Ismét elhalasztották a New World premierjét Csúszás

Ismét elhalasztották a New World premierjét

Többszöri csúszás után most az Amazon bejelentette, hogy egy picit ismét odébb tolja az MMORPG-jének, a New Worldnek a debütálását, ugyanis szükségük van némi extra időre, hogy tökéletesre csiszolják a játékot.

Baloo 2021. augusztus 05. 10:00
Aranylemezre került a F.I.S.T. Hír

Aranylemezre került a F.I.S.T.

Rayton és gigantikus, mechanikus ökle készen áll arra, hogy a bosszú és az igazság nevében végigpofozza Torch City zsarnokait. A F.I.S.T. szeptemberi megjelenése már biztonságban van, hiszen aranylemezre került a játék.

gorien 2021. augusztus 04. 17:00
Nem jelenik meg idén a Diablo: Immortal Csúszás

Nem jelenik meg idén a Diablo: Immortal

A Diablo-franchise mobilos mellékága az előzetes tervekkel ellentétben mégsem jelenik meg 2021-ben. Az alfatesztek visszajelzéseire alapozva a fejlesztők úgy döntöttek, van még mit finomhangolni a játékon.

gorien 2021. augusztus 04. 16:00
Ingyen játszható lesz a hétvégén a Far Cry 5 Akció

Ingyen játszható lesz a hétvégén a Far Cry 5

Joseph Seed és az általa vezetett Eden's Gate fanatikusokból álló közössége veszélyt jelent a világ jelenlegi rendjére. Holnaptól kezdve egészen jövő hét hétfőig ingyen magunkra vállalhatjuk a feladatot, hogy megállítsuk őket.

gorien 2021. augusztus 04. 15:00
Korai tesztre készül a Battlefield 2042 Korai verzió

Korai tesztre készül a Battlefield 2042

Néhány szerencsés játékos már a jövő héten kipróbálhatja a Battlefield 2042-t, az EA és a DICE ugyanis útnak indítja az online lövölde technikai tesztjét. A négy napon át tartó próbakör a rendszerstabilitásra fókuszál majd.

szlav 2021. augusztus 04. 13:00
Hamarosan forog a The Mandalorian új évada Cooltúra

Hamarosan forog a The Mandalorian új évada

Eddig is sejthettük, de már biztos forrásból is megtudhattuk, hogy hamarosan megkezdődik a The Mandalorian harmadik szezonjának forgatása. A premierre persze még egy darabig várnunk kell, de addig sem fogunk unatkozni.

szlav 2021. augusztus 04. 12:00
Black Ops: Cold War - traileren az ötödik szezon Videó

Black Ops: Cold War - traileren az ötödik szezon

Jövő héten kezdetét veszi a Call of Duty: Black Ops - Cold War és a Warzone ötödik szezonja, melyhez befutott az első előzetes. Az új helyszín, operátor és fegyverek mellett ismét előtérbe kerülnek azok a bizonyos számok is.

szlav 2021. augusztus 04. 11:00
Tovább bővül augusztusban az Xbox Game Pass Akció

Tovább bővül augusztusban az Xbox Game Pass

Még csak fél lábbal léptünk be augusztusba, a Microsoft azonban máris bemutatta az Xbox Game Pass legújabb üdvöskéit. Gördeszkás klasszikusokkal és nagyszerű indie címekkel bővül az előfizetéses szolgáltatás.

szlav 2021. augusztus 04. 10:00
Marvel's Avengers - T'Chaka gyermekei Videó

Marvel's Avengers - T'Chaka gyermekei

Nem kell már sokat várnunk a Marvel's Avengers legújabb ingyenes kiegészítőjére, melyben végre felhúzhatjuk a Fekete Párduc maskaráját, hogy megvédjük Wakandát. A legújabb kedvcsináló a történet főbb karaktereit ismerteti.

szlav 2021. augusztus 04. 09:00
Lemondott a Blizzard Entertainment elnöke Homo Nobilis

Lemondott a Blizzard Entertainment elnöke

Áll a bál az Activision Blizzard háza táján a szexuális zaklatással kapcsolatos perek miatt, az üggyel járó következmények pedig kézzel foghatók. J. Allen Brack, a Blizzard eddigi elnöke lemondott a posztjáról, helyére pedig kettős vezetőség került.

szlav 2021. augusztus 04. 08:00
Aranylemezre került a King's Bounty II Hír

Aranylemezre került a King's Bounty II

A 1C Entertainment nemrég örömmel tweetelte, hogy elkészült végre a legendás sorozat legújabb részével, ami így még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy augusztus 24-én a boltok polcain landolhasson.

Baloo 2021. augusztus 03. 18:30
A Left 4 Dead hőseivel erősít a Zombie Army 4 Letöltés

A Left 4 Dead hőseivel erősít a Zombie Army 4

Megérkezett a Zombie Army 4: Dead War legújabb DLC-je, amiben a zombiinvázió kiváltó okát göngyölíthetjük fel ezúttal - ráadásul mindezt néhány élőhalott-irtásban nagy tapasztalattal rendelkező ismerős kíséretében tehetjük meg.

Baloo 2021. augusztus 03. 17:30
Brit toplista: senki sem előzte meg az F1 2021-et Toplista

Brit toplista: senki sem előzte meg az F1 2021-et

Úgy tűnik, a hétvégi magyar nagydíj alatt is kitartott a Forma-1-es láz a briteknél, ugyanis ezúttal sem tudta egyik másik induló sem lekörözni a Codemasters játékát az aktuális toplistán. Az új Zelda is magabiztosan megtartotta az ezüstérmet.

Baloo 2021. augusztus 03. 16:30
Rajongók keverik újra a Half-Life 2-t Letöltés

Rajongók keverik újra a Half-Life 2-t

Ugyanazok a lelkes rajongók hangolják újra Gordon Freeman második kalandját, akiknek a Half-Life 2: Update modot is köszönhetjük. A remasterfrissítés teljesen ingyenes lesz, és már a Valve is áldását adta rá.

Baloo 2021. augusztus 03. 15:30
A New World uralja a Steam eladási toplistáját Toplista

A New World uralja a Steam eladási toplistáját

Ahogy arról korábban már írtunk, rengetegen voltak kíváncsiak az Amazon-féle New World bétatesztjére, amihez csak a játék előrendelésével lehetett hozzáférni. Ennek megfelelően az MMORPG uralja a Steam eladási toplistáját.

fojesz 2021. augusztus 03. 12:30
Nagy bejelentéssel készül a 2K erre a hónapra Biznisz

Nagy bejelentéssel készül a 2K erre a hónapra

Napvilágot látott a Take-Two legutóbbi pénzügyi helyzetjelentése, amely több érdekességet is hozott magával: a Grand Theft Auto V most már több mint 150 millió leszállított példánynál jár, a 2K pedig nagy bejelentést ígér a hónapra.

fojesz 2021. augusztus 03. 10:37
Rövidfilm ágyaz meg a Battlefield 2042-nek Teaser

Rövidfilm ágyaz meg a Battlefield 2042-nek

Noha a Battlefield 2042-ből kimarad a kampány, sztorit azért írtak hozzá a készítők, és ennek ágyaz meg a jövő héten debütáló rövidfilm, az Exodus is, amelyben egy újságíró szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket.

fojesz 2021. augusztus 03. 09:36