Far Cry 5 előzetes

  • Írta: zoenn
  • 2017. július 1.
Link másolása
Egy montanai kisvárosban bedurvultak a világvége-hívők. Egy magát prófétának kikiáltó fickó saját milíciájával hirdeti az igét, és minden ellenkezővel leszámol. Ebbe a képtelen helyzetbe csöppen fiatal rendőr hősünk.

A világ örökre megváltozott 2001. szeptember 11-én, a nyugtalanság és az agresszió elért arra a pontra, hogy bárki alapíthat fegyveres félkatonai csoportot a hazafiság eszményének lobogtatásával. Az amerikai fegyverjogi törvények ehhez kiváló alapot nyújtanak. Sokak szerint közeleg a végítélet napja, amikor megbűnhődünk a túlzott világi élet habzsolásáért és a régi katolikus eszmék sárba tiprásáért. Sokan csalódtak a kormányban is, szerintük a társadalom összeomlott, ezért a saját kezükbe vették az irányítást, és szeparatista magánhadsereget állítottak fel – pont, mint a Far Cry 5-ben.

A Montana államban fekvő fiktív Hope megyét Joseph Seed tartja rettegésben. A magát Atyának nevező kurafi testvéreivel egy milíciát állított fel, hatásos prédikációival könnyen befolyásolni tudta az Eden’s Gate követőit. Fivére már húszévesen veteránnak képzeli magát, igazi buta izomagy, aki az erőszak híve, míg a harmadik tesó inkább az üzletre koncentrál – bizony, egy ekkora magánhadsereg finanszírozása nem kis feladat. A recept mégis működik, az agy megvan, ahogy az erős kéz is, valamint az anyagi forrás is biztosítva van. A család tehát nem kertel sokat, egész Hope megye lakosait bevonná céljai eléréséhez, függetlenül attól, hogy akarják-e vagy sem. Ha nemet mondasz a hittérítésre, egy nap meglátogatnak a farmodon dzsippel, és az Úr nevében összevernek, és elveszik mindenedet.

A Ubisoft Montreal ezúttal az aktuálpolitikából merít, kiváltképp a 2016-os oregoni összetűzésből, melynek során egy milícia 41 napig átvette az irányítást a vadon élő állatok védelmére hivatkozva, fittyet hányva az FBI rosszallására. A fejlesztők szépen végigolvasták a közösségi oldalak kamuhíreit és a konteógyárosok világvége-elméleteit, majd egy olyan történetet raktak a Far Cry 5 alá, amely nagyon is modernnek hat. Az USA szegényebb vidékein, ahol a megélhetés sem könnyű, rengeteg a befolyásolható, aluliskolázott ember, akiket ugyanolyan jog illet meg, mint a tanultabbakat. A redneckek fegyvert tarthatnak, semmibe veszik a hatóságokat, ha pedig egy okosabb személy összefogja őket, gyakorlatilag egy kisebb államot irányíthat vígan.  

Igen nagy zűr vár tehát hősünkre (vagy hősnőnkre, ha ilyen karaktert készítünk), ha rendet szeretne tenni a megyében. Szerencsére hamar találkozik a helyi ellenállás prominens képviselőivel. Ők nem egyszerű feláldozható zsoldosok, hanem a közösség szerves részei, különleges képességekkel felvértezve. Elsőként ott van a lelkész, Jerome Jeffries, aki már 15 éve vezeti Hope plébániáját. Ám amikor szembekerül Seeddel annak radikális nézetei miatt, a vezér elvette a templomát, megverték és sorsára hagyták az erdőben. Nem sokon múlott az élete, de még nem vesztette el a reményt, hogy megmentse a nyáját. Mary May Fairgrave családja mindig is a város kocsmáját üzemeltette, azonban amikor szülei meghaltak, a bank bezárta a helyet, az Eden’s Gate gyakorlatilag fillérekért vette meg azt. A lány ebbe nem törődik bele, minden áron vissza akarja szerezni azt, ami az övé.

Nick Rye kiváló karriert futott be a seregnél pilótaként, de csalódott a háborúban, amiért az apja is kitagadta őt. Mostanság is repül: kisgépével rovarirtóval permetezi a földeket, és családot alapított élete szerelmével, Kimmel. A szekta azonban beleszólt az életébe, erőszakkal próbálja felvásárolni Nick földjeit. A háború tehát a tornácán kopogtat, a férfi pedig újra beleveti magát a harcba. Kollégánk, a szintén seriffhelyettes, Grace Armstrong egy kiváló mesterlövész, a játék elején szépen felvázolja nekünk a Hope megyében uralkodó erőviszonyokat. Illetve lesz még egy társunk, Boomer, a kutya, aki minden bajt kiszimatol, észrevétlenül kolbászolhat mindenhol, kijelölheti az ellenséget, vagy átharaphatja a rosszfiúk torkát. Ami a legjobb, hogy a keverékkutya soha nem hal meg, legfeljebb kiütik pár percre.

Ha egyedül játszunk, akkor Nick, Grace vagy Boomer közül egyvalakit vihetünk magunkkal az adott küldetésre - nyilván azokat részesítjük előnyben, akiknek éppen a legjobb hasznát vesszük. Hasonlóan a GTA V-höz, egy gombnyomásra válthatunk a szereplők között. Nick repülőgépébe pattanva felülről lőhetjük szét Seedék üzemanyagtartályait, jólesően gyönyörködve a lángtengerben. A Far Cry 5 komplett kampányát kooperatív módban is végigvihetjük, ilyenkor a mesterlövészcsajt és a pilótát is egy-egy barátunk irányítja majd. A kutyát sajnos mindig a mesterséges intelligencia vezérli, pedig milyen menő lett volna már négylábúként játszani?

Ami nem változott a sorozatban, hogy ezúttal is többféle játékstílusban érvényesülhetünk. A lopakodás magáért beszél, lévén szinte mindig túlerőben vannak a szekta tagjai. Koponyákat betörni, hátulról leszúrni valakit ugyanúgy lehetőségünk lesz, mint dinamittal, sorozatlövő fegyverrel kisebb apokalipszist előidézni, és rohanni fedezéktől fedezékig. A játék teljesen szabad kezet ad, elköthetünk bármilyen járművet, izomautót, dzsipet, teherautót, motort, egyik várostól a másikig vándorolhatunk, traktorral felszántva a delikvenseket, számos gerillaakciót végrehajtva. Hosszú évek után visszatér a wingsuitozás lehetősége is, a szelek szárnyán repkedve hatalmas távolságokat tehetünk meg pár perc alatt.

Montana pedig kellően változatos helyszín, szántóföldek, falvak tagolják, sűrű erdőkkel, tavakkal és folyókkal, és a távolban meredek, hófödte hegyekkel. A fejlesztés során a Ubisoft srácai heteket töltöttek azzal, hogy bejárják az államot, adatokat és tapasztalatot gyűjtve. A háztáji jószágok mellett elismerésre méltó, hogy burjánzik a vadvilág is. A fejlesztők egy komplett ökoszisztémát raktak a játékba, a farkasok és medvék szarvasra és juhra vadásznak, a nagy állat megeszi a kicsit, ha nincs szerencséd, téged is. Persze, ha van egy kis gógyid, kihasználhatod a nem várt segítséget: egy nagyra nőtt hím grizzly nem kis riadalmat kelt, ha hirtelen a szekta egyik bázisán terem.

Akik tehát vadnyugati körítést vártak a sorozat legújabb darabjától, részben megkapják, amit szeretnének. A Far Cry 5 egy modernkori western. Amerika ehhez pedig kiváló táptalaj, noha sokan azt várják a szériától, hogy több ezer kilométerre, egzotikus tájakra vigye el, de sokszor a legérdekesebb dolgok pont a saját udvarunk előtt történnek. Ha a Homefront vagy a Call of Duty: Modern Warfare 2 idevágó pályája jut eszedbe, jó úton jársz, csak itt a bejárható terep sokkal nagyobb, Far Cry-viszonylatban Hope megye viszi a prímet. Ugyanakkor sokkal több szerepe lesz a városi hadviselésnek. Szűk utcákon, háztól házig harcolunk, kerítéseket átugorva, sokkal közelebb érezve az ellenséget, mint bármikor.

A készítők ráadásul olyan történetben gondolkoznak, ami véletlenül sem lineáris. A terep felfedezése során érdekes emberekkel találkozol, mindegyiknek van valamilyen gondja Seed kompániájával, fogva tartják a szeretteit, vagy csak elvették az állatait, mi pedig jó rendőrként megpróbálunk segíteni nekik. Aztán szép lassan az Atya hatalma gyengülni kezd, és több tíz óra után sor kerül a végső összecsapásra. A srácok olyannyira komolyan gondolták a szabadságot, hogy teljesen eltüntették a minitérképet a képernyő sarkából. Nincsenek jól követhető waypointok, ha útmutatást akarsz, vedd elő a rendes térképet, de a játék nem fogja a szádba rágni folyton az irányt. Ugyanakkor teljesen szabad kezet kapsz, mindenhová mehetsz már elsőre is, nem lesznek megmászható tornyok, amik után végre láthatóvá válnak a fontosabb helyszínek. A Ubisoft végre kukázta az idejétmúlt megoldásokat – nehezen ment, de megérte.

Persze a népfelkelés is fárasztóvá válhat egy idő után, így kerülnek előtérbe az egyéb választható tevékenységek. Ezek közül az első a vadászat – kedvtelésből, vagy egy külön mellékküldetés miatt. Szarvast, medvét, emut, pumát és minden más állatot célba vehetünk az értékes húsukért és prémjükért. A kraftolás természetesen ezúttal sem maradhat ki, ezzel egyre jobb felszerelést készíthetünk magunknak, vagy a nyersanyagot jó pénzért elpasszolhatjuk a helyi kereskedőknek. A halászat is adja magát, ráadásul a készítők arra is figyeltek, hogy különböző tavakban vagy patakokban más-más halakat tudsz kifogni. Maga a pecázás elég összetett minijáték, azt is meghatározhatod, hogy hová dobd az úszót, és persze nem minden próbálkozásodat koronázza siker. Pont, mint a valóságban.

A Far Cry 5 tehát kiválóan meglovagolja azokat az aggályokat, amiket most, Trump Amerikájában nagyon is közelinek éreznek az emberek. A vallás és a fegyver párosításával Joseph Seed veszedelmesebb önkényúr lehet, mint korábban bármely kiskirály (Vaas vagy Pagan Min) a sorozat történetében, mert sokkal hihetőbb fenyegetést jelent. A montreali csapat bevallottan csak egy gyönyörű világot akart építeni a továbbfejlesztett Dunia Engine-nel, tele egyedi karakterekkel. Ha ez alá olyan játékmenetet raknak, amelyből kiveszik a széria korábbi idegesítő megoldásait (mert az ígéret ez), akkor az utóbbi évek legjobb Far Cryával lesz dolgunk. Mi hiányzik még? A koherens történet, ami már keményebb dió.

A Far Cry 5 2018. február 27-én jelenik meg PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en.

Kapcsolódó cikkek

40.
40.
Sünkutya
#39: Kijátszottam mindkettőt , a 4-ben szerintem egy kicsit túlzásba vitték a semmit mondó (bedrogozva írtok mindenfajta lényeket) küldetéseket. Maga a vidék az amúgy tetszett, de a forgató könyv egy kicsit lapos volt, nekem csak ennyi bajom volt a 4. Résszel. Igazából nem vagyunk egyformák mindenkinek más jön be, de azért egy eséjt adhatsz még a 3. résznek, engem rohadtúl megfogott a történet.
Remélem az 5. részt ki lehet majd játszani coop mode-ba.
39.
39.
Hunszi
#34: Na látod...ahány ember, annyi szokás. Nekem pl. a 3-as nem jött be. Ez a trópusi világ nem a zsánerem, alig játszottam vele 2 órát. A 4 pedig úgy behúzott, hogy nem is hagyott szabadulni nagyon sokáig.

A helyszín választás az 5-nél ismét tetszik és a téma is. Az egyedüli aggályom, hogy vajon mennyire lesz zavaró az AI-val közösen játszani és hányszor fogja elbarmolni a terveket a nem megfelelő mozgása miatt. Remélem lesz választási lehetőség és nem lesz kötelező mindig valakit cipelni magaddal a küldetésekre, hanem meglehet oldani soloban is.
38.
38.
FrankBlack
„nem lesznek megmászható tornyok, amik után végre láthatóvá válnak a fontosabb helyszínek”

Én ezt a korábbi részekben úgy oldottam meg, hogy szimplán csak nem másztam meg őket, és kész. Jó volt, hogy magam fedezek fel mindent. Na meg ott van a minimap kikapcs. lehetőség is.

Nemrég a Ghost Recon Wildlands-ben kreáltam egy új karaktert, amivel mindenféle intel-t hagytam a fenébe. Megyek szépen és minden helyszínt magam fedezek fel. Hatalmas élmény.
37.
37.
kastorhun
Tetszik, csak remélhetőleg a grafika nem kap majd annyira nagy downgradet.
Tény hogy annyit nem fog változni mint kellene, de ha túl sokat változtatnának rajta akkor már nem lenne Far Cry, de vicces hogy van pár olyan folytatás melynek ezt hibaként sokan nem róják fel.
36.
36.
FrankBlack
#12: +1 teljes mértékben egyetértek. Gyönyörűen összefoglaltad a lényeget.

Ettől függetlenül nekem nagy kedvencem a FC sorozat. Az összes részét szénné játszottam, mind nagyon tetszett. (kivéve a Primal). A harmadikat különösen. Mondjuk nagyrészt azért, mert a jó néhány mod, amit használtam teljesen más játékélményt nyújtott. De a 4-et is 3x toltam ki, pedig ahhoz nem használtam modokat.

Ez a rész is szerintem tuti vétel lesz nálam, de nem rohanok érte a megjelenés napján az fix. Más játékoknál sem szokásom, de az ubifos címeknél különösen nem. Inkább kivárok, majd ha úgy ítélem meg, hogy számomra is elfogadhatóra foltozták, majd akkor. A 4. részt is csak sok patch után vettem meg, ahogyan a legtöbb ubis címet. De nem akarok vészmadár lenni, remélem, hogy ez egészen rendben lesz már a megjelenéskor is.
Majd meglátjuk.
34.
34.
Sünkutya
Megfogadtam hogy a szerintem gyengén sikerült 4. rész után nem foglalkozok többet Farcry játékkal, de ez a videó meghozta a kedvem. Ha egy Farcry 3 szintű story-t raknak bele akkor várós.
33.
33.
#31: Dettó, mióta megkaptam a PS plus mellé, elég sokat ültem előtte. Ennek köszönhetően szippantott be a kettőnek is a trailere.
32.
32.
Beniciodeltoro
#30: Nos ha a háborús hangulatát akarod összehasonlítani a Bettlinek és a CoD-nak akkor fényévekkel a Bettli nyer, grafikában, hangban, multiban bedarálja a kis cod-ocskát.
Ha ezt tagadod akkor 32 dioptriás hemüveggel tolod és nagyothalló készülékkel.

A Far cry 5 sokkal jobbnak tűnik mint a 4. része, de egy hosszú gameplay azért jól jönne.
31.
31.
DON GONDOCS
#30: Énis szeretem mind2 címet, főleg ha jó csapattal játszik az ember. Még a sokat szidott Battlefrontal is jól szórakoztam, pedig az télleg levan gyalulva gyök kettőre, tartalom szempontjából.
30.
30.
#29: Nekem nincs is kedvem egyiket hasonlítani a másikhoz, arra itt van elég idióta. Mint ahogy írod, ebben sincs túlzottan realisztikusság, nagy pályás lótifuti árkád csúzlizás. Ettől függetlenül mindkét címmel jókat lehet játszani, ha valakinek erre van igénye és ennél nem is kell több.
29.
29.
DON GONDOCS
#28: https://www.youtube.com/watch?v=zRtwCoobInA Most nem azért, ez is kb annyira "realisztikus" mint a hasonló fpsek. Vitathatatlan érdeme a grafika.
28.
28.
#27: Lol, közben meg egy Battlefield fanboy.
21.
21.
Beniciodeltoro
Azért egy hosszabb gameplay után lehet igazán véleményt mondani erről, nem egy ilyen fogyatékos kacska kezű csóka játéka után amit a bemutatóban láttunk, bízom benne hogy nem csak csípőből tüzelős buzmánság lesz, és lesz értelme célozni is a fegyverekkel.
Gondolom demot nem nyomnak ki, eddig se szoktak, talán néhány óra gameplayből kitudom szűrni érdemes e megvenni, egyébként jobban bejönne mint a 4. rész.
19.
19.
Formula1fanatic
#18: Bár ezt is érdemes megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=I10dEyGYGLk
18.
18.
Formula1fanatic
#16: https://www.youtube.com/watch?v=bEYFSuZBbQ0 Ezt a játékot már nem érheti panasz:D Nekem ideje nagy kedvenc:D Nyilván itt sok a túlzás, de a technikája amivel ezt csinálja az epic :D
12.
12.
KőbányaKispest
Itt csak azzal van a baj, hogy ránézésre a 3 óta ugyanazzal van eladva a játék, csak más a map meg a szereplők. A mechanika minden megmarad, a dizájn, csak kis pluszt adnak hozzá, hogy az elvárásoknak megfejeljen, de aki kicsit is lát és nem vak, az tudja, ez egy az egyben mindig ugyanaz a szósz...

A képek meg állatul néznek ki, mint minden ilyen promós képeken szokás, ez köszönő viszonyban nem lesz ingame. Mind szarrá retusált szar.
8.
8.
Beniciodeltoro
#7: Nézem a gémpléjt és sírok, most vagy egy 5 évesnek adták a kontrollert hogy játszo amíg beszélgetnek a bácsik, vagy ennyire fos az egész.
Tetőről mikor adja az áldást, kb annyit ér mint ha bottal dobálná a palikat, 2017-ben ez nem nagy szám.
A legelső Killzone-ban is olyat pördültek meg olyan krátereket okozott a lövedék hogy öröm volt nézni, és azóta néhány év eltelt.
https://www.youtube.com/watch?v=_X1ynhk9Ex8&t=446s
7.
7.
latis666
#6: Tényleg ennyire nem vagy képben vagy csak csinálod a feszültséget?
6.
6.
Beniciodeltoro
A játszhatósága elég fosnak tűnik a gameplay alapján amit kb egy hónapja felraktak.
Csípőből könnyebben eltalálod az ellent mint ha céloznál, wtf ???
Nulla fizikai ráhatások, ha eltalálsz valaki csak összerogyik, becsapódásnak semmi ereje, ez már a vicc kategória, azért nem fogok venni egy játékot mert szép.
De ha választanom kellene, ez vagy a cod, akkor ez.
4.
4.
Hunszi
A minimap kiszedése nem tudom, hogy lesz megoldva...mert ha állandóan elő kell venni egy térképet külön az jóóóó unalmas lesz, de ettől eltekintve egyelőre tetszik, bár ezért kisség tartok az AI segédektől, szerintem nem egyszer s nem kétszer fogják inkább összezavarni s elrontani a helyzetet, mint amennyire segíteni.
2.
2.
Norbiii
Gyönyörű grafikája van, nagyon szép. Egyik részét toltam pár percig, de mivel nem az én világom volt, többet nem játszottam vele, így csak ennyi a Far Cry tapasztalatom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...