Atomfall - a jövő héten érkezik a Wicked Isle sztoribővítmény

  • Írta: zoenn
  • 19 órája
  • Megjelenés
Link másolása
A tavasz egyik zajos sikerét arató Atomfall első és eddig egyetlen sztori DLC-je június 3-án debütál 20 eurós áron. A Wicked Isle-ben egy teljesen új szigetre, Midsummerbe látogatunk, ahol a fertőzöttség is magasabb, mint a szárazföldön.

A sztoribővítmény június 3-án érkezik 20 eurós áron, cserébe viszont egy teljesen új régióba látogathatnak el a posztapokaliptikus játékban. A Wyndham Village-ből hajóval juthatunk el Midsummer szigetére, amely a Windscale Atomerőmű közelében található, és ennek nyomán mind az emberek, mint a környezet fertőzöttségi szintje magasabb, mint a szárazföldön.

Új ellenséges frakciókkal találkozunk a Wicked Isle-ben, köztük kalózbanditákkal és sugárfertőzött druidákkal. Persze a túlélés érdekében új fegyvereket is szerezhetünk, köztünk a Blunderbuss sörétes puskát, egy új íjat, tőröket, de még egy méhészbotot is. Kapunk új képességeket is, melyek segítenek a küldetésünk során, illetve a fémdetektorunk is fejlődött.

A DLC-ben feltárt nyomok számos új történetszálat nyitnak meg, amelyek közül néhány új befejezéssel bővíti az Atomfallt.

A kiegészítő része a Deluxe Editionnek, a Game Pass előfizetői pedig további 10 százalékos kedvezményt kapnak a fenti árcédulából.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...