Returnal - a folyton változó bolygó

  • Írta: gorien
  • 2021. február 25.
  • Videó
Link másolása
A Returnal legújabb előzetesének középpontjában a játéknak otthont adó planéta, az Atropos áll. Nem hétköznapi bolygó ez, ugyanis folyamatosan változnak a régiói, ezzel is megágyazva a roguelike horrorlövölde hangulatának.

A Housemarque áprilisra halasztott roguelike shootere újabb előzetest kapott. Míg a legutóbbi a harcot mutatta be, addig most a játéktérnek otthont adó Atropost ismerhetjük meg valamennyire – erre vállalkozik a főszereplő felderítő, Selene is, ám ahogy nekünk, úgy neki is meggyűlik majd a baja vele. A bolygó folyton folyvást változik, ahol egyik nap havas hegytető állt, ott a másik nap már sivatag lehet.

Noha a játék történetéből sokat nem tudtunk meg, annyi biztos, hogy van itt egy rejtély, aminek a végére kell járnunk. Ehhez a roguelike-hagyományokhoz híven sok próbálkozáson és halálon keresztül vezet majd az út. Minden bukás után az alapoktól kezdjük újra, de az idegen technológiából zabrálva tartósabb bónuszokat is feloldhatunk magunknak.

A Returnal április 30-án jelenik meg, kizárólag PlayStation 5-re.

7.
7.
Robilluma
Általában mindenki azért szokott bömbölni a fórumokon h a fejlesztők miért a megszokott franchise-ok százezredik részét csinálják, ahelyett h új címekkel örvendeztetnének meg minket. Erre itt egy új IP és az eddigi 6 kommentből 4 konkrétan tapossa a játékot, egy hónappal a megjelenés előtt :D:D
Ez sztetek egy Anthembukta, random pályás és rogulelike dögunalom, izzadtságszagú nyögés ami egyszerűen csak taszít. : )))))
Viccek vagytok. Komolyan.
Hogyan lehetne ez Anthem? Totál más mindenben. A roguelike-ot sokan kihívásnak tekintik és szeretik. Attól mert itt egyesek gondolom bénák hozzá attól még nem halott a stílus, sőt... Hogy mi izzadtságszagú ( :DDDD ) és taszító, hát nem tudom de röhejes ilyen okosságokat írni. Legalább írnátok érveket.
A játék lehet jó és lehet bukta is, mint minden megjelenés előtt. De a magyar gaming kultúra az vmi gyalázat.
6.
6.
azureknight0715
Egy jól felépitett világ, kihívás , és jó használható több lehetőségeket kínáló harcrendszer ennek a műfajnak az alapja. Hades nagy siker és ennek is megvan az esélye.
5.
5.
DarkCrash
Nekem a hangulata tetszik. De van benne valami ami miatt sose venném meg. Valami taszít benne de fogalmam sincs mi.
4.
4.
mumia76
Nekem izzadtságszagúnak tűnik. Túl nagy akarásnak nyögés a vége.
2.
2.
manderel
#1: Ez singleplayer móka, legjobb tudomásom szerint, úgyhogy ezzel tartalmi gondok nem nagyon lehetnek megjelenéskor. Erre nem nagyon lehet ráhúzni a liveservice mázat.
1.
1.
playstation4
Ez is úgy jár majd mint az anthem
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...