A Haro Aso 2010 és 2016 között futó kult mangájából készült Netflix adaptáció 2020-ban készült el, két évvel később pedig a második évadot is összehozták. A töretlen sikerének köszönhetően szépen haladtak a munkálatok az új évaddal is, most végre megkaptuk a harmadik évad előzetesét, amihez legnagyobb örömünkre egy szeptember végi premier dátumot is csatoltak.
A rendezésért ezúttal is Shinsuke Satô felel, Arisu és Usagi pedig ismét a Határország nevű helyen találják majd magukat, ahol egy újabb élet-halál játék veszi kezdetét, és előkerül az utolsó kártya is, a Joker. Az új évadot sokan várják már, ugyanis az Alice in Borderland az összfelhasználókat tekintve a legnépszerűbb japán (élőszereplős) netflixes sorozattá nőtte ki magát.
Az Alice in Borderland harmadik évada szeptember 25-én debütál és kizárólag a Netflix kínálatában lesz elérhető. Az új évad új szereplőket is hoz, Koji Ohkura, Risa Sudou, Hiroyuki Ikeuchi, Tina Tamashiro, Kotaro Daigo, Hyunri és Kento Kaku (House of Ninjas, Amazon’s Like a Dragon: Yakuza) csatlakoznak ezúttal a gárdához.
Azt is be kellett volna az 1. evad utan es akkor jo emlekekkel koszontunk volna el egymastol, igy meg maradt a keseru pirula es a csalodas.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.