Mivel manapság minden rajongó a saját Nintendo Switch 2-jét nyüstöli, bizonyára izgatottan várják a következő fontos first-party címet is. A Donkey Kong Bananzát most újra megmutatják a japánok, a legújabb Directet is teljes egészében a derék gorilla új kalandjának szentelik.
A Nintendo egy nagyjából 15 perces műsort ígér, amely természetesen új játékmenetet tartalmaz majd, eddig soha nem látott helyszínekbe pillanthatunk bele, valamint a friss funkcióról is értekeznek nekünk. Donkey Kong immár képes tereptárgyakat kiszakítani a pályákból, amit az ellenségre dobhat, vagy gyepszőnyeget szörfdeszkaként is hasznosíthat. A Banadium drágakövekért folyó harc konkrétumait az alábbi videóablakon keresztül követheted élőben:
A Donkey Kong Bananza július 17-én jelenik meg kizárólag Nintendo Switch 2-re.
De évek óta ez az első Direct, amit még végignézni sem tudtam. Kétszer is megpróbáltam, de nem értem, mi akar ez lenni. Csak megy a hadarás-hadarás-hadarás levegővétel nélkül, minden villog, törik, felsorolás, mittomémmi ezzel a fogyatékos hanggal és fogalmam sincsen most, hogy mi a fene akar lenni ez a játék úgy egyáltalán. Mármint nem lenne gond a brain rot martelék marketinggel, ha mondjuk 2 perc lenne, vagy valami.
De így komolyan mondom, szerintem ez a játék nem ilyen lesz és bizonyára nem mutattak belőle rendesen 30 másodperc nyugodt játékmenetet, ami olyan, amit ez a játék nyújtani fog. Ebből következik, hogy lehet még, hogy később be fog jönni a játék, de ezzel most egyelőre jól elidegenítettek tőle.
Másrészt meg lehet mostanában egy nagy Nintendo fanboi-nak vagyok nézhető (mondjuk nem tudom), viszont azon túl, hogy elégedett vagyok a Switch 2-vel, és az új Pro kontrollerrel (50 óra gaming-et bírt az első feltöltés után) több a kritikám az N-el szemben, mint a dícséretem.
Először is kvázi nincs launch title. A TOTK-nek most kéne jönnie egy kicsit több fejlesztéssel, vagy kéne startolni a már rég egy új Fire Emblem játéknak (a szerfelett gyenge Engage után). Mondjuk Fire Emblem téren eljátszották ugyan azt, mint az EA vezetése a Dragon Age sorozat részeivel, vagy az id anno a Doom 3-al, hogy a Three Houses annyira más és a tábor nagy része szerint annyira jó volt, hogy ezek után akármerre haladnak tovább, elvesztették a táboruk másik felét.
A Metroid Prime 4 hiába jön, mert eleve nem jött a startra, másrészt eleve nem egy Switch 2 játék, hanem egy Switch 1 játék meg egy patch. Arról nem is beszélve, hogy bár kint van a Prime 1 Remastered Switch 1-re, van annak második és harmadik része is, tehát ez kizárhatja eleve a 4-et az értelmes beszerzendő játékok sorából. Hacsak nem teszik bele a GameCube emulátorba őket, de azzal már rég haknizni kéne most előre, hogy tudjunk róla és ne csak találgatás legyen.
A Xenoblade sorozat Chonicles (hat részes) trilógiájának kompletten vége van, de nemhogy hallhatnánk egy új kezdésről, még az eddigiekhez sincsen szó még egy Switch 2 patch-ről sem... másrészt a készítő Monolith mást sem csinál állandóan, csak ide segít be, oda segít be, meg amoda segít be. Ráadásul egy darab ilyen játékot is idő elkészíteni és bár eddig várok mindenképp a generáció alatt új részt, lehet még előbb jön el az összeomlás, mint az kijönne.
Azon túl meg örülök, hogy az összes PS4 meg Xbox One korszak játéknak majd kijön a portja Switch 2-re is és van is ennek haszna, meg minden, de engem ez ugyancsak holt nem érdekel, én eleve PC-s vagyok és nem mobil gamer. Másrészt meg a gépnek csak akkor van értelme, ha egy kicsit látványban is odateszik magukat, mert a megúszás nem fog örökké menni. Nem azt mondom, hogy verje minden játék grafikája az Alan Wake 2-t, de nagyobb csapatokkal operáló Fire Emblem egy jobb grafikával már eleve szerintem egy minimum. Mindegy. Tudnám folytatni a gondolatmenetet más játékokkal és témákkal is, viszont rövidre zárva a dolgot: számomra még mindig várat magára az igazi Switch 2 launch.
Ettől függetlenül a meglévő könyvtárral meg FULL jól elvagyok - csak ne keverjük össze egyelőre a Switch 1-et a 2-vel. Arról már van pletyka, hogy a következő Direct nagy durranás lesz, de nem tudni, hogy csak pletyi, vagy álmodozás, vagy klikkvadászat-e. Majd meglátjuk.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.