Először is hadd szögezzem le! A The Banner Saga egy jó játék. Tele van apró, de jó ötletekkel, morális döntésekkel, hatalmas bejárható világgal, kihívást nyújt, és hosszú órákra belemerülhet az ember. Akkor mégis minek köszönhető az idegbajom? Ki fogom fejteni, ígérem, de előbb tárgyilagosan akarok beszélni erről a játékról. Utána jöhet az az élmény, melyet nekem nyújtott.
A The Banner Saga-t a Bioware-től távozó három fejlesztő kezdte el hegeszteni egy sikeres Kickstarter-kampány után 2012-ben. Napok alatt összegyűlt és megduplázódott a kért pénzösszeg, idén februárban elérhetővé vált a játék multiplayer része Steamen, és január 14-én érkezik a single is. A játék maga egy viking köntösbe öltöztetett taktikus, körökre osztott RPG. Ha mindenáron hasonlítanom kéne valamihez, akkor az talán a Heroes-sorozat lenne. De ne szaladjunk ennyire előre.
A játék története két szálon fut. Egyrészről irányíthatjuk a harcban edzett Varl törzset, kiknek ismertetőjele a háromméteres magasságuk, a két szarv a fejükön, illetve a méretükhöz igazodó gigantikus fegyvereik. Velük kezdjük majd a sztorit, amint épp megérkeznek a kontinensre pontosan egy időben azzal, hogy a Nap eltűnik. Kezdeti célunk Grofheimbe eljutni, ami valahol a kontinens közepén helyezkedik el. Távlati célunk egy nagy háború megvívása a Dredge nevű faj ellen, akik leginkább megelevenedett atlantiszi szobrokra emlékeztetnek.
Másrészről megkapjuk Rook, a vadász irányítását, aki a kontinens varlokkal ellentétes oldalán él lányával. Szerencsétlenségünkre a dredge-ek már a pincében vannak, és hamar egy egész falunyi ember vezetése szakad a nyakunkba, miután felégetik lakhelyünket, és menekülni kényszerülünk. Alig ugrunk bele ebbe a szálba, és máris morális döntések tucatjait kell meghoznunk, amik súlyos emberéletekbe kerülnek majd. Mindenképp. Mese nincs!
A történetről ennyit. Jöhet maga a játék. A keményvonalas, körökre osztott RPG rajongóknak ajánlott, akik túl gyorsnak találják a Heroes-t, és szeretik a jobban kidolgozott történeteket. Ez a játék ugyanis megadja nekik mindezt. Adva van egy egyszerű, de jól összerakott harcrendszer. A hőseidet, akik az egész hadseregedet megtestesítik, lerakod a pályára, a gép felállítja az ellenfeleket, és mehet a harc. Meghatározott egységnyit mozoghatsz, és ha a közelben van valaki, azt megtámadhatod.
És itt jön be rögtön két csavar. Az egyik, hogy minden egységnek két mutatója van. Az egyik az élet, a másik pedig a pajzs. Amennyiben hatásos ütést akarsz bevinni, előbb érdemes nekifeküdni, és leküzdeni szegény ellen pajzsát, csak utána nekiesni az életerejének. A másik, hogy minden egység rendelkezik adott számú willpowerrel a harc elején, amivel a támadásait lehet felerősíteni. Akár a normál, akár a speciális képességeket. Merthogy abból is kijut egy mindenkinek. De a willpower nem töltődik vissza, ezért óvatosan kell vele bánni, és nem az első utunkba esőre elszórni, mert a harc végén is jól jöhet.
Ugyanis a játék háromszor állt sorba, mikor a nehézséget osztották. Minden harc közben vért fog izzadni a játékos, és ha ezeken túl van, akkor a felugró ablakos beszélgetések alatt meghozott döntéseinek következményei fogják agyonsújtani, már ha a dredge-ek hada ezt nem tette volna meg. Senki ne ringassa magát tévhitekbe, ha elindítja a játékot, az ugyanis bármikor kitörő örömmel vágja a képedbe a Game Over feliratot, és mehet az újratöltés.
Két harc vagy beszélgetés között vándorolhatunk célunk felé, a táborunkban ápolhatjuk és fejleszthetjük hőseinket, nézegethetjük a térképet, illetve néha feljönnek bónusz lehetőségek egy-egy városban, faluban, ahol megálltunk. Ezek általában harchoz, vagy apró segítségekhez vezetnek, amik jól is jönnek, ugyanis a városépítést meg hadsereg gyűjtögetést itt el lehet felejteni. Mi vándorok vagyunk, akik táborokban élnek és egy felégetett háborús övezeten vágnak át. Az ehhez szükséges katonai erőt és utánpótlást szerencsével kell megszereznünk, amivel ritkán szolgál a játék. Minden döntésünk emberek életébe fog kerülni, minden megtett lépéssel telik az idő, és minden nappal egyre kevesebb lesz az élelem. Ezek mértékét jól látható helyen jelöli az interfészen a játék, és hiányuk esetén seregünk vagy éhen hal, vagy levadásszák. Micsoda kilátások...
Ötletes megoldás a fejlesztők részéről, hogyha vándorlás közben a letáborozás gombra kattintunk, akkor kell egy kis idő, amíg a sereg lelassul, megáll, letáborozik, ezzel ugyanis azt éreztetik velünk, hogy tényleg tengernyi katonát vezetünk.Kevésbé jó megoldás, hogy a beszélgetések annyi szinkront kaptak, amennyi személyiséget a hősök. Semennyit. Márpedig a játék tetemes részét teszik ki a párbeszédek, és ezek egy idő után rettentő unalmassá és élvezhetetlenné válnak, főleg úgy, hogy csupán az épp beszélő karaktert látjuk, animálva semmi nincs. Az átvezető videókban pedig nincs felirat, pedig nem egyszer fordul elő, hogy még csak nem is angolul szólalnak meg bennük a szereplők.
Az összegzés előtt pedig jöjjön, hogy én mit éltem át játékélmény címszóval. A The Banner Saga számomra sokszor túl részletekbe menően taktikus, és ez kizökkent az élményből. Ráadásul ez a játék sportot csinál abból, hogy szívasson! A morális döntéseknél nem ad olyan lehetőséget, aminél legalább egy kicsit ne éreznéd magad egy darabka tehetetlen szardarabnak. Ráadásul nem tudjuk a következményeket közvetve, mivel ha meg is hal miattuk egy hős, tíz percen belül újra kiegészül a csapatunk egy ugyanolyan jelentéktelen taggal, akinek ugyanúgy egy tulajdonsága van, mint az előzőnek. És akkor még a Heroes effektust nem is emlegettük, vagyis amikor a gép hirtelen egyik percről a másikra háromszor akkora erőkkel nyomul ellened, mint addig, és percek alatt lealáz.
Összegezve. Ez egy igazi, keményvonalas, kihívást nyújtó, jó ötletekkel operáló játék, hangulatos, de néhol döcögő történettel, és súlytalan karakterekkel. Hangsúlyoznom kell, hogy bétateszt lévén nem vihettem végig a játékot, de ez csupán abban jelenik meg, hogy a történet egészét nem ismerhettem meg. Viszont gyaníthatóan sok minden már nem fog változni a közelgő megjelenésnek köszönhetően. De mégis bátran ki merem jelenteni, hogy akinek bejön ez a stílus, de a Heroes már nem jelent számára kihívást, az január 14-e után bátran beruházhat a címre, mert megéri. Csak győzze hajszállal!
Kapcsolódó cikk
(érdekes hogy sok jrpgt tolok legyen szó Dragon Questről vagy Tales Of-ról, vagy Blue Dragonról de egy FFet sem vittem végig, pedig mindegyiket beszereztem, ebből az SRPG vagy taktikai rpg stílusból is csak a GBAs Fire Emblemet vittem végig telefonon emulátorral régebben)
Eddig nem tapasztaltam mélységeket, de néha előfordult pár tereptárgy, vagy terepviszony. Pl az egyik utolsó csatánál egy hatalmas lyuk volt a harcmező közepén. Vagy négyszer kellett újrakezdenem, mert vagy elvertek, vagy annyi hőst vesztettem, hogy nem mertem folytatni.
A képek alapján szerintem sokkal inkább a final fantasy tactics/fire emblem/disgaea (valamelyik csak ismerős ^^' ) által képviselt irányvonalú a harcrendszer csak nyugati képregényes grafikával.
Bár a képek alapján gyengébb azoknál, nincsenek magasságok-mélységek és tereptárgyak? (azokkal is lehet az ilyen játékokban harc közben taktikázni)
Minden esetre lehet hogy a végén én is ugyan ezt mondanám, de azért jó lett volna kipróbálni mert a heroes online, hát nem nagyon jött be.
hogy miért ilyen szar? mert tényleg semmi újat nem nyújt. unalmas pályán, unalmas karakterek. borzalmasan lassan telik el egy kör. még arra se vették a fáradságot, hogy gyorsítani lehessen a karakterek animációin. cammog az egyébként szép grafikával ábrázolt harcosod a kijelölt helyre. és így tovább!
Nem feltétlen jelenti azt, hogy nem tetszik neki, csak nem tudja mi ez.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.