God of War (2018) PS4

Kratos pontot tett a görög mitológia végére, és a fagyos északra költözött.
Típus: Akció, TPS

Így fest a God of War egy stadion padlóján

A múlt hétvégén egy rendhagyó félidei showt láthattak a Golden State Warriors rajongói. A Spurs ellen vívott NBA-meccs szünetében a God of War kedvcsinálóját vetítették le a pálya padlójára. Most visszanézhetitek az egészet.

Húsz cím, amivel játszanod kell 2018-ban

Remélhetőleg mindenkinek sikerült tisztességeset faragni a backlogján, a héten ugyanis kezdetét veszi az idei játékáradat. Összeszedtünk húsz címet, amivel muszáj lesz játszanod 2018-ban!

Áprilisban jön a God of War

A Sony végre elárulta a God of War napra pontos megjelenési dátumát. Az év eleji premierről ugyan lecsúszott a játék, így csak április végén kerül a boltokba Kratos skandináv kalandja. A hír mellé egy brutális sztoritrailert kaptunk.

Szezonbérlet nélkül jön a God of War

Maga Cory Barlog erősítette meg, hogy az új God of War szezonbérlet nélkül érkezik majd. Ez persze nem zárja ki, hogy készül valamilyen DLC a játékhoz, azonban erről egyelőre hallgatnak a készítők.

A God of War is magyar feliratot kap

Alacsonyan szállnak a magyarított PlayStation 4-játékok, a PlayStation hazai képviselete az imént erősítette meg, hogy a Detroit: Become Human mellett a God of War is magyar feliratot kap.

God of War előzetes

Nem maradt több lemészárolható isten az ókori Görögországban, ezért a mindig dühös Kratos északra utazik, hogy a skandináv mitológiában is letegye a névjegyét. Vele tart fia, Atreus is, aki újra embert farag a félistenből.

God of War - az egyiptomi körítés sincs kizárva

A Game Informer legfrissebb száma az új God of Warral foglalkozik, és bár az előzetes részleteire még várunk, már a beharangozóból is kiderül néhány érdekesség. Megtudtuk például, hogy a készítők szintet lépnének a sorozattal.

God of War - ismerkedj meg Atreusszal!

Kratos fia különleges gyerek, megérti a vadon hangját, ért az állatok nyelvén. Képessége bizonyára nagy segítségünk lesz a harcok során - az ő eredetsztorijával ismertet meg minket a God of War legújabb előzetese.

God of War - Kratos még mindig brutális harcos

Jason McDonald, a God of War vezető játékmenet-tervezője és Jeet Shroff vezető játékmenet-mérnöke részletesen elmesélték, hogy a megújult kameranézettel hogyan változik meg a harcrendszer.

PSX 2017: Hosszú kaland lesz az új God of War

Sajnos nem kaptunk új gameplay jelenetet az idei PlayStation Experience-en, ám a fejlesztők elhintették, hogy Kratos új kalandjának végigjátszása nagyjából 25-35 órát vesz igénybe. A fejlesztés remekül halad.