Traileren az Onimusha 2: Samurai’s Destiny Remaster új funkciói

  • Írta: zoenn
  • 2025. május 10.
  • Videó
Link másolása
A Capcom nem pusztán feljebb húzta a 2002-es klasszikus akciójáték grafikáját, hanem számos kényelmi funkcióval, új nehézségi szinttel és számos extrával vértezte fel a remaster kiadást. Nézzük meg őket tüzetesebben!

Ahogy arról már a korai verzióról írt cikkünkben is beszámoltunk, az Onimusha 2: Samurai’s Destiny Remaster két új nehézségi szintet kapott. Az első az Easy mód, amely a sorozattal ismerkedő újoncok számára készült, és azoknak, akik már a normál kihívást is túl nehéznek találták. Ezzel szemben a Hell mód a másik véglet, hiszen itt egyetlen (!) bekapott találattól fűbe haraphatunk, ráadásul az erőforrásaink is szűkösek, és az ellenfelek intelligenciája is okosabb. 

A minijátékok már az első indításkor elérhetőek lesznek, ezek a The Man in Black, a Team Oni, és a Puzzle Phantom Realm. Kapunk egy galériát is, melyben több mint 100 koncepciós rajzot tekinthetünk meg, illetve egy külön zenelejátszót is, ahol stílusosan hallgathatjuk meg a 43 betétzenét. 

Az Onimusha 2: Samurai’s Destiny Remaster május 23-án jelenik meg PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre. 

1.
1.
Shao Kahn
Én anno amikor még ps2-m volt, imádtam a játékot, és számtalanszor végigvittem! Csak arra nem tudtam rájönni, hogyan lehet elintézni, hogy Jubei és Oyu mellett, mindhárom másik hős (Ekei, Magoichi, Kotaro) játszható legyen egyszerre a kampányban? Ezt sosem sikerült összehoznom....

Ó, és mint már megjegyeztem párszor: Jöjjön a 3.-4.rész is!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...