Marvel's Spider-Man PC, PlayStation

A Ratchet & Clank-sorozatot is jegyző Insomniac csapata készítette az új Pókember-játékot.
1535991341

Spider-Man - Fekete Macska színre lép

A múlt héten hullt le a lepel a Spider-Man DLC-iről, köztük az első kiegészítőről, a The Heistról. Az október végén érkező csomag Felicia Hardyra, azaz Black Catre fókuszál. Vele ismerkedhetünk meg az új teaser videóban.
1535817605

Spider-Man - jópofa lesz a fotómód

Jövő héten végre boltokba kerül az Insomniac Games várva várt Pókember-játéka, amiben a sok-sok tennivaló és közel húszórás történet mellett egy jópofa fotómód is helyet kapott.
1535547618

Spider-Man - október végén jön az első DLC

Habár az Insomniac-féle Spider-Man még meg sem jelent, a fejlesztők már most elárulták, hogy a premier után három fizetős DLC-t kap a nyitott világú akciójáték. Az első The Heist címen fut, és Black Cattel futunk össze benne.
1535457600

Spider-Man - több mint 20 órányi akciót kapunk

Nem csak pár óra lengedezést kapunk a pénzünkért. Az Insomniac közösségi menedzsere szerint átlagosan húsz óra után érhetünk majd a Spider-Man végére, mindezt pedig úgy, ha csak néhány mellékküldetést fogadunk el.
1534865712

Spider-Man - csak harc és más semmi

Kitartás, bő két hét múlva befut az Insomniac Spider-Manje PS4-re. A készítők most egy videóban foglalják össze a harc legfontosabb jellemzőit. Peter Parkert is a ruha teszi naggyá - és persze a kütyüi.
1534402818

Pókember beveszi New Yorkot

Nyakunkon a Spider-Man megjelenése, így a Sony és az Insomniac Games is rákapcsolt a promócióban. A középpontban ezúttal a játék helyszíne, New York, valamint a város adta lehetőségek lesznek.
1534230039

Launch traileren a Spider-Man

Három héttel a premier előtt a Sony kiadta a Spider-Man pörgős launch trailerét. Számos ismerős karaktert fedezhetünk fel az előzetesben, köztük azokat a rosszfiúkat is, akikkel meggyűlik majd Peter Parker baja.
1533727856

Spider-Man - fejlesztői tippek és trükkök

Az Insomniac munkatársainak kommentárjával megspékelt gameplay videót kaptunk a Spider-Manről. A fejlesztők szépen elmagyarázzák az alapokat mozgás közben - ki tudja, talán egy-két újdonsággal még te sem vagy tisztában!
1533234640

Ropogós 4K-s képeken a Spider-Man

A sajtó képviselői már kipróbálhatták az Insomniac Spider-Manjét, az előzetesek már élesek, és eközben egy csokornyi friss képet is kiadott a Sony. Pókemberünk házak falán feszít és Mary Jane-nel beszélget.
1532968253

Aranylemezre került a Spider-Man

Bő egy hónap van hátra az Insomniac-féle Spider-Man megjelenéséig, amit már nem fenyegethet csúszás, lévén a fejlesztők bejelentették, hogy a munkálatoknak vége, a játék mesterpéldánya elkészült.