Diablo III PC, PS3, PS4, X360, XBOXONE

Sanctuary földje. A menedék. Lakosai talán nem is emlékeznek rá, de sok-sok évvel ezelőtt néhány bátor hős az élete árán is, de felszabadította ezt a gyönyörű vidéket az alvilág pusztító démoni erői alól.
1446573600

5,5 millió játékosa van a World of Warcraftnak

A King Digital Entertainment felvásárlásának híre mellett az Activision Blizzard közzétette a legfrissebb pénzügyi jelentését is, amiből egy sor érdekes adatot tudtunk meg. Csekkoljátok!
1439218812

Készül a Diablo III következő kiegészítője?

Az IGN-nek tűnt fel, hogy a Blizzard karrier oldalán egy eddig be nem jelentett projekthez keresnek művészeti vezetőt. A leírás szerint nem árt, ha alaposan ismerjük a Diablót. Jön az új kiegészítő?
1430996407

Erős negyedévet zárt az Activision-Blizzard

A kiadó közzétette 2015 első negyedévére vonatkozó pénzügyi jelentését. Most már tudjuk, hogy a Destiny és a Hearthstone együttesen egymilliárd dollárt hozott Bobby Kotickék konyhájára.
1424624408

Még nem lesznek mikrotranzakciók a Diablo III-ban

Legalábbis az amerikai és az európai régióban. Kezdődött minden azzal, hogy néhány felhasználó felfedezte, hogy a Diablo III legújabb javításában mikrotranzakciókról tanúskodó adatok vannak elrejtve. A Blizzard egyelőre tagad.
1410771600

Amerikai toplista: élen a Madden, és vezet a PS4 is

Az NPD elérhetővé tette az amerikai játékpiacra vonatkozó számait, ezúttal az augusztusi eredményekből szemezgethetünk: a Madden NFL 15 vitte a játékeladási toplistát, miközben a hardvereknél a PS4 vezet.
1409587200

Brit toplista: élen a Metro Redux

Egy hétig tartott a Diablo III: Ultimate Evil Edition uralma, a múlt héten megjelent Metro Redux ugyanis jött, látott és győzött - kapásból a brit játékeladási toplista élén nyitott. Rajta kívül egy újoncunk volt még.
1409493651

Az Activision a Take-Two-ra pályázik?

A legújabb Wall Street-i pletyák szerint az Acitivision a Take-Two bekebelezését tűzte ki célul. A Benchmark elemzője, Mike Hickey elhintette, hogy a két vállalat megpróbál betörni a filmiparba, tehát az érdekeik egyeznek.
1409052600

Brit toplista: élen az új Diablo-kiadás

Végre történt valami a múlt héten, voltak játékmegjelenések, és ennek megfelelően a brit játékeladási toplistán is akadnak változások. A Diablo III: Ultimate Evil Edition az élen nyitott természetesen.
1408383960

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Ezt már szeretjük. A héten már érkezik néhány olyan játék, ami sokatokat érdekelhet, jóllehet ezek inkább portok, lemaradt verziók. A Diablo III: Ultimate Evil Edition mellett a Plants vs. Zombies: Garden Warfare is új verziókat kap.
1407510022

Diablo III - Xbox One-on is 1080p-ben fog futni

Az első napos frissítés letöltése után a Microsoft konzolján is 1080p-ben fog futni a Diablo III: Ultimate Evil Edition. A pletykák szerint a Kinect lekapcsolásával felszabadult erőforrások miatt tudták ezt megoldani a fejlesztők.