Tavalyi év decemberében indult el a csökkenő tendencia, melynek hatására tavaly év végén 47,3 millió előfizetője volt a szolgáltatásnak. A PS Plus szolgáltatás megreformálása után ez a szám 45,4 millióra csökkent, szúrta ki a VGC.

Ennek persze számos oka lehet, egyfelől az előfizetők számának hasonló mértékű csökkenése megfigyelhető az HBO és a Netflix háza táján is, hiszen a COVID vírus hatásai egyre kevésbé érezhetők, így az emberek egyre kevesebb időt töltenek a képernyő előtt. Továbbá a Sony még tavasszal küldött körlevelet a kevés aktivitást mutató, ám PS Plus-előfizetéssel rendelkező felhasználóinak, melyben emlékeztette erre a felhasználókat, illetve részletes útmutatást is adott azzal kapcsolatban, hogyan tudják lemondani az előfizetésüket azok, akik már nem kívánják a jövőben is igénybe venni azt.

Egy harmadik tényező, hogy ugyanebben a negyedévben az aktív PlayStation-felhasználók száma is csökkent. Mindezek ellenére a Sonynak így is sikerült megnövelnie az előfizetésekből befolyó bevételeit, egész pontosan 10 százalékkal. Ez nyilván úgy lehetséges, hogy a két felsőbb szintű PS Plus-előfizetés igénybe vételéért több pénzt számolnak fel, így hiába csökkent az előfizetők száma, azok így is több pénzt adnak a Sonynak a szolgáltatásért. Szóval nem kell félteni a Sonyt, továbbra is sínen vannak, és profitálisabbak, mint valaha.

26.
26.
DragonBleacPiece
Upgradeltem megjelenéskor a sima plusról prémiumra, hátha beteszik a ps3-as demons soulst de sajnos nem hiszem hogy bennelesz január 10-ig, amíg lejár. Last of us remastered az egyetlen játék amivel több mint 3 órát játszottam, meg pár ps2 cím (dark cloud 2, rogue galaxy) és ennyi. Detroit, tsushima, gow, death stranding ezekbe mind belekezdtem de ahol kinyomhatatlan videók voltak a legelső után, azt egyből töröltem is.
21.
21.
nemfontos
Ez a szolgáltatás pontosan úgy működik, mint a gp.
"Játssz több száz régi megunt, vagy új, bármikor fillérekért megvásárolható indi játékkal, havi sokezer forintért... persze csak addig amíg ki nem vesszük a kínálatból."

Az hogy van egy kis fluktuáció, egyáltalán nem meglepő.
17.
17.
Aanash
A legkisebb csomagra fizettem be egy hónapra próba képpen.
A detroit: become human-t végig játszottam, aztán azt vettem észre, hogy már egyik exkluzív sem érdekel.
Szinte a teljes ps4-es generáció kimaradt, aztán úgy voltam vele hogy majd most a ps5-ön bepótolom, próbáltam a pókembert, horizont, de egyik sem csigázott fel.
Az uncharted is nagy szerelmem volt, de azt is kb 3 óra után már képtelen voltam folytatni.
Inkább az indie vonalon találom meg a számításaimat, arra meg ott a pc.
Úgyhogy ennyi volt előfizetés is, meg ps5 is.
Egy hónap alatt összehozok nagyon maximum 10 óra játszást, ezért meg nekem nem éri meg előfizetni.
11.
11.
ADMlN
Nem nehéz belátni miért, drágább mint a GPU és a PS exclusive-okon kívül (amikkel az átlag PS tulaj már úgy is játszott megjelenéskor ha érdekelte) feleannyi normális cím sincs benne.
10.
10.
Zisten
2023 októberig volt sima PSplus előfizetésem.
Elsőnek bővítettem az Extrára, aztán ahogy egyre szebb lett a Classic felhozatal tovább toltam Prémiumra.
Szóval egy évig élvezem a csomagot... esélyes, hogy utána újítok, de ha lesz most karácsonyi akció hozzá, akkor rátolok plusz egy évet.
9.
9.
Norbiii
A PS plus elolőfizetés szerintem megéri. 1-2 játék árából egy tonna játékkal lehet játszani.
8.
8.
DarkLord
A stream részétől én is féltem amúgy, de soha egy reccenést sem tapasztaltam, pedig csak így játszottam nem csak a régi ps3-as és elöbbi játékokat, de a legújabbakat is. Muszáj voltam , mindig csillagos 5-öst adni a szolgáltatásra, mikor megkérdezte tőlem mi a véleményem róla. Sima ps4-en nyomtam.
7.
7.
Őrnagy
Pedig én nagyon tervezem, ha lejár a GPU előfizetésem, áttérek a Ps-re és a PS+rá. De addig még figyelem a szolgáltatás híreit.
5.
5.
Hoki György
Utálom magam ismételni az összes PS Plus hír alatt, de most is kikívánkozik belőlem: talán nem veszítenének ennyit, ha a szolgálatás normális lenne, meg normálisan működne mindenhol, ahol kiadták - igen, az új régiókban továbbra is le sem kulják, hogy megjelenés óta nem működik.
3.
3.
DarkLord
Nekem is lejárt és nem újítottam meg, hanem néha befizetek 1 hónapra a premiumra (eddig egyszer fizettem be és végigtoltam rengeteg játékot nekem megérte az 5 ezer forintot ) és akkor játszok. Most úgy sincs semmi, amit online játszok, mert ott csak az NBA 2K-t nyomtam azt meg idén nem vettem meg. Szóval én is egy jó akciót várok, amikor, majd beleugrok egy éves premium-ba. Ha nem is karácsonyra, de karácsony után lehet lesz valami akció. Mindig mindenki minden szart megvesz karácsonyra azt utána meg jóval olcsóbb minden új évben...persze tudom azt kisgyereknek nem lehet a fa alá rakni, de aki okos az nem karácsonyra vásárol, hanem utána.
2.
2.
Kezdenek ráunni az emberek az agyonhypeolt 5/10-es ps exkluzívokra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...