Assassins Creed: Bloodlines PSP

Altair tiszteletét teszi Playstation Portable konzolon is! Az Assassins Creed zsebgépes változatában egy olyan exkluzív történeti szál kerül feldolgozásra, amit a nagy változatokban biztosan nem láttunk még.

Ki rendezi az Assassin's Creed-filmet?

Habár januárban szóba került Daniel Espinosa is, a New Regency tárgyalásokat folytat Justin Kurzellel is a közelgő Assassin's Creed-film kapcsán. Még mindig nem tudni, hogy ki dirigálja az adaptációt.

Megvan az Assassin's Creed-film rendezője?

Ha igazak a pletykák, megvan az Assassin's Creed moziváltozatának rendezője, persze ha őszinték akarunk lenni, nem biztos, hogy ennek a hírnek, illetve magának az úriembernek örülnünk kellene.

Indiába megy az Assassin's Creed

Indiába megy az Assassin's Creed, igaz, csak egy képregény dolgozza majd fel Arbaaz Mir történetét. A sorozat írója közben elmondta: ha rajta múlna, a feudális Japánba is elvinné a sorozatot.

2015 májusában jön az Assassin's Creed-film

A 20th Century Fox bejelentette, hogy az Assassin's Creed-mozifilm 2015 májusában kerül a filmszínházakba. A Michael Fassbender főszereplésével készülő alkotás az első videojáték alapján íródott.

Visszatér a Ubisofthoz az Assassin's Creed atyja

Patrice Désilets 2010-ben már elhagyta a kiadót, és a THQ montreali csapatánál helyezkedett el, a vállalat csődje után viszont éppen a Ubisoft vásárolta fel a stúdiót. Most már biztos, hogy ő is visszatér.

Assassin's Creed - új hős, új korszak

A Ubisoft bejelentette, hogy új Assassin's Creed érkezik a következő pénzügyi évben, és bár ez nem meglepetés, az mindenképpen figyelemreméltó infó, hogy új hőst és új korszakot is kapunk majd.

Megvan az Assassin's Creed-film forgatókönyvírója

Noha a Ubisoft még októberben bejelentette, hogy nekiesik az Assassin's Creed-mozi forgatókönyvének, a szkript írójáról csak most hullott le a lepel. Azért jó tudni, hogy zajlanak a dolgok a háttérben.

Brazíliában játszódhat az új Assassin's Creed

Egy portugál magazin mikrofonvégre kapta a Ubisoft Brazil ügyvezető igazgatóját, Bertrand Chaverotot, aki elhintette, hogy az Assassin's Creed-sorozat következő része a szamba országában, Brazíliában játszódhat.

Már 2013-ban jöhet az Assassin's Creed-film?

A Ubisoft marketingfőnöke, Geoffroy Sardin elhintette, hogy a Michael Fassbender főszereplésével készülő Assassin's Creed-mozifilm munkálatai hamarosan elkezdődnek, és köszönhetően a gyors munkatempónak már jövőre a filmszínházakba kerülhet. Csak nehogy összecsapott legyen!

Készül az Assassin's Creed-mozi forgatókönyve

Pörögnek az események az Assassin's Creed filmváltozata körül, a Ubisoft Motion Pictures bejelentette, hogy lepaktált a New Regency nevű filmes céggel, és azonnal belevágnak a mozi forgatókönyvírásába. Túl sok konkrétum nem látott napvilágot az üzlettel kapcsolatban.