Infinity Blade teszt

  • Írta: Ca$h
  • 2010. december 16.
  • infinity blade, iphone, teszt
Link másolása
A Gears of War trilógiát is készítő Epic Games pár hónappal ezelőtt piacra dobott egy kifejezetten iPhone 4-es, retina displayre fejlesztett Unreal 3-as tech demót, s nem is kellett sokat várni, hogy ezt az engine-t felhasználva megérkezzen első játékuk - terítéken az Infinity Blade!

A szemfüles iPhone fanatikusoknak bizonyára nem volt ismeretlen eme cím, hiszen még maga Steve Jobs is maximális elismeréssel nyilatkozott erről az alig pár száz megás kis játékról. Én viszont egyáltalán nem hallottam még róla, de tekintettel arra, hogy egyik napról a másikra az első öt közé került a letöltési listán, elkezdtem utánajárni. Főleg, hogy a szokásos egy dolláros ár helyett „borsos” hatért vesztegetik a virtuális piacon. Nem kellett sokat kutakodnom, hogy meglássam az első képeket belőle. Ránéztem és csak brazilt arckifejezéssel bólogattam magam elé, hogy persze-persze, ez is csak egy magas felbontású kép valami átvezető animációból. Amikor viszont találtam egy videót is az anyagról, na, akkor frankón nem hittem a szememnek. Az Infinity Blade ugyanis úgy néz ki, mintha mondjuk a legendásan sikeres Demon’s Soult portolták volna át kedvenc telefonunkra. Teljes mértékig hihetetlen látvány kerül a szemünk elé, pedig nekem csak 3Gs-em van, még csak nem is retina displayen néztem. De a külső nem minden, lássuk mit is kapunk ezért a röhejesen alacsony összegért.


Az első pár percben rögtön megismerkedhetünk a történettel (ami, mint olyan, nem nagyon létezik), illetve be is avatnak minket a játék sava borsát alkotó harcrendszer végtelenül egyszerű alapjaiba. Főhősünk egy bátor lovag, akinek a célja véget vetni a hihetetlen hatalommal rendelkező, halhatatlan God King uralmának, aki vaskézzel nyomja el kicsiny országunk lakosságát. Hogy mennyire is erős eme főgonosz, hamarosan ki is fog derülni, lévén rövid úton vet véget hitvány életünknek. Ekkor kerülünk bele abba az érdekes és rendkívül eredeti hangulatba, aminek a lényege a családunk vérvonala lesz. Ugyanis előreugrunk a történetben pár évtizedet, és a fiunk fogja átvenni helyünket, akinek a célja ugyancsak a gonosz hatalmának a megdöntése lesz. Ekkor kezdődik el az első vérvonal (Bloodline).


Itt lép be a képbe a hihetetlenül egyszerű, mégis zseniális fejlődési rendszer, ugyanis végigverekedve magunkat a kastélyon, végül eljutva az Istenkirály (de hülyén hangzik ez magyarul) trónja elé, újra és újra bukásra leszünk ítélve. Majd jön a következő vérvonal, a következő leszármazottunkkal, aki már örökölni fogja apja minden tulajdonságát és felszerelését, majd szénné tápolva magát előbb vagy utóbb (ez a játékos ügyességétől függ) csak eljut odáig, hogy legyőzze ezt a csúnya gonosz királyt.


Maga a játékmenet igazából olyan, mint egy interaktív mozi, aki kipróbálta az Epic Citadelt, annak már ismerős lesz ez a „point&tap” rendszer. Mi igazából csak az előrehaladás pár pontján tudunk beleavatkozni abba, hogy merre menjünk tovább, illetve álló helyzetben akár 360 fokban is képesek leszünk majd nézelődni. Ezt érdemes is gyakran használni, hiszen a legtöbb sarokban ott fog lapulni egy eldugott gyógyító ital, pár zsák arany, vagy éppenséggel egy kincsesláda, amik kinyitásával véletlenszerűen ajándékoznak meg minket valami hasznos dologgal. Ahogyan azt korábban már írtam, a látvány döbbenetes, az összképet csak a néha előforduló akadozás tudja egy kicsit lerombolni -ami egyébként biztos vagyok benne, hogy iPhone 4-en nem létezik- illetve az, hogy a bejárható terület még az összes elágazással együtt is kegyetlenül kicsi. Második nekifutásra már simán a trónszék előtt lehetünk csupán fél óra leforgása alatt. De emiatt sem kell aggódni, mert hamarosan jönnek a kiegészítők, új fegyverek, felszerelések, bejárható területek és természetesen az elmaradhatatlan online játéklehetőségek formájában.


Essen még pár szó magáról a harcról és a fejlődési rendszerről is. Ahogyan azt már iPhone-on megszokhattuk, a harchoz leginkább csak a reflexeinkre és gyakorlott újmozdulatokra lesz szükségünk. Támadni igazából nem fogunk tudni, mert ellenfelünk ezt szinte minden esetben kivédi majd. Viszont ellentámadni több formában is lehetőségünk adódik. Egyrészt ott van jobb kezünkben a pajzsunk, amit egy csata alatt limitált számban vehetünk majd igénybe, amennyiben eltaláljuk pont azt a pillanatot, amikor elérne minket a csapás, rövid időre lehetőségünk lesz visszatámadni. Ezen kívül jobbra illetve balra kitérhetünk, aminek az időzítésével ugyancsak ki tudjuk zökkenteni ellenfelünket az egyensúlyából. De amit a legjobban szeretek, az az ellencsapás lesz. Ezt egy kicsit nehéz betanulni, főleg a későbbi vérvonalaknál fog sok fejfájást okozni. Ennek az a lényege, hogy látva ellenfelünk csapásának az irányát, nekünk az ujjunkat használva pont az ellenkező irányba kell mozdulnunk, ezzel azt elérve, hogy kardunk összecsapódásával „lepattan” rólunk az ellenfél, lehetőséget adva a támadásra, vagy éppenséggel kardjaink összeérnek, és nekünk a képernyőt püfölve egyfajta mini-játék után lesz pár pillanatunk suhintani egy jó nagyot.


Ha mindez nem lenne elég, lesz két extra támadásunk is, amik maguktól töltődnek és csak bizonyos időközönként válnak elérhetővé. Az egyik a szuper támadás, ami nem csak, hogy kivédhetetlen és eléggé sokat sebez, de még köröző csillagokat is okozunk ellenfelünk feje köré, amivel újfent lehetőségünk lesz visszatámadni. A másik extra maga a varázslás lesz (személyes kedvencem), amit az első varázsgyűrű felszedésével illetve vásárlásával tudunk majd elkezdeni használni. Miután feltöltődött, a kis ikonra nyomva megjelenik alul egy rúnajel, amit ujjunkkal felrajzolva a képernyőre már működésbe is lép a varázslat, ami lehet támadó illetve védekező fajta is.


Minden csata után tapasztalati pontokat fogunk kapni, amiket a játék szépen eloszt a különböző felszerelések között. A tulajdonunkban lévő tárgyaknak saját tapasztalati csíkja van, amit kimaxolva egy extra skill ponttal gazdagodunk, amit az alap képességeink fejlesztésére tudunk majd költeni. Ezekből egyébként szintlépésenként is plusz kettő üti majd a markunkat. Itt lép a képbe a legvonzóbb és legaddiktívabb része a címnek, ugyanis a kimaxolható és hatalmas választékban jelentkező felszerelések fejlesztése ritka jó móka. Egyszerűen képtelenek leszünk abbahagyni a játékot, pontosan ennek a rendszernek köszönhetően, és nem fogunk addig nyugodni, amíg magunkat széttápolva le nem győzzük a csúnya gonosz GodKinget. Mindeközben pedig szépen lassan profi szinten ki fogjuk tanulni magát a harcrendszert, és piszok jól fogunk szórakozni mindeközben.


Látvány, hangulat, fejlődés, tápolás, játékélmény… ezek a legerősebb tulajdonságai ennek a játéknak. Nagyon nehéz róla rosszat mondani. Az Epicnek ismételten sikerült bebizonyítania, hogy a mai napig lehetséges valami újat csempészni ebbe a telített játékpiacba. Képesek voltak egy fél óra alatt végigjátszható újra és újra ismétlődő játékmenetbe belevinni azt a kis pluszt, ami manapság annyira hiányzik ezekből a csillogó-villogó címekből. Az Infinity Blade egy olyan játék, amit még hosszú évek után is elő fogunk venni, mert egyszerűen lehetetlen abbahagyni. Van benne valami egészen különleges dolog, ami nem más mint a kreatív ötletgazdagság. Kötelező vétel kategória minden iPhone tulajdonosnak, és aki megteheti, terjessze az igét. Ugyanis elkezdődött az a kor, amit oly sokan előre megjósoltak: az Apple uralomra tör… a kérdés már csak az, hogy ez kit zavar majd?!

24.
24.
Ca$h
Bogyókák!

Végre kijött az IB-hez az első DLC (ingyenes természetesen). 5 új kard, pajzs, kard és egy új király péncél is, plusz egy új ellenfél és természetesen tovább is lehet fejlődni 45-ös szintig. Akik idáig tolták most jól járnak, mert meg tudnak mindent venni 1szerre, akik esetleg meg türelmetlenek, akár dolcsiért is vehetnek aranyat... ;) Jó játékot és szeletelést, januárban jön a kövi DLC több helyszínnel és elvileg online multival is (na az érdekes lesz)!!! =]
23.
23.
adye
#22: Szart sem ér mi? Van egy ilyen kis szart sem érő iphone gaming szarokat gyártó vállalat, az a neve hogy Zynga. Barátom ezekből a szarokból amikor csinálnak úgy meg szedték magukat, hogy ma már többet érnek még az egész EA. De mindegy mert te annyira csillag vagy, hogy megmagyarázod, hogy egy milliók által elismert és rendszeresen használt játékplatform "szart sem ér". Bújj már el...
22.
22.
ikaralyos01
Valóban jól néz ki. De addig amíg a képernyőt kell tapogatni egy játék irányításához addig szart sem ér ez az egész iphon-os gaming. Én szeretem a képernyőt látni az újjam helyett :) na és gyorsan precízen kontrollálni. képernyő fogdosással ez lehetetlen...
21.
21.
Ca$h
#20: Ha van iPhone-od meg tudod nézni magad is... ;) Egyébként nem, mert 6$! XD
20.
20.
p.balou
Tegnap új "családtag" lett egy iPhone 4, de nem jailbreakelem (még). Lehet megveszem. 5€?
19.
19.
zsilvolgyi
18.
18.
Ca$h
A karakterem lvl40-es, minden cucc, fegyver, páncél gyűrű megvan és ki van maxolva, Bloodline 15-ön vagyok éppen és még mindig nem unom... szerintetek jó a játék?! :) Alig várom a jövő heti DLC-t hozzá!!! XD
17.
17.
adye
5: Nem vágom ugyan, hogy androidon mennyire baráti a fejlesztőkörnyezet, de iOS-re sem kisfiúk a sufniban hanem az epic dobta össze a cuccot, minden azon múlik hogy ő meg a haverjai hogy állnak az androidhoz. Xperia meg kb az összes Sony felejtős ilyen tekintetben Samsungból is legfeljebb a Nexus S lenne képes rá, HTC-nél is kb. csak a Desire HD-ből lehetne ezt kihozni.

13: Egy poéta veszett el benned.

11: Igen az egy baromi jó játék, de sajna a platform már egyáltalán nem versenyképes ilyen produktumok mellett. PSP-t egy dolog tartja életben: ugyan az mint a PS2-t. Baromira elterjedt 2003-ban a PSP egy csiszolatlan gyémánt volt, ma már tökéletes de fakó. Az iOS most kezd tündökölni, valszeg sarkában a Droiddal.

8: 180-230 (iPhone 4) 60-120 (iPod Touch 4G) 160-240 (iPad)

16: Csak le ne verd könyékkel a gulyáskrémet!


16.
16.
deviques
Ma délelőtt töltöttem le, még bevásárlás közben is ezt nyomom a sorok között!
15.
15.
aludttej
akkor ez a game ugye nem műxik ipod touch 3g-n? Amugy most jött ki a real racing 2 meg a nova 2, azt is töltsétek mer mind2 nagyon atom csak elötte helyet kell nekik csinálni (nova2:1,1 GB, real racing 2: 670mb; sry hogy egy kicsit off voltam)
13.
13.
Netsu
#1: A PS1 is elmehet a picsába a PS3 mögött (:
11.
11.
M3rcy
Na, az Epic mindenhova csak minőséget tud csinálni.
10.
10.
Ca$h
#9: Köszönöm köszönöm, God King mi?!?! XD
Na majd hamarosan kipróbáljuk azon is! ;)
9.
9.
zaz
Egyszerű de nagyszerű!!!!!
Remek teszt papa!
Azt meg ugye mondanom sem kell ,hogy ez mekkora istenkirályság ( :) ) Ipadon.....
8.
8.
Joc1
ez iphone-os?
talán már megéri a 100 rugót az iphone...ööö mégsem :D
7.
7.
hakydakillah
A grafika az tényleg valami döbbenetes... Kár, hogy az Iphone árával eléggé el vannak szállva, főleg ha azt nézzük, hogy a 4G árán már egy jó kis laptopot lehet venni. Akkor inkább egy HTC PSP kombináció :-)
Mindjárt piacra kerülnek az 1,5ös procik, akkor azok már mit fognak tudni?
6.
6.
Mortis
Ez a grafika. Te jó isten!
5.
5.
Giggsy
#1: Azért az iOS kicsit előnyben van az Android-dal szemben, hisz kicsit régebben fejleszthetenek rá játékokat. Az Android csak idén nyert igazán teret, szerintem egy éven belül erős hardware-rel szerelt androidos telefonokon is lesznek ilyen játékok. Egy Xperia X10, egy Samsung Galaxy S vagy egy HTC már most is képes lenne ugyanerre.
3.
3.
simon 555
ez így néz ki iphonen?:O
PSP játékok elbújhatnak ez mellett....
(persze még így sem kellene iphone:D)
2.
2.
Top Secret
Tényleg gyönyörű a grafikája csak kár hogy nincs Iphonem.:D
1.
1.
adye
PSP? DS? Android? Elmehet a picsáb@.....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...