Stoked

Majdnem háromnegyed év telt el azóta, hogy a Stoked megjelent az Egyesült Államokban. Áhítattal tekintettünk rá, átkoztuk a régiózárat, s míg hozzánk csak most érkezett meg a játék, addig az NTSC-sek idén novemberben már megkapják a Big Air Edition változatot is, friss versenyekkel, új hegyekkel, 2010-es ruhákkal, és megnövelt FPS-sel. De az élet már csak ilyen, a játékgyártók utálják Európát!

A deszkás hegylesiklás szerelmeseinek tavaly azért ott volt a UbiSoft-féle Shaun White Snowboarding. Tisztán emlékszem, a játék olyannyira ütős lett, hogy a tesztnél önmagunkról és környezetünkről megfeledkezve teli torokból üvöltöttük a Heart, Faithless, Bob Dylan, Audioslave és Run DMC számokat, miközben szélsebesen száguldottunk le a lejtőn. Az idegesítő bugok miatt azonban végül csak 7.0 pontot kapott a Shaun White itt, a Gamekapcson, lássuk viszont most, hogy mit tud felmutatni a konkurencia, milyen íze is van a hónapokig érlelt tiltott gyümölcsnek.
 

A kizárólag Xbox 360 konzolokra elkészült Stokedben öt nagy hegyet hódíthatunk meg, az Almirante Nieto, a Mt. Fuji, a Diablerets, a Mt. Shuksan és az Alaska helyszínek pedig mind különböző élményt ígérnek. A hegyeken egyenként több indulópont is van, így már az első percektől változatos játékra számíthatunk, ha pedig már rendesen belelendültünk a karrierbe, akkor sorra nyílnak meg előttünk az új, egyre extrémebb és izgalmasabb geometrikus szabással rendelkező pályák is. A táborokat amúgy helikopterrel lehet elérni, ha pedig egyszer összeszedtünk több mint 500.000 pontot egy hegyen – ami mellesleg bitang nehéz, de nem lehetetlen feladat – akkor saját leszállóhelyeket is megadhatunk.  
 

A játékmenet a trükközésre épül, arra hogy minél több és szebb mutatványt hajtsunk végre. Lecsúszás közben éppen ezért mindenféle challenge küldetést kell vállalni: ha meglátunk egy animált ikon alatt álldogáló embercsoportot, akkor csak oda kell manőverezni hozzájuk, és az X gomb megnyomására azonnal megkapjuk a feladatunkat. A megbízások többnyire olyanok, hogy a megadott időn belül csináljunk meg néhány spin, grab vagy flip trükköt, persze anélkül, hogy elesnénk, vagy túlcsúsznánk az általuk kijelölt területen. Ennyi, nincs komolyabb sztori mód, nem indulunk semmi kiemelkedő eseményen, csak le kell nyűgöznünk a bír(k)ákat, és már sínen is vagyunk.
 

A Stoked éppen ezért sajnos hamar unalomba is fullad. Persze a trükközések nem könnyűek, de van egy egyetlen gombnyomásra előhívható kisokosunk, mely megmutatja, hogy melyik mutatványhoz milyen gombkombinációt nyomjunk le. A kihívás ezek tükrében tehát tehát kevés ahhoz képest, amit egy snowboardos játéktól elvárna az ember, legalább lenne történet, emberünk edzhetne valami világbajnokságra például, vagy az is elég lenne, ha csak egy barátnőt vagy egy régi riválist kéne lenyűgözni a trükkjeinkkel, de ilyenről szó sincs, mondhatni motiválatlanul siklunk lefele a hegyről.
 

Sajnos nem tett jót a játékélménynek az sem, hogy teljesen egyedül vagyunk a pályán. Mindig csak a feladatot adó bírákkal érintkezünk, a különleges versenyektől eltekintve nem találkozunk rajtunk kívül más lesiklókkal, még a hegy lábánál se látni nagyobb turista tömeget, nincsenek ügyetlenkedő gyerekek, síelő nagyik vagy a tömegre fittyet hányó, szélsebesen közlekedő profi sportolók. Sőt továbbmegyek, még a vadak és a madarak is elbújtak, így a táj hiába csodás, az ember legtöbbször elhagyatottnak érzi magát, ami negatív irányba billenti a játék értékelését.
 

Persze hogy jót is mondjak, azt mindenképpen megemlíteném, hogy nagyon ötletes például a naponta változó időjárás, és az, hogy olyan híres snowboardosok is tiszteletüket tették a játékban, mint Annie Boulanger, Bjorn Leines Gigi Ruf, Tadashi Fuse, Travis Rice vagy éppen Wolle Nyvelt. Kellemes lett a ruházati felhozatal is, a customize menüben mindenféle márkás cuccot aggathatunk az általunk irányított úrra (vagy hölgyre), de klassz az a kamerával felszerelt PDA is, mely igazi társként szolgál a hideg, elhagyatott tájakon.
 

A megvalósítás profira sikerült, a Stoked igazi kőkemény snowboard játék. A grafika szép, a látványra nem lehet panaszunk, egyedül talán csak a hóban ejtett nyomok nem sikerültek túl jól, de ez legyen a legkisebb problémánk. A fizika szintén tökéletes, az emberünk élethűen viselkedik, tényleg olyan az egész, mintha egy igazi hegyről siklanánk le, és még az irányítást is eltalálták. A bal karral tudjuk főhősünket irányítani, az RB és az RT a két kéz mozgását vezérli, míg a jobb kar szolgál a különböző trükkök előcsalogatására. Az irányítás bár nem olyan tökéletes, mint a Skate esetében, de így is 99%-os, már csak azt mondja meg nekem valaki, miért nem lehet lecsatolni azt a fránya deszkát, hogy az emberünk például egy sziklás sarokba beesve rendesen vissza tudjon kocogni a pályára?
 

Az extrém sportok élvezeténél, mondhatni fogyasztásánál fontos szerepet játszik a zene is. Ha a Mátrában nyugodtan szánkózgatunk, és elhúz mellettünk egy centire egy bunkó snowboardos, akkor nem azért nem reagál az anyázásunkra, mert hidegen hagyja a pályát használó többi ember, hanem azért, mert üvölt a fülében a rock. A maximum hangerő kéz a kézben jár a lesiklással, a Shaun White Snowboardingot például imádtuk a zenéjéért, ezen a téren a Stoked viszont csak erős közepesen teljesít. A tracklist dallamos és kellemes, de nincsenek benne igazán híres számok, és sokszor nem is hallani semmi háttérzenét, pedig ha más nem, ez duplájára tudná emelni a játék teljes hangulatát.
 

Sokat késett a Stoked, de legalább nem kellett benne nagyot csalódnunk. Noha kicsit unalmas lett a játékmenete, és nincs meg benne az a zúzós snowboard hangulat sem, amit a Shaun White esetében tapasztaltunk, de legalább nem is annyira bugos. Itt igazi élmény lecsúszni a völgybe, a hegyoldal nem egy, a szívatásunkra berendezett akadálypálya, nem eshetünk el semmi oda nem illő pixelben, és a konkurenciától eltérően itt ráadásul nem zuhanunk ki a pályáról sem, ha elvétünk egy kanyart. Élvezetes és igényes játék tehát a Stoked, de reméljük a folytatásába azért varázsolnak egy kis életet is!