LittleBigPlanet 2 PS3, Vita

A rendkívül népszerű LittleBigPlanet első folytatása, természetesen kizárólag PlayStation 3-ra, illetve készül egy vitás változat is. A játéknak elérhető egy Special Edition kiszerelése is, valamivel olcsóbb és tartalmasabb, mint az alapjáték volt.

A 2011-es év legjobb játékai

Hosszú és eseménydús éven vagyunk túl, ám még minden olvasónkra várt egy nagy feladat, hogy megszavazza a 2011-es év legjobb, legizgalmasabb és legmaradandóbb játékait. Az eredményeket összesítettük, megvannak a nyertes címek - győzött a papírforma, de születtek meglepetések is!

Keményen fejleszt a Media Molecule

A LittleBigPlanet fejlesztőinek látszólag jól megy, hiszen az összes játékuk nagyon népszerű volt, ráadásul a felhasználók által készített tartalmakon is rengeteget kerestek. Úgy látszik azonban, hogy nem eleget: a cég többet költ kutatás-fejlesztésre, mint amekkora összeg az elmúlt évben bejött.

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Sűrű hetünk van, lesz bőven játékmegjelenés ezúttal is. Persze az ünnepi szezon fokmérője nem csak a slágercímek sokasága lehet, ebben az időszakban sokkkal több a mozgásérzékelős, értelmetlen casual anyag is, szóval csak okosan lavírozzatok az új játékok között!

Move-támogatást kapott a LittleBigPlanet 2

Nem szabad elfelejteni a Media Molecule díjnyertes és bájos platformjátékát sem, a LBP2-höz most egy nagyobb frissítést tölthetünk le a PSN-en. Az 1.06-os patch számos finomhangolást hoz érvénybe, mégis a legjobb fícsöre az, hogy immáron játék közben használhatjuk a Sony mozgásérzékelős kontrollerjét.

LittleBigPlanet - a Sony free-to-play játéknak szánta

A Comic-Con mellett javában zajlik a Develop konferencia is, ahol többek között a Media Molecule vezérarcai és Phil Harrison, a Sony Worldwide Studios egykori elnöke is leült beszélgetni. Elsődleges témájuk természetesen a LittleBigPlanet és a hozzákötődő, nem mindennapi sztorik voltak.

E3 2011: Bemutatták a legújabb Vita-játékokat

Ahogy arról már beszámoltunk, a Sony legújabb kézikonzolja PlayStation Vita néven kerül majd forgalomba az idei év végén, ráadásul viszonylag megfizethető áron. Minden látványos fícsör ellenére, a lényeg mégis a játékokon lesz: a Sony szerint 80 játék készül a Vita-ra, ezek közül többet be is mutatott.

E3 2011: Sony sajtókonferencia - LIVEBLOG

A Sony ugyan gigászi showt tartott, ebből a lényegi rész jóval kevesebbet tett ki. A japánok legnagyobb szenzációja minden bizonnyal az NGP volt: az új konzolról kiderült, hogy a végleges neve PlayStation Vita lesz, és már idén meg fog jelenni, 250-300 eurós áron. Liveblog összefoglaló, itt.

4 millió pálya érhető el a LittleBigPlanet 2-höz

Abszolút sikersztorit tudhat magáénak a Sony platformjátéka, a fejlesztők örömmel közölték, hogy a rajongók immár több mint négymillió pályát készítettek Sackboy legújabb kalandjához. Ha mindet végig akarnánk játszani, az több mint 78 évet venne el az életünkből.

Tizedik helyen nyitott a Fight Night Champion

Még éppen befért a legjobb tíz közé a Fight Night Champion: a PlayStation 3-on a második helyen, az Xbox 360-on pedig ötödik helyen nyitó bokszjátéknak az összesített listán a tizedik helyre futotta, ami azért nem rossz, ha azt vesszük, hogy a Fight Night rétegcím az EA sportjátékai között.

Második helyen nyitott itthon a Bulletstorm

A magyar játékosoknak is bejött a People Can Fly és Cliffy B legújabb agymenése, a Bulletstorm kapásból a második helyen nyitott itthon. Bár a játék kétségkívül remekül sikerült, arra kíváncsiak lennénk, hányan döntöttek a pár ezressel drágább Epic Edition mellett a Gears of War 3 bétalehetőség miatt.