Testament: The Order of High Human teszt

A nagyjából 15 fős kis indie brigádnak ugyanis nem más borzalmat köszönhetünk, mint a korábban általam is tesztelt Shame Legacy-t, amiben a horror hangulatot leszámítva semmi sem akart megfelelően működni. Pontosan emiatt volt bennem egy kis félsz a következő projektjükkel kapcsolatban, ami hiába tűnt ígéretesnek az előzetes bemutatók alapján, a hozzá kiadott demót kipróbálva egy szintén felemás játék képe rajzolódott ki előttem, aminek egyetlen erénye az volt, hogy régi kedvencem, a Dark Messiah of Might and Magic inspirálta. Nos, azóta eltelt egy kis idő, és a Steam könyvtáramban pihenő próbaverziót felváltotta a teljes kiadás, én pedig megannyi Tessara világában eltöltött óra után elmondhatom, hogy bár a végeredmény ezúttal sem lett tökéletes, még a nyilvánvaló hibái ellenére is egy jóval kellemesebb élménnyel gazdagodtam, mint a korábbi esetben.

Ahogy fentebb már említettem, nem a Földön, hanem egy kitalált fantáziavilágban fogunk kalandozni, amire sajnos az utóbbi időszakban igencsak rájár a rúd. A legutóbbi király, Aran árulás áldozatává vált, amit nem más vitt végbe, mint tulajdon testvére, Arva, aki emellett még az összes természetfeletti erejétől is megfosztotta őt (és közben kiköpött úgy néz ki, mint Drakula, a Hugh Jackman-féle Van Helsingben). Gondolom ezután senkit sem fog meglepni, hogy mi az egykori uralkodót személyesítjük meg, akivel bosszút forralva indulunk útnak és miközben igyekszünk megmenteni szeretett világunkat, valahogyan még a képességeinket is vissza kell szereznünk. A dolgunk egyáltalán nem lesz könnyű, mivel a környéket mindenféle förmedvények lepték el, és ha ez önmagában nem lenne még elég, akkor szeretett öcsénk jóvoltából a már ezerszer látott szörnyetegek mellett még a sötétség erőivel is meg kell majd küzdenünk.

Harcból tehát kijut majd nekünk bőven, ami annyira nem is meglepő, lévén a Testament: The Order of High Human egy ízig-vérig akció-RPG, amiben belsőnézetből kaszabolhatjuk le a felénk özönlő hullajelölteket. A halál osztására három lehetőségünk lesz, melyek közül a leginkább fajsúlyosabb az a közelharc, ami sajnos talán a játék egyik leggyengébb pontja. Az ütéseknek semmilyen súlya sincs, agyatlan vagdalkozás az egész, főleg a kalandunk elején, de sajnos később, pár perket feloldva sem lesz sokkal jobb a helyzet. Üthetünk kicsit, illetve nagyot, előbbiből kettő találat után kissé megtántoríthatjuk az ellenfelet, bár kissé fura, hogy a második csapás után akkor is meghőkölnek, ha az első mellé ment. Később ugyan kapunk még pár kombinációt, de ezek bevitele sem mindig egyszerű, főleg, mivel az ellenfelek mozdulatait nem tudjuk megszakítani, ellenben ők a miénket igen, így rendszerint akármivel is próbálkozunk majd, garantáltan kapni fogunk pár maflást az arcunkba.

Ezen tudnánk valamicskét javítani egy kis védekezéssel, de sajnos ezen a téren sincs minden rendben. Blokkolni például egyáltalán nem tudunk, így marad a hárítás, valamint a vetődés, amikkel ideig-óráig azért el lehet lavírozni a harcok között, feltéve, ha csak pár ellenféllel akaszkodunk össze. Ha ugyanis egyszerre háromnál többen rohannak ránk, akkor már semmi sem fog megmenti minket az életvesztéstől. Ilyen esetekben a hárítás értelmét veszti, mivel az ellenfelek pillanatok alatt körbevesznek és agyonvernek, a vetődés pedig hiába jópofa, pár másodpercenként csak egyszer használhatjuk (később növelhetjük ezt a számot), amivel szintén csak halogathatjuk az elkerülhetetlent. Annyi szerencsénk azért akad, hogy az ellenséges mesterséges intelligencia borzalmas, semmilyen taktikát nem használnak, csak agyatlanul rohannak felénk, akár sima tucatkatonákról, akár bossokról legyen szó, ráadásul a magasságkülönbséggel sem tudnak mit kezdeni, amit mi aljas módon ki is használhatunk, csak bírjuk nyílvesszővel.

És ezzel elérkeztünk a játék egyik legélvezetesebb pontjához, a távolsági harchoz, ami már jóval játékosbarátibb, mint a közelharc. Aránylag elég hamar szert teszünk egy íjra, amivel biztonságos távolból oszthatjuk a halált, bár érdemes felkészülni arra, hogy az ellenfelek hiába buták, a feléjük érkező nyílvesszők irányát hibátlanul képesek belőni. Ennek hála feleslegesen próbálunk majd mindenkit csendben leszedni, idővel mindenképpen kardozásra kerül a sor, de korántsem mindegy, hogy ebben az esetben hét ellenséggel kell farkasszemet néznünk, vagy csak hárommal. Pontosan emiatt érdemes a képességfán nem elhanyagolni a nyilazgatást, mivel a különféle perkek megszerzésével nemcsak többet sebzünk majd, hanem olyan extrákat is aktiválhatunk, mint például az időlassítás, amit használva gyerekjáték lesz becélozni az ellenfelek gyengepontjait.

Az említett fejlődési rendszer egyébként meglehetősen sok lehetőséget kínál, a körkörös kialakítása okán pedig akár többféle úton is eljuthatunk az érdekesebbnek tűnő képességekhez. Annyi megkötés azért van, hogy nem haladhatunk kizárólag egyetlen irányba, mivel egyes komolyabb extrákhoz bizonyos mennyiségű pontot kötelezően el kell osztanunk, ezáltal terelve minket többféle játékstílus felé. Én pont emiatt kóstoltam bele a fegyveres harcok mellett a varázslatokba is, amik elsőre nem tűnnek túl effektívnek, de később feloldhatunk olyan pusztítást okozó mágiákat, amiket elsütve minden kipusztul körülöttünk. Több, mint tíz bűbáj várja, hogy feloldjuk őket, melyekből összesen négyet pakolhatunk be a kezeinkbe, így készítve be előre támogató, vagy épp pusztító varázsigéket. Piszkosul élvezetes, ahogy elsütünk egy tűzvihart és akár még a nálunk jóval nagyobb szinttel rendelkező ellenfelek is semmivé porladnak.

Érdemes egyébként észben tartani, hogy a szintlépésekért kapott pontok elosztásakor nemcsak sima képességeket kapunk, ugyanis minden egyes perk rendelkezik pár passzív kiegészítővel, amiket a beaktiváláskor ugyanúgy megkapunk. Ezáltal tehetünk szert több életre, manára, esetleg erősebb elementális sebzésekre, így könnyítve meg az életben maradásunkat. Szintúgy ezt a célt szolgálják a ládákban található egyszer használatos tárgyak, amiket ellőve rövid ideig bónuszokhoz juthatunk. Nagyobb védekezés, tűzsebzéssel ellátott kard, gyorsabb futás és efféle meglepetések szerepelnek a listán, ha pedig kifogynánk belőlük akkor sem kell megijedni, mivel a környező hordókból, dobozokból és az ellenfelekből szerezhető Shards of Creation-t felhasználva bármikor, akár harcok közben is gyárthatunk belőlük, feltéve, ha rendelkezünk a megfelelő mennyiséggel. Nem szabad megfeledkezni erről a lehetőségről, ugyanis egy jó pillanatban legyártott extra akár egy kilátástalan harcot is megváltoztathat.

Azért, ha csak agyatlan kaszabolásból és tűzlabdák eregetéséből állna a játék, akkor még a változatos helyszínek ellenére is elég hamar unalomba fulladna, így aztán a készítők igyekeztek feldobni a kalandot pár további extrával. Az egyik ilyen a lopakodás, ami hol működik, hol nem, azonban ennek ellenére ajánlott próbálkozni vele, mert hátulról a legtöbb ellenfél egyetlen csapással kivonható a forgalomból. Sokat segíthet nekünk ebben a beaktiválható Insight nézet, ami amellett, hogy megmutatja a közelben elrejtett kincseket és gyűjtögetnivalókat (ezek a tulajdonképpeni mellékküldetések, vagy a kovácshoz vihető fejlesztések), még az ellenfelek körvonalát és gyengepontjait is jelzi, ez pedig nagy segítség lehet a sunnyogás közepette. Ezt a lehetőséget egyébként elég gyakran fogjuk majd használni, hiszen az említett előnyei mellett még a sötétséget terjesztő, szörnyeket felerősítő és ládákat, valamint kapukat lezáró lebegő szemeket is láthatóvá teszi, amiket elpusztítva megakadályozhatjuk a környék további fertőzését.

A másik olyan extra, amivel a fejlesztők igyekeztek megakadályozni a monotonitást, az maga a felfedezés, illetve hősünk mozgáskultúrája. Előbbi a metroidvania kialakítású, kissé lineáris pályáknak köszönhető, ahol mindig akad pár nagyobb zsákutca, amit a történet azon pontján még nem tudunk elérni, de később, pár extra tárggyal és képességgel felvértezve megéri visszatérni, mert értékes zsákmányok lapulhatnak a járatok végén. Ezek lehetnek új használati eszközök, kraftolásra szolgáló anyagok, esetleg olyan eszenciák, amikből három azonos színűt begyűjtve növelhetjük az élet, illetve a mana visszatöltő flaskáink számát. Hogy ne kelljen össze-vissza bolyongva keresgélni a hátrahagyott extrákat, kapunk egy gyorsutazási rendszert, valamint egy iránytűt, ami a képernyőnk tetején látható és mindig az aktuális főfeladatunkat irányát mutatja. Először nem értettem, hogy erre minek van szükség egy amúgy szűkebb helyszínekkel operáló játékban, de végül rájöttem, ha ugyanis olyan maximalisták vagytok, mint én, akkor biztos titeket is zavarni szokott, mikor két irány közül véletlenül a továbbjutás felé vezetőt választjátok. Nos, itt ez az iránymutatás pontosan azt a célt szolgálja, hogy tudjátok, merrefelé halad tovább a történet, így jobb esetben nem maradtok le semmiről.

Végül pedig térjünk ki a Testament: The Order of High Human másik fajsúlyosabb elemére, a mozgáskultúrára, valamint a feladványokra. Hősünk ugyan dupla ugrani nem tud, viszont minden mást igen, azaz mászik, falon fut és így tovább. A parkour rendszer egész korrektül működik, bár azért akadnak anomáliák, például az animációkat nem mindig veszi be a program, aminek rendszerint halál a vége, teszem azt lecsúszunk egy platform széléről, vagy átesünk a semmi felett himbálódzó, beton fizikával rendelkező köteleken. Szerencsére ilyenkor nem kell a legutóbbi checkpointtól újra próbálkoznunk (ezeket azért elég sűrűn kapni fogjuk), hanem rendszerint rögvest a lezuhanásunk előtti utolsó stabil kiszögellésre rak vissza minket a játék, ami azért nagy könnyebbség, bár a későbbi szakaszokon sokszor ez is több perces visszautat eredményez. Ez leginkább annak köszönhető, hogy elképesztően hatalmas föld alatti templomokat kell majd meghódítanunk, ahol egymást érik a liftek, pörgő platformok, később pedig a rögtön halált okozó lézerkapuk, szóval csak óvatosan, mert elég egy rossz mozdulat és máris kezdhetjük újra az egész szegmenst. Az effajta feladványok mellett egyébként kapunk másfajta, inkább az agyunkat megmozgató fényrejtvényeket is, amik egész ötletesek, én kifejezetten élveztem rájönni a megoldásukra két parkouros akciózás közben.

A játékmenet tehát a kisebb problémáktól eltekintve egész élvezetes, emellé pedig egy meglepően korrekt megvalósítás társul. Ugyan a grafika nem fog díjakat nyerni, teszi a dolgát és nemcsak jól mutat, de optimalizált is (van DLSS is), ráadásul a kalandozásaim során egyetlen komolyabb buggal, vagy fagyással sem találkoztam. Egyedüli probléma ezen a téren a meglehetősen szűkös látóhatár, aminek következtében a részletesebb modellek gyakran az orrunk előtt rajzolódnak ki teljes pompájukban. Hangok terén ugyancsak kellemes az összkép, a játék zenéje kifejezetten tetszett és a különféle neszek, valamint zörejek terén sincs gond, ami viszont kifejezetten zavart, az a főszereplő unott szinkronja. Sajnos ez sokszor kidobott az élményből, főleg mert főhősünk mindent kommentál magában és ezek a belső monológok pár kivételtől eltekintve végig bántották a fülemet.

Játék közben végig az a mém járt a fejemben, mikor a kisgyerek kérleli az anyját a boltban, hogy vegyék meg otthonra a Dark Messiah of Might and Magic-et, mire ő azt mondja, már van otthon belőle egy és végül ennek a játéknak a doboza díszeleg a polcukon. Ezt általában negatív kontextusban szokták használni, itt azonban erről szó sincs, mert bár valóban egy jóval gyengébb újragondolással van dolgunk, én mégis élveztem a vele eltöltött időt. A kezdeti nehézségeket ugyan túl kell élni, főleg, ami a szűkös lehetőségekkel operáló közelharcot illeti, de ha nem adjuk fel és kitartóak vagyunk, akkor pár szinttel később már olyan pusztítást lehet rendezni az ellenséges vonalak mögött, amit egyszerűen nem lehet nem imádni. Ettől függetlenül kétség sem férhet hozzá, hogy a Testament: The Order of High Human távol áll a tökéletestől, számos játékelem felemásan lett kidolgozva, buta, mint a föld és sokszor az ember idegeit sem kíméli. Így aztán tényleg csak az induljon el megmenteni Tessara világát, aki elég bátornak és kitartónak érzi magát, mert az önfeledt szórakozásért itt bizony néha rendesen meg kell majd szenvedni, de higgyétek el, megéri.

A Testament: The Order of High Human július 13-án jelent meg PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.